Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Az egészséges életmód csökkentheti a rák kockázatát

2019. április 29.

Portrait of a Happy Senior Couple Sitting at the Kitchen Table with a Bowl of Fresh Salad, Smiling at the Camera.

Az egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát, az életmódot meghatározó különböző tényezők ugyanis egyenként mintegy 6 százalékkal szoríthatják vissza a betegség kialakulásának veszélyét – derült ki egy több mint százezer felnőttel végzett kínai kutatás eredményéből, amelyet a Cancer című nemzetközi szakfolyóiratban mutattak be.

A Kínai Orvostudományi Akadémia irányítása alá tartozó kórház kutatói az egészséges életmódot jellemző hat tényezőt, a nem dohányzást, az egészséges testsúly fenntartását, a megfelelő testmozgást, az alkoholfogyasztás visszaszorítását, a megfelelő zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a vörös húsok mérsékelt fogyasztását vizsgálták.

A vizsgált alanyok 83,4 százalékánál volt megfigyelhető három-öt a felsorolt egészséges szokások közül, de mindössze 9,1 százalékuk tartotta magát az összes tényezőhöz az életmódja kialakításában. 7,5 százalék volt az, aki legfeljebb három egészséges szokást tartott be.

Az eredmények szerint a hat egészséges életmódi tényezőt betartók körében a rák kockázata 17 százalékkal alacsonyabb volt azokkal szemben, akik csak legfeljebb három tényezőre fordítottak figyelmet. A rák előfordulásának csökkenése pedig a betartott egészséges szokások számának növekedésével fordított arányban áll – írták a kutatók, akik megfigyelései alapján minden egészséges szokás 6 százalékkal csökkentette a betegség kockázatát.



A gyerekeknél kimutathatóak az otthoni méreganyagok

2019. április 28.

A vinilpadlóval borított vagy lángmentesítő anyagokkal kezelt bútorokkal felszerelt otthonokban élő gyerekek vérében és vizeletében jóval magasabb a potenciálisan ártalmas, félig illékony szerves vegyületek (SVOC) koncentrációja, mint azon társaiknál, akiknek otthonában nincsenek ilyen anyagok – állapították meg az amerikai Duke Egyetem kutatói.

A szakemberek a hétvégén ismertették eredményeiket a világ legnagyobb általános tudományos egyesületének, az Amerikai Egyesület a Tudomány Haladásáért (AAAS – American Association for the Advancement of Science) éves közgyűlésén Washingtonban – írja a medicalxpress.com.

“A félig illékony szerves vegyületeket széles körben alkalmazzák az elektromos eszközök, bútorok és építőanyagok előállításában, és csaknem minden beltéri környezetben kimutathatóak” – mondta Heather Stapleton, az egyetem munkatársa. Hozzátette: “az emberek rendszeresen érintkeznek ezekkel az anyagokkal, különösen a kisgyerekek, akik idejük nagy részét a négy fal között töltik és sokkal jobban ki vannak téve a háztartási porban megtalálható vegyi anyagoknak”.

Stapleton és kollégái az egyetem, az amerikai járványügyi központ (CDC) és a Bostoni Egyetem együttműködésével 2014-ben elindított hároméves kutatás keretében tanulmányozták a félig illékony szerves vegyületeknek való otthoni kitettség hatásait 190 családból származó 203 gyereknél.

A résztvevőktől vett vizelet- és vérminták mellett a kutatók elemezték az otthonok levegőjét, a beltéri port és a bútorokból begyűjtött habszivacsmintákat.



5 tanács prosztatarák ellen az urológustól

2019. április 28.

 

Bár a leggyakoribb daganatfajták közé tartozik, a korán felismert prosztatarák jó eséllyel gyógyítható. Dr. Rákász István , az Urológiai Központ szakorvosa a rendszeres szűrés és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.

