Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Ilyen még nem volt! Gyerekek a magasban :)

2018. március 24.

Nagyszabású világrekordot állított fel hétvégén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, amelynek keretében, az előzetes számítások alapján, több mint 3000 kisgyereket emeltek magasba országszerte. A Családok Éve programsorozat részeként hívták fel a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára.

Az eseményen ott volt Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Istenes Bence és Csobot Adél is. Bence és Adél ráadásul nemcsak műsorvezetőként voltak jelen, részt vettek a világrekordban is. Bence Adélt emelte a magasba, akinek hasában már ott van második gyermekük.

Generációk fogtak össze a hétvégen kortól és nemtől függetlenül, hogy felállítsák az egyszerre felemelt gyermekek világrekordját! A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos kezdeményezése arra hívta fel a figyelmet, mennyire csodálatos dolog a gyermekvállalás.

Több ezer emberrel együtt, a kezdeményezés egyik fővédnöke, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és háromszoros apuka is a magasba emelte 17 hónapos kislányát, Olíviát.



Gyógyulás és megelőzés a víz erejével – Ma van a víz világnapja!

2018. március 23.

MartfűSzakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarország első Európában a mozgásszervi megbetegedések tekintetében. A kopásos gerinc és ízületi betegségek mellett az ízületi elváltozásokkal járó immunbetegségek és az állandó fájdalomérzet jelentik a legnagyobb problémát. A fájdalmat és az állapotromlást azonban nem muszáj tétlenül tűrni. Mit tehetünk ellene? A megelőzésre és a gyógyulásra is kiváló lehetőség a gyógyvíz.

A leggyakrabban előforduló mozgásszervi betegségek hazánkban

A mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a súlyfelesleg és az anyagcsere betegségek következtében egyre gyakoribb a lakosság körében a gerinc és az ízületek idült kopásos megbetegedése, az ízületi gyulladás, a köszvény, az ideggyulladás, a porckorongsérv, az ízületek és a gerinc statikai rendellenességei (pl.: gerincferdülés, csípőficam) valamint a végtagi keringési rendellenességek.

A gyógyvíz ereje

Orvosi vizsgálatok bizonyították, hogy a gyógyvizekkel és termálvizekkel végzett kezeléseknek kedvező hatásai vannak a mozgásszervi betegségekre. Egyszerre fejtenek ki fizikai és kémiai hatást. A melegnek köszönhetően ellazulnak az izmok, kitágulnak a vérerek, javul a vérkeringés. A víz felhajtó erejének köszönhetően könnyebben lehet mozgatni végtagjainkat, ami sérült, kopott, beteg ízületek esetében különösen fontos. A vízben oldott magas ásványi anyag tartalom egy része a bőrön keresztül felszívódva bekerül a vérkeringésbe, ezáltal erősíti az immunrendszert, pótolja az izmok, ízületek számára nélkülözhetetlen anyagokat, segíti az öngyógyító folyamatokat. A kezeléseket kúraszerűen célszerű igénybe venni. A kezelések típusát, mennyiségét, a gyógyvíz hőmérsékletét és a gyógyvízben tartózkodás idejét a szakorvos rendeli el. Ne érjen senkit váratlanul a kúra 4-8. napján jelentkező fáradékonyság, bágyadtság, sőt az ízületi fájdalmak fokozódása, mely a fürdőreakció megnyilvánulása. Ez rövid időn belül spontán elmúlik.



Rövidlátás iskoláskorban

2018. március 23.

Nem jegyzetel, hibásan írja le a feladatokat, vagy egyszerűen csak hunyorogva próbálja meg leolvasni a táblára felírt szöveget – a leggyakoribb panaszok, melyekkel kapcsolatban az iskolás korú gyermekek szülei szemészhez fordulnak.

PixabayDr. Tóth Eszter szemész orvos segítségével megtudhatjuk, milyen jelekből ismerhetjük fel, ha a gyermek rövidlátó és milyen módon kezelhetjük?

Homályos távoli képek

A környezetünkben látott tárgyak képe bonyolult folyamatok során végül az agyunk látásközpontjában jönnek létre. Egészséges fénytörésű szemben a beérkező fénysugarak az ideghártyán (retina) egyesülnek, ekkor keletkezik az éles kép. Rövidlátó szem esetében azonban a fény, illetve a nézett tárgy képe a retina előtt fókuszálódik, így a kép homályos.

