Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

5 fontos szépségtanács, amire figyelj a 30-as éveidben

2018. május 24.

Minél előbb el kell kezdeni, de harminc felett kötelező! A bőr korai öregedését néhány egyszerű trükkel, odafigyeléssel és megelőzéssel megakadályozhatjuk. A 30-as években a bőr tartószerkezete ugyan viszonylag még erős, megereszkedése még csak kezdetleges, ám az öregedési folyamatok elkezdődnek és szépen lassan megjelennek az első ráncok is.  

Nagyon fontos, különösen ettől a kortól kezdve, hogy tisztában legyünk bőrünk aktuális állapotával, ezáltal életkorának megfelelő ápolásról tudjunk gondoskodni, így érdemes rendszeresen bőrdiagnosztikát végeztetnünk. A szakértő összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a napi arcápolási rutinról a harmincas korosztály számára!

Harc az első ráncok és a megváltozott bőrminőség ellen
„30-as éveinkben bőrünk tapintása megváltozhat, színe pedig egyenetlenebbé válhat, mialatt a felhám egyre szárazabb, és vastagabb lesz. Ebben az életkorban az elsődleges cél a bőr kiszáradásának és az ebből fakadó ráncok keletkezésének megakadályozása. A zsíros és a kevésbé zsíros, az alipikus bőr is lehet száraz érzetű, ilyenkor a bőrdiagnosztika kiemelten fontos, mivel teljesen eltérően kell pótolni a vizet a zsíros bőrűeknél, mint amikor túl kevés a faggyú a bőrön. 30 környékén a bőr tartószerkezete még általában erős, ilyenkor a megereszkedése még nem látványos, de az öregedési folyamatok már elkezdődnek, az első ráncok és a fénykárok már megjelennek, hajszálerek és pigmentfoltok „személyében” is előre jelzik a későbbi problémákat. Érdemes beépíteni a napi arcápolási rutinodba a hidratálás mellé, olyan intenzív termékeket, szérumokat, melyek aktív öregedésgátló összetevőket tartalmaznak. Lehetőleg az összetevők között szerepeljenek a réz peptidek, és matrixyl peptidek, ezek az anyagok ugyanis a kollagén újratermelődéséhez szükségesek, így növelik a kollagén rostok mennyiségét, elősegítve ezzel a bőr rugalmasságának megőrzését” - tanácsolja Borbély-Szoják Zsanett, a Royal Clinics Orvos-esztétikai Központ szépségápolási szakértője.



Férfi és női betegségek

2018. május 23.

Számos olyan betegség van, amelyek előfordulásában jelentős különbség fedezhető fel férfiak és nők között. (Itt most természetesen nem a nemi szervek betegségeinek nyilvánvaló különbségeire gondolunk.) Az eltéréseket általában testi (genetikus, hormonális) hatásokkal magyarázzák. Anélkül, hogy ezeknek a tudományosan bizonyított tényezőknek a szerepét kétségbe vonnánk, nézzük meg, hogy lehet-e a különbségeknek lelki háttere, pszichoszomatikája.

Tudjuk, hogy a lelki tényezők nagy szerepet játszanak a testi betegségek kialakulásában. Most lássuk, összefüggésbe hozhatunk-e bizonyos betegségeket meghatározott férfi vagy női személyiségjegyekkel, illetve konfliktus-szituációkkal? Közelebb kerülhetünk-e ezáltal a testi betegségek terén fellelhető különbségek magyarázatához?

Az állandó versenyhelyzet, az elfojtott indulatok, rohanás, időzavar például a szimpatikus idegrendszer aktiválódásához, s ezen keresztül magas vérnyomáshoz, vagy akár infarktushoz vezethetnek. Közismert tény, hogy koszorúér elmeszesedés és a szívinfarktus 50 éves kor alatt elsősorban a férfiakat veszélyezteti. A nők relatív védettségét egy nemi hormonnak, az ösztrogénnek tulajdonítják. De vajon a hormonális különbség az egyetlen ok, ami a nemek közti eltérést magyarázza? Az infarktus rizikófaktorai (dohányzás, koleszterin, magas vérnyomás, elhízás, cukorbetegség, genetikus hajlam) között szerepel a stressz, sőt bizonyos személyiségtényezők, magatartásminták – az úgynevezett „A” típusú viselkedés – is szerepet játszanak a betegség kialakulásában.



Életed első évében dől el, hogy szenvedsz-e majd az allergiától!

2018. május 23.

