Ha szétveti a méreg...
Érdekességek2026. augusztus 11.
Az agresszió féken tartása rajtunk múlik!
Elönti az epe? Elsápad a méregtõl? Szétfeszíti a düh, szétveti a méreg? Rágja magát, eszi a fene? Még egy csepp, és kicsordul a pohár? Legszívesebben a "fejéhez vágna" valamit a másiknak? Ha gyakran érez így, valószínûleg rosszul kezeli a konfliktusokat!
Fontos felismerni, sérelmünk "vélt-e vagy valódi", haragunk jogos-e vagy inkább jogtalan? Mi vagyunk a hibásak a történtekért, vagy tényleg áldozatai vagyunk egy másik ember figyelmetlenségének, nemtörõdömségének, tapintatlanságának, szemtelenségének stb...
A nõk dolga valamivel nehezebb, számukra a verbális agresszió-levezetési csatornák sokkal inkább lezártak, mint a férfiak elõtt. Képzeljen el egy kedves, csinos vállalati vezetõnõt, aki vörös arccal, tajtékozva osztja ki beosztottait, amikor a határidõn túl sincs még kész a megbízó által megrendelt anyag. Ugye, majdhogynem elképzelhetetlen. A társadalmi normák által elõirányzott szerepstruktúrában a nõ szelíd, halk szavú, türelmes. A mérgelõdést, dühöngést, mint nõietlen megnyilvánulást, a köz elítéli. A nõk így szocializációs alapon inkább lenyelik mérgüket. Ha pedig kicsordul a pohár, akkor megkaphatják a "hisztérika" minõsítést. A férfiaktól azonban elvárt a határozottság, és sokkal inkább elfogadott az agresszió. A hangerõ és a testi erõ némelyek szemében a férfiasság bizonyítéka. Ha õk káromkodnak kiabálva, azon kevesebben akadnak fenn.
A testi-lelki harmóniát szem elõtt tartva azonban azt mondhatjuk, hogy semelyik reagálási mód (nõknél ez alatt értsük itt a nem reagálást) nem egészséges. Kiordítani dühünket, és másik orcánkat odatartani egyaránt egészségtelen. Mint ahogy számos szólásunk is utal rá - elönti ez epe, a szívére veszi, megfekszi a gyomrát, az idegeire megy - a pszichoszomatikus tünetek legváltozatosabb formáit produkálhatja a "mérgesség".
Ahhoz, hogy dühösek legyünk, elsõsorban ránk van szükség, vagyis minket kell feldühíteni, felbosszantani, kiborítani. Vagyis fõként rajtunk múlik! Célszerû igyekezni akkor is – és fõleg akkor - objektívan szemlélni a helyzetet, amikor mi magunk nagyon is érintettek vagyunk általa, és hasznos tehát több figyelmet szentelni az önkontrollnak...
Aki önön mérgének szolgáltatja ki magát, pont azt veszíti el, amire adott esetben a leginkább szüksége volna: a tárgyilagosságát. Bármilyen ügyet, konfliktust is kell tisztáznia, a higgadtság és megfontoltság lehetnek legjobb szövetségesei. Ha ön belelovalja magát saját dühébe, egyre jobban felhergelve-paprikázva magát, ezzel csak egyre távolabb kerül a hõn áhított céltól. "Aki kiabál, annak nincsen igaza"- tartja a közmondás. És annyiban igaza is van népi bölcsességnek, hogy az érzelmeit elõtérbe toló, dühöngõ ember saját józan érveit, a logikus tisztázás lehetõségét pont saját megnyilvánulásával tolja el magától, és ugyanezzel lehetõséget ad a másiknak arra, hogy az megkérdõjelezze vitapartnere kompetenciáját.
Mit lehet tenni, ha "robbannánk"?
Szabad leszaladni a "boltba", elugrani a "postára", szóval, kiszellõztetni a fejünket.