Fotó: 123rf.comA megfelelő életmód védőfaktor

A prosztatadaganattal diagnosztizált férfiaknak sokkal jobbak a túlélési esélyei, mint például bizonyos szívbetegségek esetén – áll a Harvard School of Public Health kutatásában. A tanulmányból az is kiderül, hogy az egészséges életmód nagyon fontos szerepet játszik a prosztatarákból való felépülésben és a megelőzésben is.

Mivel csak az Egyesült Államokban évi több, mint 180 ezer férfi szembesül a prosztatarákkal, (hazánkban pedig évente 4000 férfi kap ilyen diagnózist) a kutatók pedig remélik, hogy az eredményeik még erősebben fogják sarkallni őket, hogy váltsanak egészségesebb életvitelre. Ez ugyanis nem csak a magának a betegségnek javítja a gyógyulási kilátásait, de az élethosszt és az életminőségét is pozitívan befolyásolja.

Íme, az 5 legjobb tanács

A prosztatarák megelőzésében, kezelésében az életmód egyes elemei és a tudatosság is fontos szerepet játszanak. Mit tehetnek tehát a férfiak a megelőzéséért, a korai felismerésért és a gyógyulásért?

Felelősségteljes partnerkapcsolat

A gyakori partnerváltás (főként védekezés nélkül) komoly rizikófaktor, hiszen még orális szex során is kerülhetnek gyulladást okozó baktériumok a húgycsőbe.



A gének befolyásolhatják a házasság minőségét

2019. április 27.

A gének befolyásolhatják a házasság minőségét egy új amerikai kutatás szerint – írja az MTI.

Fotók illusztrációk: pixabay.comAzt vizsgálták, vajon az oxitocin hormont szabályozó gén (OXTR) eltérő genetikai kombinációi hogy befolyásolják a partnerek egymást támogató magatartását, ami a házasság minőségének egyik kulcsa – írta a ScienceDaily.com.

A Journal of Family Psychology című szaklap aktuális számában ismertetett kutatás vezetője, Richard Mattson és kutatócsoportja azért választotta az OXTR-t, mert ez a gén szabályozza az oxitocin, a szeretet és a kötődés érzésében alapvető szerepet játszó hormon kibocsátását. Az oxitocin fontos a társas kapcsolatok kialakításában és egy sor más társas viselkedésben.

A New York-i Binghamton Egyetem kutatói 79 párt kértek fel a vizsgálatra. A partnereket külön-külön arra kérték, beszéljenek életük egy problémájáról, ami nem párjukkal vagy annak családjával kapcsolatos, hanem például a munkájukkal.

Tíz percen át tárgyalták a témát, a kutatók értékelték a hangfelvételt abból a szempontból, hogy ki mennyi támogatást adott a párjának és fogadott el tőle. Kérdőíven kellett a partnereknek külön-külön válaszolnia arra, hogyan értékeli a párjától kapott támogatást.



Nappal vagy éjjel fáj jobban a karemelés?

2019. április 27.

Fotó: 123rf.com

A vállfájdalom nem csak a kézilabdázók és úszók teljesítményét vetheti vissza, de negyven év felett sokak életében jelent nehézséget a Rotátor-köpeny sérülése. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint bármely életkorban lehetséges megszabadulni a fájdalomtól és visszanyerni a mozgás szabadságát.

Nem csak a sportolóknál jelentkezik a fájdalom

A váll egyik legjellemzőbb sérülése az ún. Rotátor (vagyis vállforgató) – köpenyben jelentkezik. Tény, hogy egy bizonyos életkor alatt főként azokat a sportolókat érinti, akik vállszint feletti terhelést igénylő sportágakat űznek, mint például kézi-, vízi- vagy röplabdázók, teniszezők, úszók. Ugyanilyen veszélyeztettek ebből a szempontból, akik hasonló terheléssel járó munkakörben dolgoznak, így a rakodómunkások, az árufeltöltők. Ennek fő oka, hogy nálunk ismétlődnek rendszeresen bizonyos extrém erőhatások, amelyek könnyen károsíthatják a Rotátor-köpenyt, különösen, ha a vállcsúcs alatti tér beszűkült. Ugyanakkor negyven-ötven év felett szinte mindenki a veszélyeztetettek közé tartozik, az ízület instabilitása, a vállizmok lazulása és a támasztó ínszalagok gyengülése miatt.

