Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A panaszkodás arra szolgál, hogy megtanítsa: nem szolgál semmire

2019. május 19.

Jó kis menedék. Olyan jólesik megosztani, kiadni magunkból, abban a hiedelemben, hogy megszabadulunk a nyomasztó tehertől. Az elme máris kész a magyarázattal: ha megosztjuk, kevesebb marad belőle nekünk...

A panaszkodás ragadós, mint valami betegség. Ráragasztjuk az első, utunkba akadó barátra, ismerősre, családtagra, kollégára – mindegy, csak minél hamarabb „szabaduljunk” a problémánktól. Megértő fülekre, sőt, megértő lelkekre találunk azonnal. Hát persze, hogy vele is nemrég történt hasonló rémség… A sógor pedig ugyanebben a cipőben jár… És ontjuk, árasztjuk a keserűséget, míg végül akkorává nem dagad, hogy a világ összes gondja nem hasonlítható a miénkhez.


Az első lépést tehát megtettük, megosztottuk. És aztán? Mintha mégsem lenne könnyebb. Mintha mégsem hozna megoldást. Mintha még nagyobbnak tűnne a probléma. Egy dolgot biztosan elértünk: akinek elmeséltük, akinek jól kipanaszkodtuk magunkat, annak azért rendesen lehúztuk az energiáját.

Hogyan tovább? Még jobban sajnáljuk magunkat, még inkább felelős a külvilág a problémánkért, hiszen beleadtunk mindent, amit csak lehet. Magunkat mindesetre mentesítettük, hiszen kívülre helyeztünk minden okot, körülményt – és egyúttal a megoldást is!

A panaszkodás nem visz előre, de valamit azért mégiscsak tanít: nem szolgál semmire. Mehetünk fűhöz-fához, elmesélhetjük százszor és ezerszer is a problémát, a fájdalmat, a sérelmet – ettől még ottmarad, ahol keletkezett.

Mi lenne, ha felelősséggel élnénk? Ha végre elhinnénk, hogy senki más nem éli az életünket rajtunk kívül. Ha mi éljük, mi tudunk változtatni is rajta. Mi lenne, ha panaszkodás helyett megpróbálnánk lehetőségeknek tekinteni a gondjainkat? Lehetőség a fejlődésre, a növekedésre, a jobb emberré válásra. Mert mi mástól is haladnánk előre, ha nem attól, hogy másképp nézünk minden kihívásra, feladatra, nem tetsző dologra? A bennünk keletkező hullámokat nem érdemes még nagyobbra dagasztani, de érdemes elcsendesíteni, békével fogadni, és törekedni arra, hogy a helyzetet megoldjuk.



Kardiológiai vizsgálat teleszkóppal

2019. május 18.

Mindig lenyűgöz, mire képes húsz óvodás. Például pillanatok alatt be tudnak lakni egy Gellért-hegyi, több emeletes villaépületet. A poroszlói gyerekek egy februári szombat délelőttön érkeztek a Czeizel Intézetbe.

Tavaly decemberben jártam először Poroszlón, a Napsugár oviban a Czeizel Intézet munkatársaival. Úgy döntöttek, azzal segítenek a gyerekeknek, amihez a legjobban értenek: szakembereik szűrővizsgálatok sorát végezték el, hogy minden rendben legyen velük, mire iskolába mennek.

Hogy a gyerekek számára emlékezetes legyen a Budapesten töltött nap, sok más programot is szerveztek számukra. A kicsik játszottak, mesét néztek, rohangáltak, pizzát ettek és sorban álltak az arcfestő meg a lufihajtogató néninél. A nap végén pedig hazavitték a rengeteg könyvet és játékot, amit az intézet páciensei és munkatársai gyűjtöttek össze számukra.

Az óvó nénik elmondása szerint a reggel fél nyolcas indulásnál előfordult némi sírás, a gyerekek kicsit féltek a rájuk váró vizsgálatoktól. Amikor megérkeztem a Czeizel Intézetbe, ennek már nyomát sem láttam. Ahogyan az várható volt, azonnal otthon érezték magukat, játszani kezdtek a hatalmas tárgyalóban. Az asztalokon halmokban álló rengeteg játékot és könyvet a páciensek és munkatársak gyűjtötték össze számukra, ezeket a nap végén mind haza is vitték.