Szabad forró vízben lezuhanyozni, és megnyugodni.
Szabad "lenyelni a békát", mintha mi sem történt volna, és végiggondolni, legközelebb hogyan reagálunk majd hasonló szituációban. A lenyelt békát viszont nem illik máskor "visszaöklendezni"!
Szabad zenét hallgatni, ami nyugtatólag hat a pattanásig feszült idegekre, de szabad mérgünkben alaposan kitakarítani a lakást, ami kitûnõen levezeti az agressziót.
Szabad felhívni valakit, és tanácsot kérni. Ha konkrét segítséget nem is tudnak adni, ez is egy szelep a gõz kiengedésére.
Szabad leülni, és naplót írni.
Többet árt, mint használ
Esetenként valójában jót tesz belerúgni valami mozdíthatóba, odavágni vagy széttépni valamit, vagy jól becsapni az ajtót - szóval levezetni az agressziót. A reakció mindenképp normálisnak mondható, és felszabadítólag hat. Ha azonban pont a legdrágább kínai váza törik darabokra, vagy a házikedvenc farka csípõdik az ajtórésbe, akciónk hasznossága megkérdõjelezhetõ, nem beszélve arról, amikor Ön egy másik emberen tölti ki a dühét. Ha ön szabad folyást enged negatív érzelmeinek, számolnia a kell annak rövid és hosszútávra kiható következményeivel!
Késõbb megbánhatja, hogy kikelt magából, és olyannak mutatta magát, amilyennek egyáltalán nem szeretne látszani. Emiatt azután szégyenkezik...
Késõbb megbánhatja, hogy megbántott valakit, akit szeret, és olyanokat vágott a fejéhez, amit igazából nem is akart neki mondani.
Késõbb rájöhet, nem is volt igaza, és higgadt fejjel már különbözõ egyéb körülmények és rossz hatások számlájára írja a másik rovására történt kiborulását.
Késõbb rájöhet, hogy a dühösködéssel csak rontott a helyzeten, és innentõl még nehezebb megoldani a felmerült problémát.
Késõbb – és néha csak késõn – ráébredhet arra, hogy a dühében kimondott szavakat nem lehet "visszaszívni", az idõ kerekét nem lehet visszaforgatni, a veszekedést meg nem történté tenni, és a szónyilakkal megsebzett másik sebeit lesimogatni.
Mégis, mit lehet tenni?
Átértékelni a problémát. Az adott pillanatban oly fontosnak tûnõ dologról késõbb gyakran kiderül, gyenge ügyecske volt csupán. Forrongó indulatoktól vezérelve nem érdemes kiértékelni a helyzetet és levonni a végkövetkeztetést. A beszûkült tudat és a düh szemellenzõje csak kevés teret enged a racionalitásnak, a dolgok "maguk teljességében" való szemlélésének. Ilyenkor egyes részletek a torzító tükörben óriásira dagadnak, miközben – az egyébként arányában hasonló egyéb részletek – kikerülnek a "látótérbõl".
Képzelje el önmagát, amikor valaki éppen veszekszik Önnel, agresszív, dühöng, és olyan dolgokat vág a fejéhez, amiket Ön ebben a formában egyáltalán nem is akar hallani? Ön mit tesz ilyenkor? Tehet – e egyáltalán valamit, hogy elapassza a másik indulatfolyamát? Ugye, ez még nem sikerült sokszor? Aki éppen ordítozik, a legkevésbé figyel a másikra, mert ha ezt tenné, rögvest "leállítaná önmagát".
Ha "nem" Ön a hibás, ha valóban megbántották, ha csúnyán viselkedtek Önnel, sem megoldás a "dühöngés". Nem vezet sehová. A másik sem szent, hibázhat és tévedhet csakúgy, mint Ön. Fogadja el a másikat, próbálja megérteni "mûködési elvét", ugyanis ez a kiindulópontja bárminemû kompromisszumnak.
forrás: Patika Magazin