Este jobban fáj

Sokan azért nem gyanakodnak komoly problémára, mert jellemzően esténként, és/vagy éjszaka fáj a válluk. Ez azonban tipikus lehet a Rotátor-köpeny sérülése után, ahogyan akkor is erre gondolhatunk, ha a fájdalom a kar emelése közben jelentkezik, ha nem tudjuk a fejünk fülé emelni a karunkat, illetve ha gyengébbnek érezzük a karunkat a korábbiaknál.A tünetek erőssége természetesen a sérülés mértékétől és az életkortól is függ.



Kiütések, foltok a csecsemő bőrén – mi okozhatja?

2019. április 26.

Az újszülöttek, csecsemők bőre nagyon érzékeny, akár az öblítő, a tusfürdő vagy bizonyos ételek miatt is kiütések jelentkezhetnek. Cikkünkben dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergia specialista, a Budai Allergiaközpont orvosa a gyakori kiváltó okokat foglalta össze.

Fotó illusztráció: pixabay.comEkcéma

Az ekcéma a csecsemő- és kisgyermekkor leggyakoribb bőrbetegsége, előfordulása 8-15 százalék közötti. Tünetei már pár hetes korban is megjelenhetnek: az arcon és a fejbőrön vöröses, száraz, viszkető foltok formájában. Ez utóbbi tünet talán a legrosszabb: a kicsik gyakran éjszaka sem tudnak nyugodtan aludni a viszketés miatt.

Az ekcéma kivizsgálása és kezelése orvosi közreműködést igényel. Fontos, hogy kiderítsük és megszüntessük a kiváltó okokat, a terápia is csak így lehet sikeres. Az orvosi látogatásra készüljünk fel, az alábbiakat gondoljuk át:

– nincs-e túl meleg a gyermekszobában, éjszaka izzad-e,
– cseréltünk-e mosószert, öblítőt vagy babafürdetőt a tünetek megjelenése előtt,
– van-e a családban allergiás beteg, előfordult-e másnál is ekcéma?

Újszülött és csecsemőkorban az ekcéma tejallergia tünete is lehet – ez nemcsak tápszeres, hanem anyatejes babákat is érinthet, ők az anyatejen keresztül kapják az allergiát okozó fehérjéket. Az ekcémás tünetek későbbi életkorban, 6 hónapos kor felett is jelentkezhetnek, ilyenkor is gondolni kell ételallergiára, ezért fontos, hogy egyszerre csak egy új ételt vezessünk be a kicsi étrendjébe, hogy a „tettest” könnyebben beazonosíthassuk.



Hetente legalább kétszer kellene sportolni

2019. április 26.

Fotó: pixabay.comA magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint.

Az európai uniós országokban élők sport- és fizikai aktivitásait vizsgáló kutatás alapján a többség heti két-három alkalommal szánja rá magát arra, hogy sportoljon. A tanulmány rámutatott: a megkérdezett magyarok 11 százaléka vallotta azt, hogy azért sportol, mert örömét leli benne, míg az EU többi országában ez a mutató 30 százalékon áll.

Lacza Gyöngyvér, a Testnevelési Egyetem docense a felmérést elemző közleményben hangsúlyozta: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint 18 éves kor felett legalább 2,5 órás alacsony, vagy minimum 75 perces magas intenzitású tréninget kellene hetente elvégezniük az embereknek, hogy karban tartsák a testüket, megőrizzék a fizikai kondíciójukat.

