Ha mégis a karriert választod
2023. május 06.
Ma nem tudok veled lenni, dolgoznom kell! Melegítsd meg a tegnapi ebédet, ma este későn jövök! Majd talán holnap. Aztán másnap ismét reggeli rohanás, még az oviban egy gyors ölelés, de délután megint a Kati nénit kell megkérni, hogy vigye haza a gyereket. Nem is tudom, hogy mit tegyek, a főnököm szorongat és most bizonyíthatok, lehet, hogy igazgatóvá léphetek előre. A karrierem úgy ível felfelé, mint a radiátorra rakott hőmérő higanyszála. De mi lesz a lurkómmal, ma este sem én fektetem le, hát milyen anya vagyok én?
Állandó és aktuális kérdés, hogy család vagy karrier?
Ameddig nincsen gyerek , addig könnyebb a dolgunk. A kedvesünk, férjük (szerencsés esetben) még toleránsan képes elviselni, az állandó kései érkezéseket, a hajtást, a fáradtságot. Persze nehéz elviselni, ha nem gőzölgő vacsora, mosolygó, kedves-kedves vár odahaza, de szerencsére a XXI. század férfiúi hozzászoktak az új trendhez és elfeledték nagyapjaik tanítását, miszerint asszonynak otthon a helye.
Már nem kérdés, hogy a nők is bizonyíthassanak, ha nehezen is, de egyre gyakrabban vezető pozícióba léphessenek. A munkabírás, irányítás, a dolgok kézben tartása, önuralom, szervezés, vezetés ha nem is klasszikusan női tulajdonságok, egyáltalán nem idegenek a női nemtől, sőt…
Ovi után
Tehát ott tartottunk, hogy élünk éldegélünk kettecskén, elismertek vagyunk, számítanak a munkánkra, amit szeretünk is csinálni, aztán egyszer csak belénk nyíllal valami: gyereket szeretnénk…. Telnek , múlnak a hónapok, esetleg az évek, kicsinyünk, kicsinyeink lassan oviba mehet, mi pedig vissza a munkahelyünkre, feltétlenül szükségük van rám vagy ideje visszamenni. És akkor jön a kérdés, mi lesz a gyerekkel? Szét fog hullani a család. Éjszakákon át lehet őrlődni, mi egy anya, asszony szerepe, s ezzel szemben milyen a mai világ.. Én kulcsos gyerek voltam, nem szeretném ha ő is így nőne fel, stb.
Fogyás 45 felett – lehetséges!
2023. május 06.
Negyvenes éveink második felében sokunkat keserít el a hízás veszélye. Pedig megvalósítható cél, hogy ne hagyjuk felgyülemleni a felesleges kilókat. Éhezés és örökös megvonások nélkül, ha betartunk néhány fontos táplálkozási és életmódbeli szabályt, megőrizhetjük régi alakunkat. Különösen lényeges ez a törekvés a menopauza közeledtével, amikor életünk a hormonális változások szakaszába lép.
Kontroll alatt a „hamis barátok”
Mivel anyagcserénk kevesebb „kilengést” enged meg, miután túlléptük a 45. életévünket, egyre fontosabb megszabadulnunk korábbi, helytelen táplálkozási szokásainktól. Hiszen sokszor e beidegződések miatt billen a rossz oldalra a mérleg nyelve a testsúly mérésekor.
Ismerjük fel, és kerüljük a „rossz cukrokat”
A magas glikémiás indexű cukrok (GI az egyes élelmiszerek vércukoremelő képessége), melyek számos cukros termékben (pl. édes üdítőkben cukrászsüteményekben, lekvárokban, dzsemekben stb.) fellelhetők, valamint többek közt a fehér lisztből készített kenyérfélékben, egyéb pékárukban, rizsben, iparilag előállított, reggeli cereálékban, de a burgonyában is jelen vannak. Ezek a magas GI-értékű élelmiszerek különösen veszélyesek, mert növelik a vércukorszintet, és elősegítik a hasi zsír formájában való lerakódást. Ez utóbbi a hormonszint csökkenésével, a változókorban sajnos még könnyebben bekövetkezik. Ahhoz, hogy fogyjunk, illetve megakadályozzuk a további (hasi) hízást, részesítsük előnyben tehát az alacsony GI-jű cukrokat.