A hallásvizsgálat, a szemészeti, a fogászati, illetve a kardiológiai szűrés nagyjából párhuzamosan zajlott, így időről-időre feltűnt a folyosón egy csapat Batmannek, vagy hercegnőnek kifestett gyerek, akiket megvizsgált a doktor néni, vagy a doktor bácsi.



A terhesség visszafogja az immunrendszert

2019. május 18.

A fotó illusztráció: pixabay.comSzomorú tény, hogy a világviszonylatban is egyre és egyre több a koraszülés és a vetélés. Ezek a kockázatok egyes esetekben betegségek következményei, ám sokkal gyakoribb, hogy olyasmi váltja ki őket, amit igazából el lehetne kerülni, és ehhez nem is kell olyan sokat tenni. A témában Ratkó Tünde szülésznő árult el néhány érdekes dolgot.

Lactobacillusok
A hölgyek számára valószínűleg nem ismeretlen a lactobacillus szó. A hüvely természetes flórájának részét képező bacilusok természetes savas közeget hoznak létre. Ennek a közegnek pedig kiemelt szerepe van az egészség megőrzésében. A hüvely egy igen érzékeny terület, ha fertőzésveszélyről van szó. Ennek oka csak részben a szexualitás. Az egyik leggyakoribb hüvelyi fertőzés, a bakteriális vaginosis ugyanis akár akkor is kialakulhat, ha valaki tangát visel, nyilvános wc-re ül le, vagy shortban szennyezett területen foglal helyet. Vagyis igazából bárhonnan össze lehet szedni a kórokozókat, így a védekezés kiemelt fontosságú!

A savas közeg lehetővé teszi, hogy a szervezet kívül tartsa a betegségeket, hiszen sok baktérium és a gombák sem képesek életben maradni ebben a közegben. Érdekesség, hogy még a hímivarsejteknek is szükségük van a védelemre, ellenkező esetben nem élnék túl az utazást a hüvelyben a petesejt felé. Ezért az ondó enyhén lúgos, így kiegyenlítve a PH-t és biztosítva a spermiumok túlélését.



Ha túl szoros a kötődés szülő és gyermek között

2019. május 17.

Veszélyes lehet, ha a családi egyensúly felbomlása esetén a szülő nem külső segítséghez fordul, hanem a gyerek bevonásával próbálja megoldani a problémákat. Az így kialakuló helyzet szélsőséges esetben akár családon belüli erőszakhoz is vezethet.

Fotó: 123rf.comVan az a pont, amikor az egészséges szülő-gyermek kapcsolat átfordul valami másba, és a szülő például olyan dolgokat tesz vagy oszt meg a gyerekkel, ami nem rá tartozik, és ami később komolyan kihathat a párkapcsolataira is. Te például éreztél arra kényszert gyerekként, hogy kielégítsd a szüleid szükségleteit? Előfordult esetleg, hogy túl szorosan vagy túl sokáig öleltek? Érezted már, hogy választanod kellene a párkapcsolatod és valamelyik szülőd között? Netalán túl gyakran tettek megjegyzéseket a testedre? Akkor elképzelhető, hogy a családon belüli erőszak egy nehezen meghatározható formájának az áldozata vagy – derül ki a Psychology Today cikkéből.

Túl közel
A rejtett érzelmi incesztus nem feltétlenül jár nemi erőszakkal, de mégis van egy burkolt szexuális töltete. A család egyensúlyában mindenkinek megvan a megfelelő szerepe, ám a párkapcsolati problémák, a függőségek, a mentális betegségek, vagy pusztán az, hogy csak egy szülő van jelen a családban, mind megborítja ezt az egyensúlyt. Ilyenkor normális esetben a szülők külső segítséghez fordulnak, ám előfordulhat az is, hogy családon belül próbálják ezeket megoldani.

Például, ha a szülők nem hajlandóak egymással kommunikálni, előfordul, hogy a gyereket használják közvetítőként vagy bizalmasként. Az is megesik, hogy megfordul a gondozó-gondozott szerep, és a gyerek lesz az, aki kielégíti a szülő igényeit, és nem fordítva. És olyan eset is van, amikor a gyerek a házastárs pótléka lesz, ami egy szexuális szerep, szexuális energiákkal, függetlenül attól, hogy ténylegesen létesül-e szexuális kapcsolat.