Míg a szénanátha tünetei könnyen felismerhetőek, vannak olyan allergének, melyek sokáig és alattomosan fejtik ki hatásukat a szervezetünkben. Akár 1-2 éven keresztül is okozhatnak olyan egészségügyi problémákat, amelyről nem is hinnénk, hogy allergia.

Míg télen csak azok szenvedtek az allergiától, akik a háziporra, penészre vagy épp a háziállatokra érzékenyek, most már azok is nagy bajban vannak, akiknek a pollenek okoznak gondot. „Bőven itt van már az allergiaszezon, hiszen a mogyorófélék már levirágzottak, most épp az aranyvessző van soron és lassan beindulnak a korán virágzó fák is. Emellett egész évben allergiát okoz az arra érzékenyeknél a házipor, illetve a penész.„ – mondta Dr. Maródi Márta, az Ezüstfény Klinika fül-orr-gégésze. 



Gyógyszeres körömlakkok

2018. május 21.

Tűzpiros, ultramarin, magenta… ma már a szivárvány összes színében kaphatók körömlakkok. A körmöket azonban nem csak esztétikai célból lehet lakkozni! Vannak patikai körömlakkok is – jellemzően diszkrét, színtelen kivitelben.

Elsősorban gyermekeknél alkalmazhatók azok a kellemetlen ízű körömlakkok, amelyek a körömrágás rossz szokásáról való leszoktatásban segíthetnek. Ezek a száradást követően színtelen és a körmön észrevétlen maradó lakkok keserű ízű anyagokat, esetleg paprikakivonatot tartalmaznak, ami miatt elmegy a kisebb vagy nagyobb gyermekek kedve a köröm rágásától.

Gombásodás kezelésére

A gyógyszeres körömlakkok alkalmazásának a legfőbb oka a kéz- vagy lábujjkörmök gombás megbetegedése. A gombás fertőzések ritkán gyógyulnak meg gyógyszeres kezelés nélkül, a körömlakkos terápia 6-9 hónapig is tarthat, és ez alatt az idő alatt heti 1-7 alkalommal kell az érintett körmö(ke)t lakkozni.

A körmök betegségeinek a kezelése nagy kihívás, ugyanis a vastag körmök sok esetben a hatóanyagok számára is nehezen átjárhatók. Ezt az akadályt segíthet leküzdeni a köröm hidratáltságának növelése (pl. a kezelést megelőzően vízben áztatás), de egyszerűen kivitelezhető megoldás a köröm lereszelése, lekaparása is, ennek során szintén csökkenthető a köröm vastagsága, így a hatóanyag jobban hozzáférhet a gombás körömrészekhez.



Magassági hideg-csepp következménye a májusi arany!

2018. május 21.

Sokszor halljuk a népi mondást: "Májusi eső aranyat ér!" Na, most egy magassági hideg-csepp jóvoltából bő "arany-áldásban", vagyis esőben lesz részünk ezen a csodás májusi héten!  

„Májusi eső aranyat ér!” – Igen, mi is természetesen örülünk neki, hiszen ez most itt a virágzás utáni időszakban, amikor szépen fejlődik a termés, a lehető legnagyobb áldás, annak érdekében, hogy minél bőségesebb legyen a betakarítás!
A Maja istennőről elnevezett hónapban – amikor az átlagos csapadék mennyisége 63 mm – és a napos órák száma igen csak megugrik az előző hónapokhoz képest (239 óra), bizony nagy szükség van az égi áldásra, amely felüdülést jelenthet a növénynek, állatnak, embernek – ilyenkor gyönyörű a bőségesen megöntözött vidék!

De nem csak a vidék és „lakói” számára ér aranyat ez az esővíz: városon is begyüjthető (akár egy panel erkélyén, a párkányon) és különleges eredményeket érsz el vele, ha felhasználod a mosáshoz, hajmosáshoz, növényápoláshoz. (Csak tudd, ha vannak fél-drágaköveid, azokat is esővízzel szokták letisztítani és utána – ha lehet – napfénnyel szárítani.) Legfőbb előnye a csapvízzel szemben, hogy nem tartalmaz meszet. Ugyanakkor tartalmazza azokat az ásványi anyagokat, melyeket a sterilizált, csapból folyó ivóvíz már nem biztosít számukra.



Pünkösd ünnepéről, és a népszokásokról

2018. május 20.

Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektől duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet. A pünkösd az udvarlás, párválasztás ideje. Ilyenkor régen enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal.  

Pünkösd a tavaszi időszak és az egyházi év harmadik fő ünnepe.
Az ószövetség idején aratási ünnep és a sínai-hegyi szövetségkötés emléknapja volt. Elnevezése a görög pentekoszté, az ötvenedik szóból származik, mivel húsvét után az ötvenedik napon van a helye a naptárban.