Mivel ezek nem okoznak inzulincsúcsot, inkább hosszú időre jóllakatnak, mert kisebb a kockázata az inzulin reakciónak. Táplálkozásunkban helyezzünk hangsúlyt pl. a hüvelyesekre (lencse, borsó, bab), a nem finomított, komplett cereáliákra (ilyen a barna rizs, tészta, a gabonafélék közül az árpa, tönköly, zab) de ajánlott pl. a quinoa mag és a föld felett termő zöldségféle is.
Jó tanácsok: ne fogyasszunk cukor hozzáadásával készült tejterméket, és főzéskor sem tanácsos, hogy kéznél legyen a fehér cukor….Amellett vásárláskor figyeljünk a glükóz–fruktóz szirup (répacukor) jelzésre a különböző termékek címkéin, mert ez a fajta cukor hizlal, továbbá elősegíti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását.
Jó szervezéssel készítsük elő az egész heti menüt
Túlzott mennyiségű cukor, só, „rossz” zsírok, továbbá a proteinek, rostok, vitaminok, ásványi anyagok hiánya… Mindez jellemző az ultrafeldolgozott élelmiszerekre, melyek nemcsak az alakunkra, hanem az egészségünkre nézve is veszélyesek. Amellett nem tudjuk pontosan ellenőrizni az összetevőiket, melyek színvonala mindig alatta marad „házi készítésű” megfelelőiknek. Ha kerülni szeretnénk ezeket az élelmiszereket, ellent kell állnunk annak a kísértésnek, hogy a félkész vagy kész termékekkel időt takaríthatunk meg. Ami nem is mindig igaz, ugyanis ha másképp szervezzük az életünket, általunk ellenőrzött, egészséges hozzávalókból az egész heti főzést lényegesen kisebb időráfordítással megoldhatjuk. Tervezzük meg előre a napi menüt, és főzzünk maximum 2-3 órát hétvégén úgy, hogy az ételadagok a hét egyes napjain elosztva, kb. 15-20 perces befejezés után fogyaszthatók legyenek. Egyszerű, de egészséges ételeket készítsünk elő a hétvégén, és így egész héten ügyelhetünk jó alakunk megőrzésére.
Ez is okozhatja, ha a szénanátha mellett légzési panaszai vannak
2023. május 05.
A szénanátha tünetei
Légúti allergia esetén „szénanáthás” tünetek jelentkeznek. Ha a beteg valamilyen növény pollenjére allergiás, akkor a virágzás időszakában jelentkeznek a tünetei, majd annak végeztével el is múlnak. Ha állandóan jelenlévő allergénre pl. poratkára, állati szőrre, vagy gombára allergiás, a tünetek egész évben fennállnak. A szénanátha tünetei: az orrfolyás, orrdugulás, szem-, orr- és torokviszketés és a tüsszögés.
Allergiából asztma
A légúti allergiások kb. 30%-ánál az allergiából idővel asztma alakul ki, ennek oka, hogy az allergiás gyulladás jelei már nemcsak az orrnyálkahártyán jelennek meg, hanem az alsóbb légutakban is. Ilyenkor a betegnél a náthaszerű tünetek mellett már megjelenik a köhögés, nehézlégzés is.
Mikor forduljunk orvoshoz?
– ha ki-, vagy belégzés során sípoló hangot hallunk, és ez a tünet ismétlődően jelentkezik,
– intő jel lehet az indokolatlan elhúzódó fáradtság érzés,
– megfázások után elhúzódóan fennmaradó rohamszerű köhögés, / légzési nehezítettség esetén
– ismétlődően, vagy elhúzódóan jelentkező köhögési roham, vagy az éjszaka, fekvő helyzetben ránk törő köhögés is.
A nehézlégzés, köhögés sok esetben csak terhelésre jelentkezik, sportolás vagy például lépcsőzés közben, sírás vagy nevetés hatására. Ha ilyenkor nem fordulunk orvoshoz, akkor a tünetek egyre gyakrabban, idővel már nyugalmi helyzetben is jelentkeznek.
Elkerülhetjük allergia mellett az asztmás tünetek megjelenését?
Ahhoz, hogy a betegség súlyosbodását megelőzzük, fontos, hogy ismerjük az allergént és tüneti szerekkel kezeljük a betegséget. Ha valaki az év egy adott időszakában ugyanazokat a náthaszerű tünetek észleli magán évről-évre, akkor végeztessen allergiavizsgálatot és kezdje meg a kezelőorvos által felírt allergiaellenes szerek használatát. Allergéntől függően életmódi ill. környezeti változtatásokkal esetleg az egyéni allergénterhelést is lehet mérsékelni. Ezek fontos lépések a betegség súlyosbodásának megelőzésében.