Lehet ilyenkor, hogy a gyerek tárgyiasul, nem veszik figyelembe az érzéseit, és akár szexuális célokra is használhatják.



Műtétet irányított 5G mobilhálózaton egy orvos

2019. május 17.

Fotó: 123rf.com

A világon első ízben hajtottak végre műtétet az új generációs 5G mobiltelefon segítségével: egy spanyol orvos a Mobil Világkongresszus (MWC) barcelonai helyszínéről irányította a beavatkozást.

Az orvostudományban már alkalmaztak hasonló segítségnyújtást, de az 5G jóval rövidebb késleltetési időt és sokkal jobb képminőséget biztosít, mint a korábbi hálózatok, csökkentve így a hibalehetőségeket és pontosabb információt nyújtva az orvoscsoportoknak. A műtét alatt a késleltetési idő 0,01 másodperc volt a jelenleg általánosan használt 4G hálózat 0,27 másodpercéhez képest.

A szakértők többsége szerint az 5G idővel lehetővé tesz majd robotkarok segítségével történő távműtétet is.

A műtét alatt António de Lacy, a gasztroenterológiai osztály vezetője valós idejű tanácsadást és műszaki segítségnyújtást végzett egy 5G hálózat révén közvetített műtéthez orvoscsoportjának, amely béldaganatot műtött meg az MWC színhelyétől 5 kilométerre fekvő barcelonai Hospital Clinic kórházban.

Az évente sorra kerülő Mobil Világkongresszust szervező Mobilszolgáltatók Világszövetségének (GSMA) ügyvezető igazgatója, John Hoffman szerint ezt volt az első, 5G hálózat segítségével valós időben közvetített műtét.

“Ha az ember távolból irányít egy műtétet, olyan benyomást kell kelteni, mintha személyesen ott lenne. Egy-két milliszekundumnál nem lehet több a késleltetési idő. Ezért érdekes számunkra az 5G” – fejtette ki Mats Granryd, a GSMA vezérigazgatója.



A macskatulajdonos befolyásolhatja kedvence viselkedését

2019. május 16.

A macskatulajdonosok személyiségvonásai hatással lehetnek házi kedvencük viselkedésére és jólétére – állapították meg az angliai Lincolni Egyetem és a Nottingham Trent Egyetem kutatói.

Fotó: pixabay.comA PLOS ONE című tudományos folyóiratban publikált tanulmány több mint háromezer, döntően Nagy-Britanniában élő macskatulajdonos bevonásával készült. A kutatás részeként a szakemberek saját személyiségvonásaikról kérdezték a résztvevőket, valamint a macskájuk viselkedéséről, egészségi állapotáról és életmódjáról is kifaggatták őket – írta a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A vizsgálat hasonló eredményeket hozott, mint a szülő-gyermek kapcsolatokat vizsgáló korábbi kutatások.

Az emberi személyiséget vizsgáló tanulmányok például kimutatták, hogy a szülői neuroticizmus negatív hatással lehet a gyerek jólétére, ami megmutatkozhat a gyengébb fizikai és mentális egészségben vagy az általánosságban nézve alacsonyabb életminőségben.

A mostani vizsgálat kimutatta, hogy a macskatulajdonosok esetében a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus magas szintje negatív hatással lehet a háziállat jólétére.

A magas fokú neuroticizmussal jellemezhető macskatulajdonosok továbbá nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy a macskájuknak “viselkedési problémája van”, ami fokozott agresszivitásban, szorongó/félénk magatartásban nyilvánul meg, emellett ezeknél az állatoknál gyakoribb a stresszel összefüggő betegség, a folyamatos orvosi kezelés, valamint a túlsúly.

A macskatartók pozitív személyiségjegyei ugyanakkor szintén hatással vannak a háziállat viselkedésére.



A szívbetegek a diagnózis után is dohányoznak

2019. május 16.

A fotó illusztráció: pixabay.com

A szívbetegek gyakran a diagnózis után is tovább dohányoznak vagy folytatják az egészségtelen életmódot – állapította meg egy nemzetközi kardiológiai kutatás.

