A megfelelő táplálkozás fontos az egészség megőrzésében
2019. április 07.

1993 óta február 11-én tartjuk a betegek világnapját, amelynek alkalmából az elnevezésű egészségügyi tájékoztató kampány szakemberei a betegségmegelőzés és a kisgyermekkori immunerősítés fontosságára hívták fel a figyelmet.
Ma már tudjuk, hogy végzetünket nem a génjeinkben hordozzuk, és hosszútávú egészségünk egyik alapja az egészséges immunrendszer, amelynek megerősítéséért kisgyermekkorban tehetünk a legtöbbet. Ennek ellenére a diabétesz miatti felnőttkori halálozások száma 2015-ben Magyarországon megközelítette a 3 ezret, a két év alatti gyermekek 10-14%-a túlsúlyos2, és 3-5% -a elhízott, valamint a 24-36 hónapos gyermekek 6%-a is túlsúlyos-elhízott. A fogantatástól számított első 1000 nap időszaka kiemelt élettani jelentőséggel bír, ugyanis a kisgyermekek megfelelő korai táplálása ezeknek a felnőttkori népbetegségeknek is megelőzheti a kialakulását.
Az immunrendszer jelentősége
Fontos, hogy immunrendszerünk megóvására és támogatására ne csak a betegségek idején ügyeljünk, hanem akkor is fordítsunk rá figyelmet, amikor egészségesek vagyunk, ugyanis szervezetünk védekező mechanizmusának megfelelő működése nélkül védtelenné válunk az egyes fertőzésekkel és környezeti hatásokkal szemben, amelyek később súlyos következményekkel járhatnak.
Szájban széteső filmlapocskák
2019. április 07.

A filmlapocskák angol neve oral strip, és ebből ered a (külföldi) gyógyszeres dobozokon feltüntetett OS rövidítés is. Világszerte terjedőben vannak a bélyegméretű vékonyfilmek. Nálunk a nikotint tartalmazó filmlapocska van gyógyszerként forgalomban. Kezdetben a kellemetlen szájszag eltüntetésére szolgáló szerek hordozójaként formulálták a vékony filmeket.
Manapság már a hatóanyagok egyre szélesebb köre található meg ebben a gyógyszerformában, mint az allergiás kórképek tüneteit enyhítő antihisztaminok, az erektilis diszfunkció gyógyszerei, egyes fájdalomcsillapítók és központi idegrendszerre ható gyógyszerek (pl. Parkinson-ellenes szerek). További alkalmazási lehetőségekként említhetők az élénkítő koffeines lapocskák vagy a szorongáscsökkentő filmlapocskák.
A hatóanyagok kiválasztásának határt szab azonban a filmlapocskák mérete: a filmlapocskák nagysága körülbelül 2 és 8 cm2; így azok darabonként 15 és 25 mg közötti hatóanyag-mennyiséget tudnak magukba zárni. Olyan hatóanyagokból, amelyeknek az egyszeri dózisa például 100 mg, nem készíthető filmapocska.
Matcha tea, a bőrkényeztető
2019. április 06.
A japán eredetű matcha tea nem csupán egy enyhén kesernyés ízű, lágy, meleg ital, hanem aktív hatóanyagokat tartalmazó bőrápoló is. Erős antioxidáns hatású vegyületei többek között megújítják a hámsejteket, fiatalítják, tisztítják a bőrt. Kevesen ismerik erről az oldaláról ezt a zöld tea fajtát, de népszerűsége a kozmetikai termékekben növekszik. Tudjunk meg többet róla!
Porított állaga, jellegzetesen intenzív íze, élénk jáde zöld színe, erős antioxidáns hatása különbözteti meg többek közt a matcha teát a többi zöld tea változattól. Ugyanabból a teacserjéből (Camellia sinensis) származik, mint a klasszikus zöld tea, de feldolgozása eltérő. Négy héttel a szüret előtt a teacserje leveleit lefedik, hogy árnyékban maradjanak. Ennek nyomán lerövidítik a fotoszintézist, és a fényhiányos környezetben megnő a levelek klorofill és aminosav tartalma. A leveleket levegőn szárítják, majd porrá őrlik. Az említett eljárásnak köszönhetően a matcha tea koncentráltan tartalmazza olyan hatóanyagait, mint a polifenolok vagy a tannin (csersav). Egyéb jótéteményeik mellett a porrá őrölt zöld tealevelek újabban természetes kozmetikai összetevők is, pl. arc- és hajmaszkokban használatosak.
