Strand és orrmelléküreg-gyulladás
2026. június 27.
A mai napig felejthetetlen kisgyermekkori emlékem elsõ találkozásom az állatkertben a vízilóval. Nem “kecses” formája, nem is “fürge, párducszerû” mozgása ragadott meg – mert mindezek nincsenek is, hanem az, hogy az orrnyílásait szinte “szelepszerûen” be tudta zárni, mielõtt a víz alá merült.
Sokáig megbabonázva bámultam, még nem is sejtve, hogy sok évvel késõbben, már gégészként, hogyan fogom irigyelni a vízilovat. Az ember ugyanis erre a produkcióra nem képes, ezért a strandon, különösen amikor víz alá merülünk, a víz az orrunkba, onnan az orrmelléküregeinkbe, elsõsorban az arcüregünkbe juthat.
A bekerült folyadék – enyhén szólva – nem steril. A következmény, különösen ha ez az eset gyakrabban ismétlõdik vagy ha már eleve náthásak voltunk, az érintett arcüreg gyulladása lehet.
Folyadékpótlás
2026. június 27.
Kánikulában többet kell innunk
Az ember testtömegének nagyjából kétharmada víz. Egy 70 kg tömegû személy teste körülbelül 40 liter vizet tartalmaz, melybõl 28 liter a sejtekben, 8 liter a sejtek közötti térben, 4 liter a véráramban van.
A szervezet egészséges mûködéséhez a véráramban levõ mennyiségnek közel állandónak kell lennie, hogy a sejtekhez a tápanyagot, a sejtektõl az anyagcseretermékeket megfelelõen tudja szállítani. Ebben a többi vízmennyiség tartályként vesz részt: pótolni tudja a hiányzó mennyiséget, illetve felveszi a felesleget.
Vízháztartásunk
A szervezetbe a víz a táplálékainkkal, valamint a folyadékokkal jut be, és vizelet, valamint érzékelhetetlen párolgás és verejték formájában távozik. A vizelettel és az érzékelhetetlen párolgással egészséges szervezetbõl közel állandó vízmennyiség távozik, azonban a környezeti hõmérséklet emelkedésével a verejtékezéssel nagy mértékben nõ az elvesztett víz mennyisége. A szervezet folyadékegyensúlyát akkor õrizhetjük meg, ha a bevitt vízmennyiség megegyezik az elvesztett víz mennyiségével. Egészséges vesemûködés és átlagos környezeti hõmérséklet esetén ez napi 1,5-2 liter folyadék bevitelét jelenti. Ez a folyadékigény meleg idõben akár kétszeresére növekedhet.
A szervezetben levõ vízmennyiség szoros kapcsolatban van a vízben oldott sók mennyiségével, elsõsorban a nátriumkoncentráció jó mutatója a szervezetben levõ víztartalomnak. A szervezet a teljes folyadéktartalmát, ezzel együtt a vér nátriumkoncentrációját igyekszik állandó szinten tartani.
A tartósított élelmiszerek
2026. június 26.
Egészségesek-e a konzerv ételek?
A konzervek és tartósított élelmiszerek praktikusak, s rengeteg idõt lehet megtakarítani velük. De milyen ezeknek az ételeknek a minõsége? Jelentõs szerepet játszanak mindennapjainkban, ezért fontos ezekrõl a kérdésekrõl beszélni...
Semmi nem helyettesíti a friss élelmiszert, ez örök igazság. Viszont a frissesség is relatív fogalom. Hiszen 24 óra állás után például a spárga C-vitamin-tartalmának 40%-át, a spenót 30%-át, a zöldbab 20%-át veszíti el. És ez a tendencia folytatódik, ha a hûtõben még tovább tároljuk a zöldséget. Mégis, a fagyasztott és a konzerv zöldségek egész évben rendelkezésre állnak, praktikusak és gazdaságosak, hasznos kiegészítõi a friss élelmiszereknek, és hozzájárulnak a változatos táplálkozáshoz.
Zsírosodik a haja? - Praktikák a zsíros haj ápolására
2026. június 26.