Cukor, számítógép, sötétben olvasás és genetikai hajlam okozhat rövidlátást

A látásproblémák kialakulásában döntő szerepet játszanak az örökletes tényezők, így azokban a családokban, ahol a szülők, nagyszülők is szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek, különösen ajánlott a látásvizsgálat elvégeztetése a gyermeknél. A genetikai hajlamot felerősítheti a túl sok, nem megfelelő fényviszonyok melletti, túl közelről történő olvasás és számítógép használat. Egy korábbi kutatás alapján a nem megfelelő táplálkozás, a túlzott szénhidrát fogyasztás következtében jelentkező fokozott inzulin termelés is szerepet játszhat kialakulásában.



A megértés könnyebbséget ad

2018. március 22.

Amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok, úgy érezzük, ebből a helyzetből már sosem lesz kiút. Nem látjuk a megoldásokat, mindenhol káosz uralkodik. Ennek oka, hogy a problémáink felszínét látjuk csak, ami a jéghegy csúcsa csupán. Lent a mélyben zajlanak azok a folyamatok, amelyek a gondok valódi okozói. A Családállítás és a Kineziológia ezeket a lélek mélyén zajló folyamatokat tárja fel. Veszteségeinket mindig fájdalommal éljük meg. Ismét megromlott a párkapcsolatunk. Elveszítettük a munkahelyünket, vagy nagyon rossz anyagi körülmények közé kerültünk. Megromlott kapcsolatunk a gyermekünkkel, vagy nem jövünk ki a szüleinkkel. Az orvos épp most közölte, hogy súlyos betegségben szenvedünk. Állandóan keresünk valamit, de magunk sem tudjuk, hogy mit. Depresszióban, pánikbetegségben szenvedünk, vagy állandóan szorongunk.  

Lent a mélyben zajlanak azok a folyamatok, amelyek a gondok valódi okozói. A Családállítás és a Kineziológia ezeket a lélek mélyén zajló folyamatokat tárja fel.

Veszteségeinket mindig fájdalommal éljük meg. Ismét megromlott a párkapcsolatunk. Elveszítettük a munkahelyünket, vagy nagyon rossz anyagi körülmények közé kerültünk. Megromlott kapcsolatunk a gyermekünkkel, vagy nem jövünk ki a szüleinkkel. Az orvos épp most közölte, hogy súlyos betegségben szenvedünk. Állandóan keresünk valamit, de magunk sem tudjuk, hogy mit. Depresszióban, pánikbetegségben szenvedünk, vagy állandóan szorongunk. Egy ördögi körbe kerültünk, ahonnét úgy látszik, nincs menekvés. Végül már a félelemtől és a fájdalomtól való félelmünk fog uralkodni felettünk. Mi az első lépés a megoldás felé? Értsük meg, mi miért történik velünk.



Van véleményem, de magam sem értek vele egyet - avagy a kommunikáció szintjei

2018. március 22.

Az őszinte, bensőséges beszélgetésnek két elengedhetetlen feltétele az önfeltárás és az aktív értő figyelem. Lehet, hogy ez túl könnyűnek hangzik. Tanácsadóként, mediátorként tanúsíthatjuk, hogy egyáltalán nem az. De az is lehet, hogy lehetetlennek tűnik, akkor is azt tudjuk tanúsítani, hogy egyáltalán nem az.  

Első szint: udvariaskodás
Olyan ez, mint egy folyosói találkozás. Felszínes csevej, nincsenek benne mások, mint sablonos, udvarias mondatok. Jó reggelt, szép napot, vigyázz magadra, este találkozunk, jó éjt. Ez a kommunikáció abszolút minimuma, de még olyan párok is vannak, akik annyira némán élnek egymás mellett, hogy még ezek az udvariassági formulák is javulást hoznának a kapcsolatukba.

Második szint: rádiózás
Tulajdonképpen nincs szó másról, mint arról, hogy híreket mondunk. Csak a tények a fontosak. Ki, mit, mikor és hol? Hányra kell menni a gyerekért az iskolába? Mikor lesz Pistike vívóversenye? Hánykor kezdődik a színházi előadás? Hol fogunk ebédelni? Mennyiért adja a zöldséges a barackot? Tehát elmondjuk azokat a dolgokat, amik a mindennapi élethez, életvitelhez szükségesek, azonban ehhez gyakorlatilag semmit sem teszünk hozzá. Nem hangzik el egyetlen témáról sem, hogy mit gondolunk, hogy hogyan érezzük magunkat ezzel kapcsolatban. Sok pár kommunikációja reked meg ezen a szinten és fel sem tűnik nekik, hogy nem folytatnak valódi kommunikációt.