Eperkehely - egy fenséges eledel
2023. május 05.
Egyszerűen, gyorsan elkészíthető ez a finom poharas desszert, a gyerekek is szeretni fogják!
Hozzávalók 4 kehelyhez:
8 db babapiskóta
4 dl tejföl
4 dl tejszín
ízlés szerint méz
40 dkg friss eper
1 dl tej
Elkészítése:
Az epret megtisztítom, megmosom és néhány szemet kivéve apróra vágom. A babapiskótát is 2 centisre darabolom. A tejben kicsit megforgatom, a kelyhek aljára teszem.
Ezután elkészítem az epres krémet. Ehhez a tejfölt a tejszínnel és a mézzel felverem, amíg kezd keményedni, ezután belekeverem az epret, és még egy kicsit verem az elektromos habverővel. A kelyhekben elosztom, majd a tetejét a félretett eperrel díszítem.
Legalább 1 óráig a hűtőben pihentetem, majd kínálom!
33 millióan alultápláltak Európában
2023. május 04.

Az alultápláltság Európában mintegy 33 millió embert sújt1. A nem megfelelő tápláltsági állapot lassíthatja a gyógyulást műtétek és sérülések után, csökkentheti a daganatos betegek túlélési esélyeit, nehezítheti a tüdő- és szívbetegek, a neurológiai betegségekben szenvedők rehabilitációját és életkilátásait – írja közleményében a Danone Magyarország. A megoldást a speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerek jelenthetik – immár növényi alapú változatban is.
Minden harmadik ember növényi alapú étrendet követ
Az alultápláltság kedvezőtlen egészségügyi hatásai egyéni, családi és társadalmi szinten is fokozott terhet jelentenek. A több szövődmény, a lassúbb gyógyulás, a hosszabb kórházi ápolás, az önellátási képesség csökkenése és a rosszabb életminőség komoly mértékben emeli az ellátás időszükségletét és költségeit.
Európában egyre többen választják a növényi alapú étrendet, hozzávetőlegesen háromból egy fő követ flexitáriánus, vegetáriánus vagy vegán diétát2. A táplálkozási szokások megváltozása miatt azon betegek körében, akiknél betegséggel összefüggő malnutríció (kóros tápláltsági állapot, például alultápláltság) áll fenn, egyre többen igénylik a növényi alapanyagokból készült „tápszert” (orvosi megnevezése: speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer).
A legfontosabb tudnivalók a pikkelysömörről
2023. május 04.
A pikkelysömör bármely életkorban kialakulhat, de az első tünetek jellemzően 15 és 35 éves kor között jelentkeznek. Bőrbetegség vagy sem? Nézzük, mit érdemes tudni a pikkelysömörről!
Bőrbetegség vagy sem?
A pikkelysömör (psoriasis), bár tünetei miatt a legtöbben bőrbetegségként gondolnak rá, valójában egy krónikus autoimmun betegség. A pikkelysömörös betegek immunrendszere nem működik megfelelően, emiatt az immunsejtjeik megtámadják bőrüket. Ez az „indokolatlan támadás” a bőr hámsejtjeinek a természetesnél gyorsabb osztódásához vezet. Egészséges esetben a bőr hámsejtjei nagyjából 1 hónap alatt cserélődnek le (ennyi ideig tart míg a bőr mélyrétegeiből az új hámsejtek a felszínre jutnak, ahol elhalnak, majd lehámlanak). A pikkelysömörös betegek bőrsejtjei mindössze néhány nap alatt jutnak el a bőr külső rétegéhez, de mivel ennyi idő kevés ahhoz, hogy megérjenek, és lecserélődjenek, a felesleges sejtek plakkokban gyűlnek össze a bőr felszínén.
Így jönnek létre az ezüstfehér, pikkelyszerű megvastagodások. A foltok igen sokfélék lehetnek, az egészen apró, alig néhány kiütéstől, az akár teljes testrészeket borító bőrelváltozásokig. A foltok jellemzően a könyökön és térden jelennek meg, de gyakori a talpon, tenyéren, fejbőrön, arcon és nyaktájékon is. Ritkább esetben előfordulhatnak a körmökön, a száj vagy nemiszervek környékén.