A tanulmányhoz 27 ország több mint 8200 szívbetegének adatait elemezték. A kutatást a European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban ismertették.

A megkérdezett páciensek 19 százaléka közölte, hogy betegsége ellenére továbbra is dohányzik, 82 százalék maradt túlsúlyos és 34 százalék mozgott keveset az Euroaspire című, a szív- és érrendszeri betegek életmódjáról, kockázati tényezőiről és kezeléséről szóló felmérés alapján. A dohányzó szívbetegek többsége nem próbált meg leszokni a dohányzásról, nem is tervezte ezt.

Európában majdnem minden második halálozás szív- és érrendszeri okokra vezethető vissza – mondta el Kornelia Kotseva, az Imperial College London kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatókat leginkább az döbbentette meg, hogy elegendő lehetőség állt a páciensek rendelkezésére: a betegek a szakemberek tanácsai alapján megtanulhatták volna az egészségtudatos életmódot.



Mit tegyünk, ha a házi kedvenc allergiás tüneteket okoz?

2019. május 15.

A lakáson belüli allergiás tüneteket a penészgomba és a poratka mellett leggyakrabban a háziállatok szőre okozza. Milyen megoldás létezik, ha nem szeretnénk megválni kedvencünktől? Erről kérdeztük dr. Somogyi Éva gyermektüdőgyógyászt,a Budai Allergiaközpont orvosát.

Milyen háziállatot válasszunk?

Az Amerikai Allergia, Asztma és Immunológia Akadémia (ACAAI) szerint az amerikai lakosság 10 százaléka allergiás valamilyen háziállatra, az asztmások körében ez a szám eléri a 20-30 százalékot. Ezzel együtt a háztartások 70 százalékában él négylábú kedvenc a családdal.

A szakmai szervezet ajánlása szerint, ha még csak fontolgatjuk, hogy házi kedvencet fogadunk a családba, akkor az alábbi szempontokat érdemes a választásnál szem előtt tartani:

– minden szőrös vagy tollas állat képes allergiát kiváltani – nem csak a szőre, hanem a nyálában, vizeletében található fehérjék is allergizálhatnak.

– a különböző  hirdetésekkel, reklámokkal szemben kijelenthetjük, hogy nincsenek hipoallergén állatfajták, hiszen a szőrös állatoknak nem csak a szőrük, de a levált hámsejtek egyes fehérje molekulái ill. a nyálban található bizonyos fehérje molekulák is allergizálhatnak. Azonos fajták egyes egyedei között is nagy különbségek lehetnek allergénképződés szintjeit tekintve.

– a macskák általában gyakrabban okoznak allergiát, mint a kutyák.



Hat éven át keveset alszanak a szülők

2019. május 15.

Az első baba születésétől kezdve akár hat évig is kevesebbet alusznak a fiatal szülők, mint a várandósság előtt – derült ki egy hosszú távú új kutatásból.

Fotó: 123rf.comA szülők alvásmennyiségéről és az alvással kapcsolatos elégedettségéről készített tanulmányt 4659 olyan szülő – 2541 anya és 2118 apa – részvételével végezték, akiknek 2008 és 2015 között született gyereke. A Warwicki Egyetem, a Nyugat-virginiai Egyetem és a Német Gazdaságkutató Intézet tudósainak munkáját a Sleep című szaklap közölte.

A vizsgált időszakban a résztvevők évente interjúban számoltak be alvásuk minőségéről. Az első baba születésétől számított első három hónapban az anyák átlagosan egy órával aludtak kevesebbet, mint a várandósság előtt, az apák alváshossza mintegy 15 perccel rövidült.

“A nők a férfiaknál több alváshiánnyal néztek szembe a gyerek születése után, ami azt tükrözi, hogy az anyák továbbra is gyakrabban töltik be az elsődleges gondviselő szerepét” – mondta Sakari Lemola, a Warwicki Egyetem pszichológiai karának kutatója.

Amikor a gyerekek 4-6 évesek voltak, az anyák alvásideje még mindig 20 perccel rövidebb volt, mint a gyermektelen években, az apáké továbbra is 15 perccel volt kevesebb.