Bőrvédő tulajdonságokkal rendelkezik
A rendkívül erős és magas koncentrátumú katechin nevű polifenol tartalmának köszönhetően a matcha tea szembeszáll a káros szabad gyökökkel,a szervezetben, megújítja a bőr hámsejtjeit, így segít fiatalosan tartani a bőrt. Polifenoljai egyúttal nyugtató és gyulladásgátló hatásúak, így enyhítik a bőr különféle gyulladásait, vagy a kipirosodása okozta kellemetlenségeit. Tannin nevű polifenolja szintén védi a sejteket a szabadgyökök romboló hatásától, így sejtmegújító tulajdonságú. A matcha teában lévő L-theanin nevű aminosav pedig javítja a koncentrációt, továbbá hat a szorongás és stressz ellen.
Fekete retek, az emésztés és az epebajok jótevője
2019. április 06.

Méregtelenítésre, a „fáradt” májsejtek regenerálására, a rossz gyomor helyrehozatalára egyaránt ajánlott. Ne riadjunk vissza a kevéssé vonzó, gumós külsőtől, és rendszeresen vásároljunk belőle a boltokban, mert a fekete retek számos jótékony hatással rendelkezik egészségünkre nézve. Friss gyökerének lédús húsát pl. már az ókori egyiptomiak is ismerték, és többféle betegségre használták gyógyírként.
A fekete retek hasonlóan kedvelt volt évszázadok óta a népi gyógyászatban is, főként mint az emésztés és az epebajok jótevője. Kedvező hatásai közül napjainkban is kiemelik a szakemberek, hogy ez a retekféle segíti az emésztést, de szükség esetén gyorsítja a májsejtek regenerációját, fokozza az epekiválasztást, hathatós az epekő ellen. Kénes összetevőinek köszönhetően a túlzott alkoholfogyasztás vagy a zsíros ételek halmozása után, pl. ünnepi alkal makkor segít méregteleníteni és tisztítani a májat, továbbá serkenti az epekiválasztást, majd az epe kiürülését a bélrendszerbe. Bővelkedik káliumban, és ennek tudható be, hogy vízhajtó tulajdonságokkal is rendelkezik. Az ebből adódó, fokozott vizeletkiválasztás révén pedig gyorsítja a méreganyagok távozását a szervezetből.
Egy ajánlott recept
Mossuk meg a retket, és ha nem bio, hámozzuk meg. Vágjuk kis darabokra, majd zöldségcentrifugába téve nyerjük ki a levét. Adjunk hozzá néhány csepp esszenciális borsmenta- vagy citromolajat, hogy ellensúlyozzuk kissé keserű és csípős ízét.
Fogyasszunk belőle 4-5 napon át egy leveseskanállal 2-4 alkalommal naponta, főként, ha kiadósabb étkezéseken vagyunk túl. De ne adagoljunk többet, mint napi 100 ml-es mennyiséget. Az elkészített levet tároljuk hűtőben maximum 3 napig.
6 ok, amiért unokatesókkal felnőni jó dolog
2019. április 05.

1. Az unokatesók legjobb barátok is egyben
Persze, a testvérek is, de az “unokatestvérség”, az egy egészen más szint. Az unokatestvérek kevésbé froclizzák egymást a mindennapokban. Jó esetben az első pillanattól fogva mély barátság születik közöttük, a számtalan közös élmény pedig egy nap mókás és egyben csodálatos emlékké alakul.
2. Az unokatesók megvédik egymást
Természetesen ugyanúgy megvannak a viták és bunyók, mint a testvérek között, de emellett, ha a helyzet úgy hozza, teljes mellszélességgel védik és támogatják is egymást. Tudják, hogy életük végéig számíthatnak egymásra.
3. Családi összejöveteleken mindig ott vannak egymásnak
Családi összejöveteleken, nyaralásokon a testvérek mellett ott vannak az unokatesók, akikkel lehet játszani, beszélgetni. Ráadásul ez a szülőknek is nagy előny, hiszen amíg a gyerekek elszórakoztatják egymást, addig ők is kicsit relaxálhatnak. Ez sem utolsó, valljuk be!
Számítógéptől ínhüvelygyulladás?
2019. április 05.
Szinte nincs is olyan ember manapság, aki valamilyen formában ne használná a számítógépet: vannak, akik pusztán kikapcsolódásként nyomogatják a billentyűzetet, de a legtöbbeknek fontos munkaeszközük, és egy nap 8 órát a monitor előtt töltenek. Ez persze sok esetben kellemetlen problémákhoz vezethet- ilyen többek között a sok gépelésből adódó ínhüvelygyulladás. Hogy mit lehet ellene tenni, arról dr. Váradi Éva főorvos, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája beszélt.