A pikkelysömör során, az egész szervezetben gyulladásos folyamatok alakulnak ki, ezért ez a betegség súlyos szövődményekkel is járhat. Társbetegségei lehetnek: a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, a veseproblémák és a depresszió. Semmiképpen se kezeljük csupán bőrbetegségként tehát.
Gyógyítható a pikkelysömör?
A pikkelysömör jellemzője, hogy kétféle szakasz váltakozik a betegség során:
A tünetes szakaszok, melyeket fellángolásnak is nevezünk. Ezek az időszakok néhány hétig vagy hónapig is eltarthatnak.
A tünetmentes időszakok, amikor a tünetek csökkennek vagy teljesen meg is szűnnek. Ezeket a szakaszokat remissziónak nevezzük.
A pikkelysömör nem gyógyítható betegség, de tünetei enyhíthetőek, illetve a tünetmentes időszakok meghosszabbíthatóak a megfelelő kezeléssel.
Oregano pizzához, köhögésre és a termékenység növelésére
2023. május 03.
Az oreganóról elsőként a mediterrán ételek fűszerezése jut eszünkbe, de jó pár dologra használható még. Mik ezek?
Oregano, az igénytelen
A magyar neve szurokfű, amely eredetileg a Földközi-tenger vidékéről származik. Ma már megtalálható Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is. Fénykedvelő növény, a sziklás-köves terepen és akár vadon is nő. A kertben a legmostohább körülményeket is tűri, nincs szüksége különösebben tápdús talajra, a lényeg, hogy sok fényt kapjon. A nyári meleget is jól viseli! Az oreganót sokan a majoranna vadontermő alakjaként definiálják, de a mediterrán szerelmesei ragaszkodnak egyedi szerepéhez.
Noha sok helyen képes megteremni, az igazi oregano mediterrán vidéken nő, ahol kevesebb a csapadék, de ragyogó napsütésben lehet része, itt lesz meg az pikáns és csípős zamata, amely máshol sajnos nem fejlődik ki. Így ha mediterrán vidéken járunk, ne hagyjuk ki az oreganós ételeket!
Fűszernövénykényként már az ókori Egyiptomban és Görögországban is használták. Bizonyos helyeken a virágját díszítésre használták, csokrokba-koszorúkba kötötték bele. Bár ma gyakran az olaszos ételekhez társítjuk, ne feledjük, hogy bizonyos kebabok, vagy görög zöldségekben gazdag, húsételeihez is kínálják.
Élettani hatása
Amellett, hogy nagyon finom fűszer, ismeretes még gyulladáscsökkentő, idegnyugtató hatása is. A belőle készített teát használhatjuk köhögés csillapítására és étvágygerjesztőként is.
Tea készítése: 2 dl vízhez 3 teáskanál szárított oreganót használjuk, forrázzuk le és hagyjuk 15 percig állni.
Kiváló antioxidáns hatású, mértékletes fogyasztása jót tesz az egész szervezetnek. Egyes népek a termékenységet serkentő fűszerként is ismerik.
Az oregano pikantériája, hogy sokan a marihuánával keverik megjelenése, s főként olyan mozifilmek miatt, amelyben a drogfogyasztás kerül a középpontba. Az oregano fűszeressége miatt egyébként elszívva igen csípős lehet – mindemellett meglepő, mert a várt hatás elmarad –, s kihozza a hurutot, senki ne próbálja ki!
Allergia darázs- és méhcsípéstől
2023. május 03.

A legtöbb csípés csak kis helyi reakciót okoz, amely fájdalmas duzzanat kialakulását jelenti, 10-15 perccel a csípést követően, a házi patika készítményeiből ellátható tünetekkel. Néhány esetben nagyobb helyi elváltozás alakul ki a csípés körül: A duzzanat 12-24 óra múlva 5 cm-nél nagyobb átmérőjűvé válik. Esetenként a teljes végtag feldagad.
A csípést követően rövid időn belül kialakulhatnak különböző súlyosságú, szisztémás (anafilaxiás) reakciók. A tünetek, mint csalánkiütés, nehézlégzés, szédülés, gyomorgörcsök, hasmenés, hányás, ájulás jelentkezésekor célszerű azonnal orvost hívni, mivel az állapot gyorsan életveszélyesé válhat. Amennyiben ismert az allergia megléte, és van öninjekciózásra alkalmas készítménye a betegnek, úgy azt késlekedés nélkül be kell adni. Ezt követően is fontos orvosi segítség igénybevétele, mivel a tünetek pár órával később újrakezdődhetnek.