Az első gyereküket gondozó szülők alvására nagyobb hatással volt a gyereknevelés, mint a tapasztaltabb szülők alvására. A szoptató anyákra valamivel erősebben hatott az új helyzet, mint a babájukat üvegből táplálókra.

Az eredmények azt mutatták, hogy sem a háztartás magasabb jövedelme, sem a pszichoszociális tényezők – többek között az, hogy két vagy egy szülő neveli-e a gyereket – nem játszottak szerepet az alvás minőségének szülés utáni változásában.



Édes-savanyú szósz kínai kellel és sonkával

2019. május 14.

A kínai ételek egyik legismertebb stílusa az édes-savanyú ízhatás. Mielőtt a konyhába vonulunk megfőzni, előbb irány a kínai élelmiszerbolt és a piac!  

Hozzávalók:
1 közepes kínai kel,
10 dkg sonka,
1 köz. hagyma,
fél-fél zöld és piros húsú paprika, 
3-4 szem szárított gomba (tongu v. shiitake) 
1 dl tyúkhúsleves (lehet kockából is)
4 ek. ecet,
1 ek. szójaszósz,
1 kis paradicsom püré
1 ek méz,
cukor, csilli szósz,  olaj,  keményítő, izlés szerint.

Elkészítés:
Felaprítjuk a kínai kelt a wokban vagy serpenyőben megpirítjuk. A kis kockára vágott sonkát tesszük bele leőször, majd a nagyobb kockára vágott hagymát és paprikát a sonkához adjuk, és együtt pirítjuk. Hozzáadjuk a felaprított és beáztatott gombát.

A tyúkhúslevesbe belekeverjük a paradicsom pürét,  a szójaszószt, a mézet és a sót, az ecetet, majd a kellel együtt az edénybe öntjük, és még pár percig pároljuk. Sűrítjük a keményítővel, majd cukorral és csillivel izesítjük.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...539540541...698
hírek, aktualitások

Az ülõmunka csodálatos hatásai, avagy egyenes út a trombózis felé!

2026. október 04.

Te is ülõmunkát végzel? Tudod, hogy mozogni kéne, de mindig eszedbe jut egy "de", ami a mozgás útjába áll? A gyakorló természetgyógyász masszõr, Balobás Ferenc segítségével képet alkothatunk arról, hogy milyen összetett problémával állunk szemben, és kapunk néhány tanácsot, mit is tehetünk a megelõzésért. 



Tekintsük át, mi mindenre van hatással bennünk az, hogy munkánk révén, képletesen egy székhez vagyunk szegezve.
Elõször is az ülõmunka csontok, izületek, szalagok, és az izomszövetre gyakorolt hatásairól szólunk. Majd a vérérhálózat, nyirokrendszer és idegrendszerünkre ható folyamatokra térünk ki. Végül a meridiánok, csakrák szintjén feltételezhetõ változásokra hívom fel a figyelmet.
Jutalomként, feloldozásként, a cikksorozat túlélõi, kitartó követõi, megismerhetnek néhány technikát, életmódbeli tanácsot, amelyekkel az egyhangú, passzív munkavégzés káros hatásait csökkenthetik. Most álljunk fel és menjünk el sétálni!

Min ülünk?

Most, ebben a pillanatban , ülsz a monitor elõtt, olvasod ezeket a sorokat, miközben a szervezetedben pillanatról pillanatra, több ezer folyamat zajlik.

Alsó végtagjainkat a törzshöz a medencecsont kapcsolja, mely a csípõcsont, ülõcsont, és a szeméremcsont összecsontosodása révén jön létre. Az ülõcsont legmélyebb pontja az ölõgumó, erre hat nyomás, ha helyesen ülünk. (Egyenes háttal!) Farizmainkat ez nyomja belülrõl, a szék meg kívülrõl!
A medencecsont külsõ részén egy mély izületi árok található, ahová a combcsont ízesül. A combcsont szervezetünk legerõsebb csontja, - még!

A combnyak a csont viszonylag leggyengébb része, melynek vérellátása szegényes. Ezt még lehet fokozni rossz irányba, a titka, hogy keveset mozogjunk, és sok tápanyagszegény ételnek nem nevezhetõ, szennyezõanyagot vigyünk be a szervezetbe.
A combcsontunk fejének közepén, kis pormentes mélyedés van. Itt lépnek vérerek, szalagok, az izületi vápa mélyébõl a combcsont fejéhez.