Érzékenység vagy allergia?

2018. március 21.

Allergia, coeliakia vagy emésztési zavar? Tudta, hogy ezek a kifejezések különböző betegségeket takarnak, így különböző kezelést is igényelnek?

A táplálékallergia ismétlődő, a táplálék által kiváltott immunreakció, amelynek változatos, általános tünetei azonnal vagy 24-48 órán belül jelentkeznek, és biztosan táplálékprovokációval igazolható. Több mint 170 táplálékallergén ismert, de az allergiás reakciók többségéért a tej, tojás, földi- és bokormogyoró, szója, búza, hal, rákok és a tenger gyümölcsei felelősek.

A laktózintolerancia egy emésztési zavar, amelyben a tejcukor részben vagy egyáltalán nem emésztődik meg a vékonybélben, és tovább jutva a vastagbélbe a bélbaktériumok bontják el. Tünetei a hasi fájdalom, puffadás, hasmenés. Hidrogénkilégzési teszttel lehet igazolni. Az emberek 65%-ánál az életkorral csökken a tejcukorbontási képesség.

Coeliakiának, gluténnal kapcsolatos betegségeknek nevezzük mindazokat, amelyek kiváltásában a búza, árpa, rozs glutén fehérjéje játszik szerepet. Szisztémás autoimmun megbetegedés. A coeliakia diagnózisa a specifikus antitestek kimutatásával, valamint a vékonybél jellegzetes szövettani képének igazolásával lehetséges. Ez egy vérvizsgálatot és egy vékonybél-tükrözéses vizsgálatot jelent. A napjainkban gyakran emlegetett nem coeliakiás gluténérzékenység (NCGS) egy bizonytalan hátterű, csak közvetve diagnosztizálható tünetegyüttes. Akkor feltételezhető, ha kizárják a búzaallergiát, coeliakiát, és a beteg anamnézisében a gabonafélék egyértelműen azonosíthatók, mint tünetkiváltók.



Teljes ellazulás a jóga erejével

2018. március 21.

A jóga egyik legfontosabb célja a meditáció. Az egyes ászanák "csak", mintegy melléktermékként hatnak jótékonyan a fizikai testünkre. A régi guruk tanítása szerint a fizikai testünk egészsége is -bizonyos szempontból- csak azért fontos, mert amíg betegségekkel, fájdalmakkal küzdünk, addig a fizikai tünetek elvonják figyelmünket és nem tudunk eljutni a mély relaxáció és meditáció szintjére. De mit jelent a "jógás relaxáció" az autogén tréninghez vagy más relaxációs technikákhoz képest?  

A relaxáció szerepe a jógában

A jógában a „pihenő-fázisok” különböző szintjei nem egyszerűen a fizikai test rövid ellazítását célozzák. Nagyon fontos eszközök abban, hogy fizikai síkon az egyes pózok jótékony hatását „rögzítsük”, „bevéssük” testünkbe, valamint beindítsuk szervezetünk természetes öngyógyító folyamatait. Emellett – a jóga egyik klasszikus példájával élve – ha a testünket egy autóhoz hasonlítjuk, melyet pl. megfelelő üzemanyaggal (bevitt táplálék) látunk el, akkor a nagy autós túra végén (jógaóra) időt kell szánnunk arra, hogy a motor lehűljön. Ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor az egész jármű (testünk minden szintje, a jógaóra során felhalmozott jótékony hatások) működését veszélyeztetjük.

Egy-egy jógaóra során nem csupán izmainkat, ízületeinket, porcainkat és más egyéb testrészeinket, szerveinket stimuláljuk. Erőteljesen hatunk központi idegrendszerünkre, hormonháztartásunkra. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a fizikai „lenyújtásokon” túl megpihentessük idegrendszerünket is, továbbá a fizikai testen kívül közelebb jussunk önmagunk középpontjához, Önvalónkhoz is. Ez utóbbi lépés az, ami megfelelő gyakorlás után megteremti belső harmóniánkat, fókuszáltságunkat, ami a hétköznapi életben érkező impulzusok során megváltoztatja korábbi hibás beidegződéseinket, zsigeri reakcióinkat.



Durva napok várnak a pollenallergiásokra

2018. március 20.

A hét végére ígért felmelegedés jó hír a tavaszt váróknak, ám az allergiások öröme nem felhőtlen, ők ugyanis hirtelen erős tünetekre számíthatnak. Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa összefoglalja mit tegyen, ha eddig még eszébe sem jutott az allergiaszezon kezdete.