A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is tehát mozgó ünnep a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozata óta.

Jóllehet, az ünnep első, ránk maradt írásos említése csak a II. századból való, egészen bizonyos, hogy ünneplése olyan régi, mint maga az egyház. A középkorban a Szentlélek lejövetelét jelző szélzúgás jelképezésére kürtöket és harsonákat fújtak, a tüzes nyelvek jelképezésére égő kócot, rózsákat és ostyát hullattak a magasból, néhol fehér galambokat eresztettek szét a templomban.

A május 10-e és június 13-a között mozgó ünnep alkalmasnak bizonyult a tavaszi és nyári napforduló azon ősi európai szokásainak és hitvilágának továbbélésére, amelyek a különböző népszokásokban még napjainkban is élnek.



Mikor kezdjük a gyermek idegen nyelvi fejlesztését? (2.rész)

2018. május 20.

A korai nyelvoktatással kapcsolatban sok az érv pró és kontra oldalon egyaránt, hiszen nyelvtanárok, pszichológusok, logopédusok és gyógypedagógusok között is megosztó a téma, hogy mikor érdemes elkezdeni a „nyelvtanulást”.

Egy azonban biztos, előbb-utóbb mindenkinek szüksége van az idegen nyelv ismeretére, hiszen nélkülözhetetlen a továbbtanuláshoz, a diplomához, a munkavállaláshoz vagy akár csak egy külföldi utazás során. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen formában, hogyan jutunk a nyelvtudás birtokába.

A korai nyelvi fejlesztés legfontosabb célja, hogy pozitív attitűdöt alakíts ki, és a gyermek megszeresse a nyelvet. Ne akard direkt tanítani a gyermeket, nem akadémiai nyelvtudás a cél, csupán megismerni együtt az angol mondókákat, a dalokat és a kultúrát. Ha a szülő a nyelv szeretetét tudja átadni a gyermekének, ezzel adja a legbiztosabb alapot, aminek segítségével később gátlások nélkül beszélheti majd a nyelveket.

  • A legfontosabb hozadéka a játékos angol nyelvi fejlesztésnek az együtt töltött minőségi idő, a szülő-gyermek kapcsolat mélyítését segítő ölbeli játékok, mondókák, dalok és mesék, beszélgetés, amit együtt csináltok és egy plusz közös kapocs lehet köztetek.
  • A játékos angol nyelvi fejlesztésnek akkor van értelme, ha a szülő is és a gyermek is jól érzi magát közben, nem kell magad „megerőszakolni”, hogy idegen nyelven szólj hozzá, ugyanis ez a rossz érzés átragad a gyermekre. Legyél játékos, laza, természetes. A gyermek a szülőtől a hozzáállást lesi el. Csináld szívesen, énekelj átéléssel!
  • Hallgassatok együtt angol dalokat, mondókákat! Az anyanyelvi hanganyaggal a saját és a gyermeked kiejtésének fejlődését is támogathatod!
  • Tevékenységbe, cselekvésbe ágyazottan add át a nyelvet, hiszen a gyermek gondolkodása cselekvésekhez kötődik.
  • Az anyanyelv elsajátításához is hasonló módon, mondókákon, dalokon és sok-sok játékon, mozgáson keresztül adjad át a nyelvet!


Mikor kezdjük a gyermek idegen nyelvi fejlesztését? (1.rész)

2018. május 19.

A korai nyelvoktatással kapcsolatban sok az érv pró és kontra oldalon egyaránt, hiszen nyelvtanárok, pszichológusok, logopédusok és gyógypedagógusok között is megosztó a téma, hogy mikor érdemes elkezdeni a „nyelvtanulást”.

Egy azonban biztos, előbb-utóbb mindenkinek szüksége van az idegen nyelv ismeretére, hiszen nélkülözhetetlen a továbbtanuláshoz, a diplomához, a munkavállaláshoz vagy akár csak egy külföldi utazás során. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen formában, hogyan jutunk a nyelvtudás birtokába. 

Mivel minden gyermek különböző, nem egyforma a fejlődési ütemük, az érdeklődési körük, a teherbíró képességük, ezért több szempontot is érdemes figyelembe venni, amikor a gyermek idegen nyelvi fejlesztése mellett döntünk. Lényeges ugyanis az is, hogy milyen körülmények között, milyen módszerekkel és ki adja át az idegen nyelvet gyermekünknek.