Mit tegyünk a másnaposság ellen?

2026. október 04.

Fejfájás, kiszáradt száj, émelygés, hányinger - mindezek a szilveszteri túlzott alkoholfogyasztás következményei is lehetnek. Persze, csak ha nem vigyázunk magunkra, hiszen nem törvényszerû, hogy szenvedjünk tõlük! Ahhoz, hogy elkerüljük, nem árt, ha tudjuk, mitõl is jelentkezik a kellemetlen hatás, hogyan elõzzük meg, vagy milyen módszerekkel orvosoljuk. 

Szilveszterkor vagy más ünnepi alkalmakkor általában a szokásostól eltérõ mennyiségû szeszesitalt fogyasztunk, de nem is gondolunk az azt követõ másnaposság okaira. Pedig, ha tisztában vagyunk velük, könnyebben eligazodunk az "óvintézkedések" sûrûjében! Tudjuk-e például, mitõl van a rossz közérzet vagy az a furcsa lehelet, amely másnap (vagy a rendszeres ivóknál mindennap) jelentkezik? Ennek oka az acetaldehid nevû vegyi anyag, amely eredetileg harmincszor mérgezõbb, mint az alkohol. Szervezetünkben persze nem ilyen veszélyes formában keletkezik: emésztõrendszerünk - összetett folyamatok során - átalakítja az alkoholt, amelybõl utána acetát lesz. Ez ugyan szintén további átalakuláson megy át, de az "acetátos leheletet" emiatt érezzük.

A másnaposság magyarázata lehet az alkoholban lévõ metanol nevû anyag is. Ez az összetevõ kisebb-nagyobb mértékben okozhat kellemetlen tüneteket, attól függõen, milyen fajta alkoholt, és mennyit ittunk elõzõleg. Ha a legnépszerûbb italokban lévõ metanol-tartalom alapján osztályozunk, a következõ a sorrend: brandy, vörösbor, rum, fehérbor, gin és vodka (csökkenõ mérték szerinti felsorolásban). Így nem is hinnénk, hogy ha például túl sok vodka-tonikot, vagy netán tiszta vodkát iszunk, és becsípünk tõle, kevesebb bajt okozunk vele magunknak, mint amikor a brandy-ivást visszük túlzásba. Emellett nem szabad megfeledkeznünk egy riasztó tényrõl sem, amely "illusztrálja" a metanol jellegét, persze más megközelítésben: egyes versenyautókban üzemanyagként is használható! Így elképzelhetõ, milyen nagy munkát kell végeznie májunknak és vesénknek, hogy eltávolítsa szervezetünkbõl...

Kérdezze gyógyszerészét!

2026. október 03.

Hajlottabb korban sok ember kénytelen több gyógyszert szedni, mint ifjú éveiben - és a készítmények adagolása során is figyelembe kell venni a korosodás következményeként fellépõ változásokat. Idõsebb korban a test bizonyos funkciói is megváltozhatnak, ugyanakkor egyes hatóanyagokat is másképpen dolgoz fel a szervezet. 

Másképp kell adagolni

A gyógyszerek egy része például kevésbé hatékonyan szívódhat fel a bélbõl, illetve esetenként a máj lassabban bonthatja le. Ilyen korban jellemzõen növekszik a testben a zsírszövet mennyisége, ezért másként oszlik el a szervezetben a gyógyszerek hatóanyaga is. Az évek elõrehaladtával általában csökken a vesefunkció eredményessége is, azaz csökken a kiválasztás, a méregtelenítés hatékonysága, s ennek az a következménye, hogy bizonyos medicinák nem távoznak olyan gyorsan a szervezetbõl, mint a fiatalabbak esetében, hosszabb ideig raktározódnak tehát az éltesebb páciens testében. Amennyiben többfajta szert is szed az idõs páciens, természetszerûleg ezek egymással is kölcsönhatásba kerülhetnek. Ezért is fontos, hogy még a vény nélkül kapható készítmények esetében is mindenképpen ki kell kérni az orvos, illetve a gyógyszerész személyre szabott, a beteg szükségleteire, állapotára, betegségére vonatkozó tanácsát.