“Ezt a szintet ma még Magyarországon az európai átlagnál kevesebben teljesítik, de az mindenképpen pozitív fejlemény az elmúlt évtized trendjeit figyelve, hogy ha lassan is, de nő azoknak a száma, akik kipróbálnak különböző szabadidősportokat” – tette hozzá.

A docens felhívta a figyelmet: a hazai lakosság 75 százaléka legalább 2,5 órát ül naponta, de sokan a 8,5 órát is elérik.



Megháromszorozódott a kanyarós esetek száma

2019. április 25.

Megháromszorozódott a kanyarós esetek száma Európában 2018-ban az azt megelőző évhez képest – derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális irodája által csütörtökön közzétett adatokból.

E szerint tavaly 82 596 kanyarós esetet jegyeztek fel, amely az elmúlt évtized legnagyobb száma a kanyarós megbetegedéseket illetően, ráadásul a “rekord” már az év első felében megdőlt, miképp arra a WHO figyelmeztetett egy augusztusi jelentésében.

A kanyaróvírussal fertőzöttek száma ötszöröse a 2016-ban feljegyzettnek, amikor is az évszázad legalacsonyabb számát jegyezték fel a kanyarós eseteket illetően az európai kontinensen.

Tavaly 72 ember halt bele a betegségbe Európában, az esetek 61 százaléka igényelt kórházi ellátást.

Az esetek több mint felét Ukrajnában jegyezték fel, szám szerint 53 218-at. Ezt követte Szerbia 5076 és Izrael 2919 esettel. Utánuk Franciaország, Olaszország, Oroszország, Georgia, Görögország, Albánia és Románia következik csökkenő sorrendben a legfertőzöttebb országok “tízes listáján”, amely az esetek 92 százalékát teszi ki.

A WHO koppenhágai székhelyű regionális irodája által kidolgozott jelentés hangsúlyozta, hogy soha nem oltottak még be ennyi gyereket a kanyaró ellen, mintegy 90 százalékos lefedettséggel, a betegség elleni védőoltás második dózisából.



Különleges joghurtöntet

2019. április 25.

Húsokra, zöldfélékre hűtő, emésztést segítő öntetet kínálhatunk.  

Hozzávalók
1 nagy pohár joghurt
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanálnyi fehér bor
1 főtt tojás sárgája
friss mentalevelek
kovászos uborka

Elkészítés
A kovászos uborkákat reszeljük le káposztareszelőn. A levét kicsit nyomjuk ki. A joghurtba keverjük el az apróra tört főtt tojás sárgáját, a fehér bort, és az összetört fokhagymát. Pici fehér borssal ízesítsük, és adjuk hozzá a reszelt uborkát.

A friss mentaleveleket vágjuk apróra, és ezzel hintsük meg a tetejét.



Csontvelőátültetéssel fiatalították meg

2019. április 24.

Fiatal egerek csontvelőjének átültetésével “fiatalították meg” öregedő egerek agyát a kutatók, megakadályozva a rágcsálók kognitív hanyatlását. A Communications Biology című folyóiratban publikált kutatás eredményei alátámasztják azt az elméletet, hogy részben a csontvelő által termelt vérsejtek elöregedése a felelős a figyelem, az emlékezet és a gondolkodás hanyatlásáért.

Fotók: pixabay.com“Noha korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy fiatal egerek vérének átömlesztésével visszafordítható a kognitív hanyatlás idős egereknél, a folyamat mikéntje egyelőre nem nagyon ismert” – mondta Helen Goodridge, a Los Angeles-i Cedars-Sinai egészségügyi központ munkatársa, hozzátéve, a mostani eredményeik azt sugallják, hogy a válasz egy része a fiatal vérsejtek specifikus tulajdonságaiban rejlik.