Hitek és tévhitek

Rengeteg a tévhit és a mendemonda, ami a korai nyelvoktatás körül kering, miszerint ez káros, a gyermek számára megterhelő dolog, ami késlelteti a beszédfejlődést, nem fog tudni az anyanyelvén sem beszélni, inkább a játékkal foglalkozzon, és ehhez hasonló kijelentések.

Abban az esetben elfogadott a gyermekek nyelvi fejlesztésének kérdése, ha a szülőknek nem ugyanaz az anyanyelvük, vagy külföldön élnek, és így kerül a gyermek kapcsolatba több nyelvvel is. Ilyenkor természetes kétnyelvű környezetről beszélhetünk. Amikor mindegyik szülő a saját anyanyelvét használja a gyermekkel való kommunikációban, például angol édesapa angolul, magyar édesanya magyarul beszél a gyermekekhez, egymás között pedig egy előre megbeszélt nyelvet használnak. Mindenki következetesen használja a saját anyanyelvét.



Indítsd a napot édesburgonyás reggelivel!

2018. május 19.

Érdemes kísérletezni az édesburgonyával a konyhában, mert nem csak köretként, hanem reggeliként, főételként és desszertként is remek fogásokat lehet készíteni belőle. A reggelibe azért jó belecsempészni, mert a különleges íz mellett az alacsony glikémiás terhelése miatt roppant egészséges is.  

„Az édesburgonyát sokan csak köretként fogyasztják, pedig főétel, desszert, koktél és számos reggeli fogás is különlegesen finom lesz tőle. Aki ezzel indítja a napját, nem csak új ízeket fedezhet fel, hanem az egészségére is figyel, ugyanis az édesburgonyának alacsony a glikémiás terhelése, vagyis nem emeli meg hirtelen a vércukor szintet, tehát nem terheli a szervezetet” – mondja Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik megalkotója, aki Kovács András bio édesburgonya termesztővel közös receptkönyvében megannyi lehetőséget megmutat a batáta változatos elkészítésére.

ÉDES ÁLOM KÁVÉTURMIX
Hozzávalók
30 ml kókusz püré
1 teáskanál vanília esszencia
1 eszpresszó kávé
50 g friss vagy párolt édesburgonya
120 ml tej



Hatástalanítsd a fagyikelyheket! - Fogyókúra helyett több mozgás!

2018. május 18.

Máris itt a nyár! Miért kéne megvonnod magadtól a finom és hűsítő fagylaltot? Egy kis plusz mozgással hatástalaníthatod mind a kalóriákat, mind pedig a bűntudatot! Nem is gondolnád, hogy egy kicsivel hosszabb séta mennyi hasznos mellékhatással járhat egészségedre nézve!  

Súlyok és séta - kiváló csonterősítő

Ahogy idősödik az ember, egyre törékenyebb lesz, és kalciumot veszít.
Ezt a jelenséget nevezik csontritkulásnak (osteoporosis), ami hetvenéves kor felett a világ népességének nagy részét sújtja. Ebben nem számít, mennyi kalciumot és D-vitamint esznek hozzá, ha nem edzik a testüket hozzá, ami terheli a csontokat, a tápanyagbevitel önmagában hatástalan.

Ezt a súlytalansági állapotban tartózkodó űrhajósok példáján tanultuk meg. A gravitáció rendszeres terhelése nélkül sokkal gyorsabban puhultak el a csontjaik, mint a földi körülmények közepette. Ez nem azt jelenti, hogy súlyemelőnek kell állnunk. Az egyszerű terheléses gyakorlatok, például a gyaloglás tökéletesen elég a csontok kalciumtartalmának megtartásához.
 

Az aerobik a dolgok szívébe hatol

Akárki mondta is, hogy az öregedés nem a nyúlszívűeknek való, igaza volt! A szíved egy öklömnyi izomcsomó, ami a vér tápanyagait és oxigénjét pumpálja szét a testben, miközben a hulladékot továbbítja az ürítésre. Az erősebb szív jobban bírja a stresszt és a megterhelést. A szívizom erősítésének legjobb módja, ha testedzés közben a pulzusodat megemeled a maximális pulzus (MHR) 60-80 százalékára. A maximális pulzust úgy számolhatod ki, ha kivonod az éveid számát 220-ból. Egy ötvenéves embernek például 170 az MHR-e. Tehát az optimális pulzus számára 102 és 136 között van. Ha hetente háromszor, fél óráig fenntartja ezt a pulzust, akkor segíti a szívét, hogy életben tartsa őt.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...570571572...658
hírek, aktualitások

Az újraélesztés alapkészség: a szemtanú az első mentő

2026. március 11.