A haj zsírossága nem betegség, legfeljebb kozmetikai probléma, hajunknak ugyanis bizonyos mennyiségû zsírra szüksége van. A többéves élettartalma alatt a hajszál számtalan roncsoló külsõ hatásnak van kitéve, és egyik védelmi vonala a hajhagymák felett elhelyezkedõ faggyúmirigyek által termelt zsírréteg.
Némelyeknél azonban túl sok zsír termelõdik, ennek következtében a hajszálakra is túl sok rakódik le, amelyek egy kanóchoz hasonlóan magukba szívják azt, és a haj nehézzé, zsíros tapintásúvá válik, a frizura hamar elveszti tartását. A zsíros haj ráadásul még gyorsabban is piszkolódik, ugyanis magához vonzza a levegõben lévõ port és egyéb szennyezõdéseket.
A zsíros haj ellen többféle módszerrel is lehet küzdeni. Az egyik legegyszerûbb és legtermészetesebb a rövidre vágott frizura, amely nem tapad olyan szorosan a fejbõrhöz, így a hajszálak sem tudják annyira megszívni magukat zsírral, mint hosszabb haj esetén.
Vizeletvizsgálattal a prosztatarák ellen
2026. június 25.
Világszerte évente 780 ezer férfinál állapítanak meg prosztatarákot.
Az agresszív prosztatatumor egy olyan vegyületet termel, amelynek a vizeletbõl való kimutatásával meghatározhatóak lehetnek majd a legveszélyesebb daganatok - közölték amerikai kutatók.
Világszerte évente 780 ezer férfinál állapítanak meg prosztatarákot, 250 ezer páciens pedig meghal a betegségben. Nem minden eset igényel azonban azonnali beavatkozást.
Az orvosokra hárul az a nehéz feladat, hogy megállapítsák, kinek van szüksége szoros ellenõrzésre a sebészi beavatkozás után, és kinek sugárterápiára.
Kínzó emésztési gondjaink
2026. június 25.
Haspuffadás, székrekedés, gázképzõdés stb.
A WGO (World Gastroenterology Organization = Nemzetközi Gasztroenterológiai Szervezet) és magyar tagszervezete, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság a Danone Csoporttal együttmûködve globális kampányt indított azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozás és az egészséges emésztés közti összefüggésekre, valamint az egészséges emésztõrendszer fontosságára.
Egy 2006-2007-ben, több országban, köztük Magyarországon is elvégzett fogyasztói kutatás szerint a megkérdezett nõk 55%-a küzd valamilyen emésztési problémával (gyomorégéssel, haspuffadással vagy székrekedéssel) a világon. Európai viszonylatban emésztõrendszeri problémával illetve diszkomforttal küzdõk számát 40-80 millió közé becsülik.
Veszélyes vakáció
2026. június 24.
A fiúk kicsi korban kétszer, serdülõkorban háromszor gyakrabban szenvednek balesetet, mint a lányok.
A gyerekeket sajnos éppúgy érheti végzetes baleset, mint a felnõtteket, a sérültek 1,5-2 százaléka nem éli túl a traumát. A baleseti halálozás az 1-4 éves korosztályban a legnagyobb, a tragédiák majdnem 60 százaléka pedig fej- és nyaksérülések következménye.
A legtöbb sérülés tavasszal, az iskolaév végén, illetve nyáron és kora õsszel következik be. Ez a jó idõvel éppúgy összefügg, mint a szünidõ- adta szabadsággal. A gyerekek, különösen a 3 éven aluliak, legtöbbször otthon szenvednek balesetet. A második legveszélyesebb hely a gyerekek számára az utca, beleértve a játszótereket, a sportpályákat és az ilyen helyeken ûzött sportokat, mint a kerékpározás, a görkorcsolyázás. A közlekedési balesetek száma relatíve kevés, de általában súlyos sérülésekkel jár.
Nyári diétázás: kudarcra van ítélve?
2026. június 24.