A depresszió valódi okai - és ami miatt igenis érdemes kigyógyulni belőle
2023. május 02.
A depresszió nem évszakhoz, nem embertípushoz, nem életkorhoz kötődik, hanem energiahiányos állapot váltja ki, és bizony nem válogat. A depresszió jelentése: levert lelki állapot, leromlott hangulat, nyomáscsökkenés. Milyen érdekes kifejezések, ugye? Levertség: miért hagytad magad leverni? Leromlott hangulat: hogyan engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy leromoljon a hangulatod? Nyomáscsökkenés: csökkent az energia szinted, alacsony rezgésszámon, alulműködve tengeted a léted. Néhány jótanács, amelyek valóban segíthetnek!
Kutatások bizonyítják, hogy Európa lakosságának közel 60 százaléka a depresszió valamelyik típusában szenved. Gondolhatnánk, hogy az északi országok vezetnek, hiszen ott kevesebb a napsütéses órák száma, emiatt rossz a hangulat. A tények azt igazolják, hogy a depressziós populáció százalékát tekintve Magyarország vezető helyen van. Ősidők óta széthúzó, elégedetlenkedő, irigykedő nemzet vagyunk. Ahelyett, hogy összetartanánk és egyesítenénk az erőinket, örülve egymás sikereinek is, bizony ki-ki a maga belső lázadásaival is rombolja saját magát és a mikrokörnyezetét is.
Mindenkinek vannak hangulatingadozásai. Véleményem szerint a nagyon nagy ingadozások akkor következnek be, ha a napi történéseket valaki egyre nagyobb félelmekkel kezeli és az időnként vagy gyakorta bekövetkező kudarcokon nem tud túllépni. Amikor a problémákat nem megoldandó feladatként, kihívásként kezeli, hanem azokat sokk-ként éli meg.
Lazulj el egy kicsit, nézd meg távolabbról önmagad, engedd el a félelmeidet. Isten betölti minden szükséged, tehát nincs okod aggódni a napi problémák miatt sem.
Minden, amit megélünk, jó valamire. A depresszió arra jó, hogy felismerjük a gyengeségeinket. A depresszióval kommunikálni kell, szembenézni vele, felismerni és nem megadni neki magad.
A betegség alapja a pesszimizmus, az igaz hit hiánya és a melankólia. A melankólia egészséges mértékben és jól kezelve hasznos lehet például az alkotó művészetben. A depressziós populáció három százaléka például tevékeny és sikeres alkotó ember, művész, aki ösztönzően hat másokra és dolgozik. A kérdés az, hogy a maradék kilencvenhét százalék mit csinál azon kívül, hogy az állapota tovább romlik?
A májuskosár színe árulkodik kapcsolatodról!
2023. május 02.
A májuskosár története hosszú évekre nyúlik vissza, a komolyabb kapcsolatokat szimbolizálja. A kosarat mindig a lány kapja udvarlójától, melyet ha május 1-jén kitesz az ablakba, jelzi mások számára, hogy a szíve már foglalt. Viszont nem mindegy, milyen színben pompázik az ajándék!
Azért fontos, hogy pontosan kitől kapja az ifjú hölgy a májuskosarat, mert ha csak a fiú érkezik a lányos házhoz idősebb nőrokona nélkül, akár azt is jelentheti, hogy a család nem fogadja el a kapcsolatot.
Az is lényeges, milyen színű a kosár, ugyanis mindegyik szín mást jelképez, azt mutatja, mennyire komoly már a kapcsolat.
Fehér kosarat kizárólag a gyűrűs menyasszonyok kapnak, akik még abban az évben házasodnak. Szóval a háznál, ahol ilyen kosarat látunk az ablakban, ott idén még a násznép is bizonyosan megjelenik majd!
Rózsaszín kosár azoknak jár, akik már menyasszonyok, de csak a következő évben mennek férjhez. A kék kosár csupán barátságot jelképez, a zöld már egy kezdődő kapcsolatot, bimbózó románcot mutat. Ha már régóta együtt van a pár, de nincs még szó házasságról, lila kosarat kap a lány.