A Magyar Resuscitatiós (Újraélesztési) Társaság 25 éve tanítja, hogy azonnali újraélesztéssel a hirtelen szívmegállás túlélhető

Magyarországon évente 25 ezer kórházon kívüli szívmegállás történik, és még mindig előfordul, hogy ezekben az esetekben senki nem kezd újraélesztésbe. Pedig a hirtelen szívmegállást követő 3-5 percen belül megkezdett beavatkozás jelentősen növeli a túlélési esélyt. A Magyar Resuscitatiós Társaság 25 éve dolgozik azon, hogy ez megváltozzon: ma kezdődő jubileumi kongresszusán a szakmai program mellett egy esztergomi iskolában tart tömeges újraélesztés-oktatást 500 diáknak.

Képzeljük el, hogy a bevásárlóközpontban a mellettünk álló ember hirtelen összeesik. Nem lélegzik. Körülnézünk, de mindenki csak áll és vár, nem mer cselekedni. Pedig öt perc alatt eldől az élete. Ez a jelenet Magyarországon naponta többször lejátszódik – és az esetek egy részében a szemtanúk képzettség hiányában nem mernek a bajba jutotthoz nyúlni. Holott ma már egyetlen tanfolyam elegendő ahhoz, hogy bárkiből életmentő legyen.

A Magyar Resuscitatiós Társaság (MRT) összefogja és támogatja mindazon szakemberek munkáját, akik az újraélesztés, valamint a keringésmegállás körüli kritikus időszak betegellátásának elméletével, gyakorlatával, kutatásával vagy oktatásával foglalkoznak. A 2001-ben alapított társaság az elmúlt 25 évben sokat tett azért, hogy mind a laikusok, mind az egészségügyi szakemberek szintjén minél magasabb szakmai minőséggel történjen a keringésmegállást szenvedett betegek ellátása Magyarországon, követve a nemzetközi szakmai standardokat.

Együtt könnyebb: Fókuszban a női egészség

2026. március 11.

Ami egyedül nehéz teher, az közösen megoldható feladat

A női egészség sokáig magánügyként, csendben viselt problémaként élt a köztudatban. Fájdalmak, tünetek, kérdések, amelyekkel sokan egyedül maradtak – gyakran évekig. Az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány azért jött létre, hogy ezen változtasson: közösséget, tudást és kapaszkodót adjon azoknak, akiknek a női egészség nem elméleti kérdés, hanem mindennapi valóság.

Az alapítvány célja, hogy a női egészséget érintő problémák – különösen a krónikus fájdalommal, cikluszavarokkal, endometriózissal vagy hormonális egyensúlytalanságokkal élők helyzete – láthatóvá váljanak, és hogy az érintettek ne egyedül keressék a válaszokat. Az információ, a szakmai hitelesség és a sorstársi közösség egyszerre adhat valódi támogatást.

8 ok a mindig kiújuló orrdugulás hátterében

2026. március 10.

Aki volt már megfázva, az valószínűleg átélte az orrdugulás jelenségét is, ami nem csak a hétköznapi tevékenységeket nehezíti meg, de sokszor az alvást is. Éppen ezért, ha ez a tünet időről időre visszatér, már csak az életminőség romlásának megakadályozása miatt is fontos kideríteni, pontosan mi okozza. Dr. Lukács Anita, a Fül-orr-gégeközpont – Prima Medica fül-orr-gégésze, audiológus, allergológus és klinikai immunológus számos okot sorolt fel, amelyek döntő részben kezelhetők.

Miért dugul be az orrunk?

Az orrüreg fő feladata a belélegzett levegő felmelegítése, párásítása, valamint tisztítása, melyhez nagy nyálkahártya felületre, bő érhálózatra van szükség. Ez az erekben bővelkedő nyálkahártya a legkisebb gyulladásra is térfogatnövekedéssel válaszol és így elzárul a levegő útja.
– Ahhoz, hogy pontosan tudjuk, mi okozza az orrdugulást, számos vizsgálatot végezhetünk, akár már az első viziten is, illetve elrendelhetünk olyan további vizsgálatokat, mint például allergiateszt esetleg képalkotó eljárások, amelyek segítenek tisztázni a helyzetet – mondja dr. Lukács Anita, a Fül-orr-gégeközpont – Prima Medica fül-orr-gégésze, audiológus, allergológus és klinikai immunológus. – Ha pedig tudjuk az okot, javarészt megtaláljuk a megoldást is, legyen szó akár célzott tüneti kezelésről, immunterápiáról, műtétről, vagy társszakmák bevonásáról.