A szakemberek ezúttal laboratóriumban nevelt, 18 hónapos egerekbe ültettek át velük egykorú vagy 4 hónapos társaiktól származó csontvelőt – írja a medicalxpress.com.
Hat hónappal később mindkét csoport tagjait standard laboratóriumi teszteknek vetették alá, megvizsgálva az aktivitási szintjüket, a tanulási képességeiket, valamint a térbeli és munkamemóriájukat. A fiatal csontvelőt kapó egerek az öreg csontvelőt kapótársaiknál, valamint a kontrollcsoport öreg egereinél – ezek nem estek át transzplantáción – is jobban teljesítettek a teszteken.

A kutatók ezután megvizsgálták az egerek hippokampuszát, amely a tanulási és a térbeli navigációs folyamatokban, valamint a memóriafunkciókban vesz részt. A fiatal csontvelőt kapó egerek ezen agyterületén sokkal magasabb volt az idegsejtek közötti kommunikációban fontos szerepet játszó szinapszisok száma, mint az öreg csontvelőt kapó társaiknál, annak ellenére, hogy mindkét csoport tagjai nagyjából azonos számú idegsejttel rendelkeztek. A szinapszisok kulcsszerepet játszanak az agy teljesítményében.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...543544545...698
hírek, aktualitások

Az ülõmunka csodálatos hatásai, avagy egyenes út a trombózis felé!

2026. október 04.

Te is ülõmunkát végzel? Tudod, hogy mozogni kéne, de mindig eszedbe jut egy "de", ami a mozgás útjába áll? A gyakorló természetgyógyász masszõr, Balobás Ferenc segítségével képet alkothatunk arról, hogy milyen összetett problémával állunk szemben, és kapunk néhány tanácsot, mit is tehetünk a megelõzésért. 



Tekintsük át, mi mindenre van hatással bennünk az, hogy munkánk révén, képletesen egy székhez vagyunk szegezve.
Elõször is az ülõmunka csontok, izületek, szalagok, és az izomszövetre gyakorolt hatásairól szólunk. Majd a vérérhálózat, nyirokrendszer és idegrendszerünkre ható folyamatokra térünk ki. Végül a meridiánok, csakrák szintjén feltételezhetõ változásokra hívom fel a figyelmet.
Jutalomként, feloldozásként, a cikksorozat túlélõi, kitartó követõi, megismerhetnek néhány technikát, életmódbeli tanácsot, amelyekkel az egyhangú, passzív munkavégzés káros hatásait csökkenthetik. Most álljunk fel és menjünk el sétálni!

Min ülünk?

Most, ebben a pillanatban , ülsz a monitor elõtt, olvasod ezeket a sorokat, miközben a szervezetedben pillanatról pillanatra, több ezer folyamat zajlik.

Alsó végtagjainkat a törzshöz a medencecsont kapcsolja, mely a csípõcsont, ülõcsont, és a szeméremcsont összecsontosodása révén jön létre. Az ülõcsont legmélyebb pontja az ölõgumó, erre hat nyomás, ha helyesen ülünk. (Egyenes háttal!) Farizmainkat ez nyomja belülrõl, a szék meg kívülrõl!
A medencecsont külsõ részén egy mély izületi árok található, ahová a combcsont ízesül. A combcsont szervezetünk legerõsebb csontja, - még!

A combnyak a csont viszonylag leggyengébb része, melynek vérellátása szegényes. Ezt még lehet fokozni rossz irányba, a titka, hogy keveset mozogjunk, és sok tápanyagszegény ételnek nem nevezhetõ, szennyezõanyagot vigyünk be a szervezetbe.
A combcsontunk fejének közepén, kis pormentes mélyedés van. Itt lépnek vérerek, szalagok, az izületi vápa mélyébõl a combcsont fejéhez.

Mit tegyünk a másnaposság ellen?

2026. október 04.

