Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A 33-as szám

Érdekességek2026. május 23.

A feltétel nélküli szeretet és a tanító bölcsesség szimbóluma

A számmisztikában a 33-as számot mesterszámként tartják számon, amely az egyetemes szolgálat, a feltétel nélküli szeretet és a tanító bölcsesség szimbóluma.

Azok, akiknek az életében ez a szám megjelenik, mély empátiával rendelkeznek, és gyakran éreznek vágyat mások segítésére és támogatására. Jelentős vallási és spirituális erővel bír. A 33 a legbefolyásosabb szám.

Miért mondom el most mindezt?

Mert éppen 33 éve, pontosan 1993 májusában jelent meg a Patika Tükör első száma, melynek tartalmi koncepcióját, szerkesztési elveit én hoztam létre és végeztem 3 éven át, amikor is a jelenlegi lap, a Patika Magazin indult el az útján a főszerkesztésem alatt.


Tehát 33 éve indult el a szakemberek általi, koncepciózus egészségügyi felvilágosítás Magyarországon, a patikai lapon keresztül.

Juhász Gyula költőnk szerint: „Nem a pacsirta fontos, csak a dal.” Nem az számít, hogyan hívták az első lapot, hanem hogy ezzel elkezdődött egy máig tartó folyamat, a lakosság egészség ügyi felvilágosítása, egészségtudatosságra való tanítása a gyógyszertárakban megjelenő és az olvasók számára ingyenesen hozzáférhető lap által. És valóban, azt szerettem volna az újságon keresztül üzenni, megteremteni, elindítani, felépíteni Magyarországon, amit a 33-as szám is jelent a számmisztikában.

Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

7 érdekesség a hazai termálvizekről

2026. május 14.

Magyarországon nem nehéz jótékony hatású vizekre lelni, hiszen hazánk bővelkedik a gyógyforrásokban. Mégis, ha szeretnénk rátalálni a számunkra legmegfelelőbbre, alaposan utána kell néznünk, melyik tájegység gyógyvize felel meg legjobban az elvárásainknak.

1. Kétezer termálforrás

A magyarországi fürdőkultúra első fénykora a Római Birodalom időszakához kötődik és a hódítók nevéhez fűződik, azóta Magyarországon több mint kétezer termálforrást jegyeztek be. Ezek közül azonban csak azokat nevezhetjük gyógyvizeknek, melyek gyógyhatása klinikailag bizonyított.

2. Háromszoros hatás

A termálvizek háromféle úton gyakorolnak hatást szervezetünkre:


Fizikai hatás – A melegnek köszönhetően ellazulnak az izmok, kitágulnak a vérerek, javul a vérkeringés. A víz felhajtóerejének köszönhetően könnyebben tudjuk mozgatni végtagjainkat, ami sérült, kopott, beteg ízületek esetében különösen fontos.
Kémiai hatás – A vízben oldott magas ásványianyag-tartalom egy része a bőrön keresztül felszívódva bekerül a vérkeringésbe, ezáltal erősíti az immunrendszert, pótolja az izmok, ízületek számára nélkülözhetetlen anyagokat, segíti az öngyógyító folyamatokat.
Biológiai hatás – A gyógyvizes helyeknek speciális mikroklímájuk van: a levegőben található negatív iontúlsúly miatt stresszoldó, pihentető hatásúak.

Fürdőzés, strandolás: Milyen veszélyei lehetnek?

2026. május 14.

Előző cikkünkben szó volt arról, hogy milyen jótékony hatásai vannak a fürdésnek. S bár a természetes vizek és medencék népszerű kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújtanak, jó, ha tisztában vagyunk ennek veszélyeivel.

Legyen az medencés fürdő, vagy akár természetes vizű kijelölt strand, a víz minősége kiemelten fontos a fürdőzés egészségügyi és közegészségügyi kockázata szempontjából.

A közfürdők létesítésére és üzemeltetésére szigorú jogszabályi előírások vonatkoznak.

A termálvizek külön figyelmet igényelnek magas ásványianyag-tartalmuk miatt, ezért a fertőtlenítése is nehezebb.

A természetes vizekben (tavak, folyók, holtágak) a természet maga gondoskodik a tisztulásról. A víz hőmérséklete, a madárürülék, a csapadék vagy a környező szennyvíz-beömlések mind ronthatják a víz minőségét. Ha a víz minősége nem megfelelő, a hatóság a fürdőzők egészségének védelme érdekében megtilthatja a fürdést.

Általánosságban elmondható, hogy részben a folyamatos ellenőrzésnek, részben a fürdők szabálykövető üzemeltetői fegyelmének, a fürdők vize tiszta, minősége pedig megfelelő, kitűnő.

65 év felett: Gyakorlati útmutató a tartalmas mindennapokról

2026. május 13.

A 65 év felett kezdődő időszak nem a visszalépésről, hanem a tudatosan megőrzött életminőségről szólhat.

A jól megválasztott gyógyászati segédeszközök biztonságot és magabiztosságot adnak a mindennapokban, legyen szó mozgásról, otthoni tevékenységről vagy az önállóság megőrzéséről. Az alábbi útmutató ehhez kínál gyakorlati és könnyen alkalmazható tanácsokat.

A mozgás ereje a mindennapokban

A mozgás nem csupán ajánlott, hanem az egészség egyik legfontosabb pillére. Napi 25-30 perc séta már bizonyítottan javítja a keringést, erősíti az izmokat és csökkenti az elesések kockázatát. Ezt a mozgásformát nem szükséges egyben elvégezni: három rövidebb, tízperces séta ugyanilyen hatásos. A rendszeresség a kulcsa annak, hogy az izmok, az ízületek és az állóképesség hosszú távon is fenntartható legyen. A járásbiztonság érdekében érdemes stabil, zárt kérgű cipőt viselni, és kerülni a sima talpú lábbeliket. ha valaki bizonytalanabb járású, a nordic walking botok kiváló támaszt nyújtanak, ráadásul a felsőtest izmait is bevonják a mozgásba. Sokan nem tudják, hogy akár napi néhány száz méter botokkal megtett séta is jelentősen javítja az egyensúlyt, különösen akkor, ha időskori egyensúlyprobléma vagy lábizomgyengeség áll fenn.

A mozgást otthon is biztonságosan lehet gyakorolni: például egy 5-6 méter hosszú folyosón oda-vissza sétálva, falnál vagy korlátnál támaszkodva. Érdemes tudni, hogy a mozgás elhagyása már két hét alatt észrevehető fizikai visszaesést okozhat, ezért a napi néhány perc aktivitás életminőséget meghatározó tényező.