Gyorsírók betegsége
Azok, akik számítógépen dolgoznak biztosan hallottak, vagy találkoztak már az ínhüvelygyulladás problémájával, hiszen a sok gépelésből adódó egyoldalú mozgás igazán megterhelő az ujjaknak és a kéznek. Ilyenkor az adott területen lévő inak begyulladnak, valamint az itt lévő kenőanyag mennyiség csökken, ami nagyfokú fájdalmat okoz. A gond első hallásra banálisnak tűnhet, ám kezeletlen esetben akár a munkavégzést is befolyásolhatja.
Az ínhüvelygyulladás leggyakoribb okai
- számítógép billentyűzenének folyamatos nyomogatása
- mobiltelefon nyomogatása
- kézi munka: pl. varrás, kötés, hímzés
- zongorázás
- kerti/házi munka
„A tendinitisek, vagyis az íngyulladások oka leggyakrabban az ismétlődő jellegű kisebb energiájú terhelés, illetve a nagy erejű mozgás, valamint ritkán lehet mögötte valamilyen fel nem ismert krónikus gyulladás is. Ezenkívül bizonyos betegségekben (pl. diabétesz, reumatoid arthritis, kristály okozta arthritisek) is jellemző elváltozás lehet.”- mondja dr. Váradi Éva, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája.
A probléma diagnózisa egyszerű fizikális vizsgálattal és a beteg panaszaiból könnyen felállítható. Ínhüvelygyulladáskor ugyanis az illető nagyfokú fájdalomra, a csukló és az ujjak mozgásának beszűkülésére, illetve „hóropogás-szerű” hangokra panaszkodik, melyek egyek egyértelműen erre az állapotra utalnak.
Az internet javítja az idősek életminőségét
2019. április 04.
Az internethasználat enyhíti az idősek magányát, hátráltatja az egészségromlást, a demencia kialakulását és javítja biztonságérzetüket – jelentette ki Jeneiné Rubovszky Csilla, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Innovatív digitális idősügyi programjának koordinációjáért felelős miniszteri biztosa.
A biztonságos internethasználat világnapja alkalmából ismertette annak a programnak a tapasztalatait, amelynek keretében 480 településen 5 ezer idős embernek biztosított a kormányzat laptopot, internet-hozzáférést, illetve informatikai oktatást.
A magyar lakosság 19 százaléka 65 éves múlt és az előrejelzések szerint 2030-ra már minden negyedik honfitársunk lesz idősebb 65-nél, a 80 éven felüliek száma pedig meghaladja majd a 600 ezret.
Ebben a helyzetben döntött a kormányzat a program elindításáról, illetve 2017 márciusától osztották ki, főleg elszigetelt településen élő olyan idősek számára a számítógépeket, akik izoláltan élnek saját otthonukban. Elhangzott, hogy 116 diszpécserközpontot is létrehoztak az idősek digitális tevékenységének támogatása érdekében – ismertette.
A Századvég Gazdaságkutató felmérése szerint, a számítógép-használat erősítette az idősek családi kapcsolatait, javította a szubjektív egészségérzetet és a biztonságérzetet is.
A programban résztvevők 97 százaléka nyilatkozott úgy, hogy segítette az életét a program és másoknak is ajánlaná. Miközben korábban 86 százalékuk soha nem találkozott az internettel, mára 98 százalékuk heti szinten 56 százalékuk pedig minden nap használja.
A tudattalan függőség rosszabb lehet, mint a drog!
2019. április 04.
Mi az a függőség? Nem lehetünk függők rossz szokásainktól? Van, akinek rossz bevett szokása melléházasodni, vagy épp mindig gyilkosan pocsék főnököt talál, esetleg rituálisan ragaszkodik rettenetes öltözködési stílusához. Van remény a szabadulásra, bár ez kicsit nehezebb, mint lerakni a cigarettát.
A függőségről általában valamilyen szenvedélyhez kötött megnyilvánulás jut eszünkbe, ilyen például az alkohol, a drog, a játékgép és a dohányzás is. Ennek a témának az irodalma nagyon kiterjedt, sőt speciálisan képzett szakemberek, addiktológusok foglalkoznak ennek az állapotnak a gyógyításával. Másképpen szenvedélybetegségeknek is nevezzük ezt az állapotot.