Fejfájás, kiszáradt száj, émelygés, hányinger - mindezek a szilveszteri túlzott alkoholfogyasztás következményei is lehetnek. Persze, csak ha nem vigyázunk magunkra, hiszen nem törvényszerû, hogy szenvedjünk tõlük! Ahhoz, hogy elkerüljük, nem árt, ha tudjuk, mitõl is jelentkezik a kellemetlen hatás, hogyan elõzzük meg, vagy milyen módszerekkel orvosoljuk. 

Szilveszterkor vagy más ünnepi alkalmakkor általában a szokásostól eltérõ mennyiségû szeszesitalt fogyasztunk, de nem is gondolunk az azt követõ másnaposság okaira. Pedig, ha tisztában vagyunk velük, könnyebben eligazodunk az "óvintézkedések" sûrûjében! Tudjuk-e például, mitõl van a rossz közérzet vagy az a furcsa lehelet, amely másnap (vagy a rendszeres ivóknál mindennap) jelentkezik? Ennek oka az acetaldehid nevû vegyi anyag, amely eredetileg harmincszor mérgezõbb, mint az alkohol. Szervezetünkben persze nem ilyen veszélyes formában keletkezik: emésztõrendszerünk - összetett folyamatok során - átalakítja az alkoholt, amelybõl utána acetát lesz. Ez ugyan szintén további átalakuláson megy át, de az "acetátos leheletet" emiatt érezzük.

A másnaposság magyarázata lehet az alkoholban lévõ metanol nevû anyag is. Ez az összetevõ kisebb-nagyobb mértékben okozhat kellemetlen tüneteket, attól függõen, milyen fajta alkoholt, és mennyit ittunk elõzõleg. Ha a legnépszerûbb italokban lévõ metanol-tartalom alapján osztályozunk, a következõ a sorrend: brandy, vörösbor, rum, fehérbor, gin és vodka (csökkenõ mérték szerinti felsorolásban). Így nem is hinnénk, hogy ha például túl sok vodka-tonikot, vagy netán tiszta vodkát iszunk, és becsípünk tõle, kevesebb bajt okozunk vele magunknak, mint amikor a brandy-ivást visszük túlzásba. Emellett nem szabad megfeledkeznünk egy riasztó tényrõl sem, amely "illusztrálja" a metanol jellegét, persze más megközelítésben: egyes versenyautókban üzemanyagként is használható! Így elképzelhetõ, milyen nagy munkát kell végeznie májunknak és vesénknek, hogy eltávolítsa szervezetünkbõl...

Kérdezze gyógyszerészét!

2026. október 03.

Hajlottabb korban sok ember kénytelen több gyógyszert szedni, mint ifjú éveiben - és a készítmények adagolása során is figyelembe kell venni a korosodás következményeként fellépõ változásokat. Idõsebb korban a test bizonyos funkciói is megváltozhatnak, ugyanakkor egyes hatóanyagokat is másképpen dolgoz fel a szervezet. 

Másképp kell adagolni

A gyógyszerek egy része például kevésbé hatékonyan szívódhat fel a bélbõl, illetve esetenként a máj lassabban bonthatja le. Ilyen korban jellemzõen növekszik a testben a zsírszövet mennyisége, ezért másként oszlik el a szervezetben a gyógyszerek hatóanyaga is. Az évek elõrehaladtával általában csökken a vesefunkció eredményessége is, azaz csökken a kiválasztás, a méregtelenítés hatékonysága, s ennek az a következménye, hogy bizonyos medicinák nem távoznak olyan gyorsan a szervezetbõl, mint a fiatalabbak esetében, hosszabb ideig raktározódnak tehát az éltesebb páciens testében. Amennyiben többfajta szert is szed az idõs páciens, természetszerûleg ezek egymással is kölcsönhatásba kerülhetnek. Ezért is fontos, hogy még a vény nélkül kapható készítmények esetében is mindenképpen ki kell kérni az orvos, illetve a gyógyszerész személyre szabott, a beteg szükségleteire, állapotára, betegségére vonatkozó tanácsát.