A hirtelen jött tavasz kellemetlen mellékhatása

A múlt heti sarkvidéki hideghez képest több tíz fokos felmelegedést ígérnek az előrejelzések hétvégére. A február végi erős lehűlést követő hirtelen jött tavasz miatt több allergén növény is egy időben kezdi el ontani a polleneket, ami nagy megterhelést jelent az allergiás betegeknek. Ilyen esetben rendszerint még azok is erős tünetekkel küzdenek, akik máskor enyhe panaszokkal átvészelik ezt az időszakot.

Mi és milyen tüneteket okoz?

Márciusban a nyár-, éger-, szil-, juhar- és fűzfára allergiásoknak jelentkezhet szénanátha, de már a ciprus- és fenyőfélékre érzékenyeknél is megkezdődhetnek az allergiás tünetek. A pollenallergia szemviszketést, könnyezést, orrfolyás, orrdugulást is okozhat, gyakori tüsszögés, viszkető érzés a torokban is kísérheti.



Függő és hozzátartozó balanszban

2018. március 20.

A szenvedélybeteg ellátásban nagyon ritkán találunk olyan szolgáltatót, aki egyszerre foglalkozik a függővel és a családtaggal, hozzátartozóval egyaránt. Jellemző, hogy például egy fiatal, 16-22 éves korú szerhasználó esetében a kezelő helyen a szülő jelentkezik azzal a problémával, hogy anyagozik a gyerek és a család tehetetlen. Az intézmények ilyenkor általában elbeszélgetésre hívják be a fiatalt, amin egyedül vesz részt. Vagy ott tartják, vagy azt mondják, jöjjön vissza később, mert még nem elég motivált. A legtöbb, amit a szülőknek felajánlanak az, hogy járjanak szülőcsoportra ugyanarra a helyre, vagy ha ott nincs, egy másik intézménybe.  

Elmúlt tizenhat évnyi szakmai tapasztalatom azt mutatta, nagyon hiányzik egy olyan jellegű szolgáltatás, kezelés, ahol egyszerre foglalkoznak szülővel, hozzátartozóval, függővel. Az általam létrehozott Balansz Kontroll Programok ennek első lépését, előszobáját jelenthetik. A három órás tréningtől az egész napos programon keresztül a három napos hosszú hétvégéig minden család és pár találhat számára felvállalható támogatást és segítséget. A programok segítenek a függőség felismerésében, valamint segítenek kimozdulni a "tehetetlenek vagyunk"-állapotból.

A szülőket, hozzátartozókat, függőket egy időben szólítják meg a programok, bizonyos tréningeket külön, másokat közösen csinálnak végig. Ez meglehetősen erős motivációt, tisztánlátást, megnyugvást, átláthatóságot, őszinte kommunikációt eredményez a családon belül, egyben felkészíti a családtagokat a következő időszakokra. Az itt tanultakat, mint erőforrást, támogató hátteret, játszmamentesen, jól be lehet építeni a józanodási időszakba.



Hüvelyszűkítés – Kinek, miben segíthet?

2018. március 19.

A hüvely izomzat tónusát a női életciklushoz tartozó élettani folyamatok, a kor előrehaladtával bekövetkező hormonális változások, a szülések vagy akár a jelentős mértékű testsúlyingadozás is csökkentheti. Az eltérések kóros tünetekhez is vezethetnek, és nagymértékben ronthatják a szexuális együttlétek minőségét. Ma már van megoldás a hüvely szűkítésére, ami sokat segíthet azoknak is, akik a vizelet akaratlan elcseppenésével küzdenek – mondja Dr. Balogh Sára nőgyógyász.
A hüvely izomzatának kitágulása gyakran vezethet olyan kóros tünetekhez, mint a hüvely kitágulása, sorvadása, kiszáradása, vagy akaratlan vizeletcsepegés, azaz inkontinencia. A tünetek nagymértékben ronthatják az életminőséget és a szexuális együttlétek örömteli megélését.

Több kellemetlenséggel járhat

„A kor előrehaladtával, de főképpen többször szült nők esetében a hüvely kitágulhat, falának rugalmassága, feszessége csökkenhet, a gát izmai gyengébbé válhatnak, így a hüvely fiziológiás funkciója nem lesz optimális. Ennek eredményeképp a szexuális aktus örömteli megélése is jelentős mértékben csökkenhet, és egyéb kellemetlenségeket is okozhat.