Függőség – máshogy
A függőséget más oldalról is megközelíthetjük, ez a szemszög, pedig a sémákhoz való ragaszkodás. Az ember számára a sémákban való gondolkodás egy nagyon fontos és úgynevezett energiatakarékos működési mód. Mégpedig azért, mert az életünk során szerzett tapasztalatok mintává szerveződve kognitív sémát, (tudati, gondolati mintázatot) alakítanak ki, amelyek a tájékozódásban és a megfelelő viselkedési mód kialakításában segítenek. Olyan módon, hogy nem kell a teljes folyamatot megismernünk, hanem az abban jelenlévő szignálként (jelzésként) szereplő esemény mintaként szolgál számunkra. Például, sötét elhagyatott helyen járunk, és ekkor a fokozottabban figyelünk mindenféle ingerre, zajokra, és a szervezetünk egyfajta készenléti állapotban van, hogy veszély esetén védekezni tudjunk.
Itt az említett szignált, vagyis jelet, a sötét, elhagyatott hely képviseli, akár a tapasztalat, akár a környezet által, számunkra megtanított viselkedési sémáról van itt szó. Ilyen példát mindannyian találhatunk az életünkben.
Nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma
2019. április 03.
Az idősebb nemzedékekhez képest gyorsabb ütemben nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma az amerikai fiatal felnőttek körében – mutatta ki az Amerikai Ráktársaság egy nagyléptékű tanulmánya.
Az Egyesült Államok lakosságának kétharmadát felölelő tanulmány készítői megállapították, hogy 1995 és 2015 között a nők és az 50 év alatti férfiak körében jóval gyakoribbá váltak azok a rákbetegségek, amelyeknek egyik ismert kockázati tényezője az elhízás. Minél fiatalabb korosztályt vizsgáltak, annál nagyobb arányú növekedést mértek ezen betegségek esetében – írták a kutatók a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban.
A vizsgált időszakban például a hasnyálmirigyrák előfordulása évente egy százalékkal nőtt a 45 és 49 évesek között és ennél több mint kétszeresével a 30-34 éves korosztály körében. A 25-29 évesek esetében a növekedés évi 4,4 százalék volt.
Az utóbbi korosztály esetében a 80 évesekhez képest nagyjából hasonló éves növekedési mértéket mutattak ki négy másik elhízással összefüggő daganatos betegségnél: az epehólyagráknál évi 3,71, a méhráknál 3,5, a veseráknál 6,23, a bélráknál 2,41 százalékos növekedést.
“Kimutatásunk feltárja a közelmúltbeli változásokat, amelyek figyelmeztető jelként szolgálhatnak az elhízással kapcsolatban álló rákbetegségek növekvő terhét illetően” – idézte Ahmedin Jemalt, a tanulmány társszerzőjét a medicalxpress.com orvostudományi hírportál.
Az elmúlt négy évtizedben az elhízottak aránya több mint kétszeresére nőtt az Egyesült Államokban. Hasonló tendencia ment végbe más fejlett országokban is, és a közelmúltban a fejlődő országokban. A világon ma mintegy kétmilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott.
Mókus golyója
2019. április 03.
Ami valójában a mogyorókrémes túrógombóc, minden gyerek - és az örökké gyermeklelkű felnőttek - kedvenc és könnyű desszertje. Akár még főfogás is lehet egy kiadósabb leves után.
Hozzávalók:
½ kiló sima zsírdús túró (még jobb a házi túró, de azt ki kell nyomkodni egy kicsit)
12 evőkanál búzadara
3 tojás sárgája
Pici só és olaj/margarin (1/4 kocka)
7 evőkanál darált dió
3 evőkanál zsemlemorzsa
3 evőkanál kristálycukor
Nutella
Elkészítés:
A túrót és a búzadarát a tojás sárgájával, icipici sóval összedolgozzuk, és félretesszük, legjobb, ha kb. 2 órát áll, mert utána habkönnyű lesz az eredmény. A nutellát rakjuk be egy rövid időre a hűtő legmelegebb részére, hogy ne csepegjen, ha dolgozni akarunk vele, de ne is legyen merev állagú.
Míg a massza álldogál, rakj egy serpenyőbe egy negyed kocka margarint vagy kb. ennyi olajat, olvaszd fel, tedd bele először a 3 evőkanál zsemlemorzsát, majd ha az már felszívta a nagyja zsiradékot, add hozzá a darált diót (ízlés szerint lehet több is!) és forgasd át addig, míg kicsit meg nem pirul, add hozzá a cukrot, és addig pirítsd míg hozzá karamellizálódik a morzsához. Ebbe kell majd szedni a gombóckákat.