Fagyi, chips, gyorsételek: a nyaralásból hazaérkezve sokan megfogadják, hogy most már tényleg jobban odafigyelnek az étkezésre. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy az interneten talált, gyors sikert ígérő diéták lesznek a csábítóak. Mi a probléma ezekkel az étrendekkel és hogyan lehet hosszú távú hatást elérni? Most Bakk Brigittával, a Flora dietetikusával feltérképezzük, hogyan érdemes belevágni az életmódváltásba.
Sprint helyett hosszú táv
Monoton diéták helyett érdemes olyat választanunk, amit hosszú távon is fenn tudunk tartani, ugyanis ezzel lehet tartós változást elérni. Általában hónapok, évek alatt szedjük fel a túlsúlyt, de gyakorlatilag azonnal, pár hét alatt szeretnénk megszabadulni tőle. Utazás előtt például sokan kezdenek el koplalni, hogy utána a vakáción duplán bepótoljanak mindent, azonban ez hirtelen súlygyarapodással is járhat – ezt hívjuk jojóeffektusnak. Annak érdekében tehát, hogy hatékony legyen az életmódváltás, kampányszerű diétázás helyett válasszunk olyan étrendet, ami ténylegesen beilleszthető a mindennapi életvitelünkbe. A mediterrán diéta is annak köszönheti a népszerűségét, hogy a legtöbb ember számára javasolható és változatos elemeket tartalmaz. Ez az étrend gazdag gyümölcsökben, zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonákban, hüvelyesekben, magvakban és olívaolajban.
Az óriássejtes vírus okozta a legtöbb súlyos légúti megbetegedést az idei szezon második felében
2026. június 23.

A kórházi ellátást igénylő súlyos akut légúti megbetegedések közel harmadát a légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta 2026. április közepén, ami az elmúlt három év legmagasabb értéke. A súlyos betegek fele öt év alatti kisgyermek volt. Orvosszakmai szervezetek és a Melletted a Helyem Egyesület szerint az idei szezon számadatai azt jelzik, hogy a megelőzés mielőbbi erősítése már nem tűr halasztást.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai szerint a 12. héten, vagyis március közepén a légúti fertőzés gyanújával vett minták legnagyobb része, 35 százaléka RSV-re bizonyult pozitívnak. Az influenza és a COVID ehhez képest elenyésző, 5, illetve néhány százalékos arányban volt jelen a mintákban. Egy hónappal később, vagyis április közepén a súlyos légúti fertőzéses megbetegedések (SARI) miatti kórházi kezelések közel harmadáért (32,8%) volt felelős a légúti óriássejtes vírus. Ez az elmúlt három év legmagasabb értéke volt.
Az RSV az újszülöttekre a legveszélyesebb
A SARI-val ápoltak közel fele öt év alatti kisgyermek volt, akiknek nagytöbbsége – több mint 85 százaléka – RSV miatt került kórházba. Mivel az RSV főként az alsó légutakat támadja meg, a még éretlen tüdővel, fejletlenebb immunrendszerrel rendelkező csecsemőkre, koraszülöttekre különösen veszélyes. Az ő esetükben gyakori az oxigénterápiával és gépi lélegeztetéssel együtt járó, több napos vagy hetes intenzív osztályos kezelés, és sajnos az elhalálozás kockázata is magasabb.
Hőségájulás
2026. június 23.
Hazánk nyári éghajlati viszonyai között ez a leggyakoribb hőártalom. Nem feltétlenül jár a test hőmérsékletének emelkedésével. A keringés zavaraként jöhet létre.
Az időskor, az értágító kezelés, a vízhajtó gyógyszerek szedése, az alkoholhatás hajlamosító tényezők.
Az általában jóindulatú, gyorsan rendeződő, múló rosszullét során a hűvös, sápadt bőrön testszerte nagycseppes verejtékezés jelentkezik. Émelygéssel, esetleg hányással járhat. Gyér (50–60/perc) pulzus tapintható, mely 5–15 perc alatt normalizálódik.
A beteget lehetőleg hűvös, szellős helyen kell lefektetni, ruházatát meglazítani. Az alsó végtagok megemelésével javítható az agy vérellátása, ezzel elősegíthető az állapot gyorsabb rendeződése.