A leggyakrabban előforduló tünetek közt van a hüvelyi diszkomfort érzés, az atrófiás hüvelygyulladás, a vizeletcsepegés és a fájdalmas, kellemetlen szexuális aktus. Leggyakrabban a vizelet akaratlan elcseppenése, más néven stressz-inkontinencia okoz problémát a nőknél. Ezt akár egy erősebb köhögés, tüsszentés, esetleg a sportolás vagy a nehezebb tárgyak emelése is kiválthatja” – mondja Dr. Balogh Sára a New Beauty Orvosi Esztétika és Anti-aging Központ nőgyógyásza.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...614615616...689
hírek, aktualitások

A korai klimax jelei

2026. augusztus 23.

A menopauza kezdete átlagosan az 51. év körüli időszakra tehető. Korai klimaxról beszélünk, ha a tünetek a 40. év előtt jelentkeznek. Dr. Bérczy Judit endokrinológust a változókorról és annak idő előtti megjelenéséről kérdeztük. 

Azonos tünetek, évekkel korábban

A kor előrehaladtával a női ciklus először szabálytalanná válik, majd végül teljesen elmarad. Menopauzáról beszélünk, ha menstruáció az előző egy éven belül nem jelentkezett. Ezt az időszakot egyéb tünetek is kísérik: hangulati ingadozások, hőhullámok, alvászavarok, a szexuális vágy csökkenése, hüvelyszárazság a legjellemzőbb panaszok. A korai klimax tünetei ezzel megegyeznek, csak kialakulásuk időpontja tér el. Rendszerint 40 éves kor körül – van, akinél még korábban – megjelennek. Gyakoriságát tekintve a panaszok 15 és 29 év között 1000-ből 1, 30 és 39 év között 100-ból 1 hölgynél jelentkeznek.

A körömgomba kezelése

2026. augusztus 22.

A körömgomba kórokozói a kéz és a láb körmeit egyaránt megtámadhatják. A gombás fertőzések ritkán gyógyulnak meg gyógyszeres kezelés nélkül, a terápia több hónapos, általában féléves időszakra is elnyúlhat, és a gyógyszeralkalmazás idő előtti megszakítása gyakran a gombás fertőzés kiújulását eredményezi.

Tegyük szabaddá a hatóanyag útját

A külsőlegesen alkalmazott krémek (a vény nélkül kapható gyógyszerek között pl. bifonazol tartalmúak) és körömlakkok (amolorfin vagy ciklopirox hatóanyaggal) közvetlenül a körmön kerülnek alkalmazásra, azonban a hatásuknak a vastag és sok esetben a hatóanyagok számára nehezen átjárható köröm szab határt. Ezt a „gátat” segít leküzdeni a köröm hidratáltságának növelése (pl. a kezelést megelőző vízben történő áztatás), de egyszerűen kivitelezhető a köröm kezelés előtti reszelése, horzsolása, lekaparása, ami során szintén csökkenthető a köröm vastagsága, így a hatóanyag jobban hozzáfér a gombás körömrészekhez. Gyógyszeres megoldások is léteznek a köröm „átjárhatóbbá” tételére. Ilyen céllal található meg - a gombaellenes hatóanyag mellett - a kezelés hatékonyságát fokozó karbamid egyes körömgomba ellenes szerekben.

Hogyan segíthetnek az édesítőszerek az energiaegyensúly fenntartásában?

2026. augusztus 22.

A boltok polcain sokféle édesítőszert találhatunk. Vannak olyanok, amiket csak utóízesítésre, vagy italaink édesítésére használhatunk, vannak olyanok, amikkel süthetünk és főzhetünk is. Vannak olyanok, amelyek szénhidráttartalma a cukoréval közel azonos, és vannak olyanok, amelyek energiamentesek. 

Mostanában gyakran találkozhatunk egy új, energiamentes édesítőszerrel, a sztíviával. A sztívia egy Dél-Amerikában őshonos növény, magyar nevén jázminpakóca, amelyet szteviának vagy steviának is neveznek.

A sztívia édesebb, mint a cukor

A sztívia édesítő ereje 200-300-szor nagyobb a cukorénál, így elég kis mennyiség is a megszokott édes íz eléréséhez. A dél-amerikai indiánok már évszázadok óta használják édesítésre ezt a növényt, hazánkban azonban csak pár éve kapható, mivel az Európai Unió 2011-ben engedélyezte felhasználását. Ma már a boltok polcain is találkozhatunk sztíviával édesített termékekkel.