A túlsúlyosok megbélyegzése ellen emeltek szót
2022. szeptember 26.
A túlsúlyosok megbélyegzése ellen emelt szót egy nemzetközi szakértői bizottság az elhízás világnapjához kapcsolódóan.
A túlsúlyosokat gyakran bélyegzik lustának és fegyelmezetlennek, ami hátrányosan érinti az egészségügyi ellátáshoz és az információkhoz való hozzáférésüket is – írta a medicalxpress.com tudományos-ismeretterjesztő portál.
A Nature Medicine című szaklap aktuális számában megjelent írásukban a King’s College London professzora, Francesco Rubino vezette kutatócsoport egy nemzetközi egyetértési nyilatkozatot vázolt fel a testsúllyal kapcsolatos megbélyegzés eltörléséről.
A nyilatkozatot nemzetközi konferencián dolgozták ki, melyen számos szakmai társaság – többek között az Elhízáskutató Világszövetség, az Amerikai Diabétesz Társaság, a Brit Diabétesz Társaság – szervezett.
Több kutatás eredményei mutatták, hogy minél több a felesleges kiló, annál erőteljesebb a megtapasztalt diszkrimináció is. Ez egyébként gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat. Az elhízott gyerekek és fiatalok gyakran élnek meg lelki és fizikai terrort, melynek súlyos pszichés következményei lehetnek.
A túlsúlyból és elhízásból eredő egészségügyi kockázatokhoz hozzáadódnak a stigmák okozta rizikók is. Ezt megsínyli a lelki egészség, ami ismét egészségtelen táplálkozáshoz és a fizikai aktivitás mellőzéséhez vezet, ezzel kialakul az ördögi kör.
Különösen az táplálja az előítéleteket, ahogyan a média ábrázolja a túlsúlyosokat – állapította meg a grémium.
A szakértők felhívását több mint száz szervezet, intézet, társaság és szaklap írta alá.
Az egyik széles körben elterjedt vélemény szerint “csak akaraterő kérdése a túlsúlytól való megszabadulás“. Ezért az elhízott emberekről azt feltételezik, hogy nincs önkontrolljuk és önfegyelmük. Ez azonban nem felel meg a tudomány mai állásának: a súlyszabályozás eszerint nem pusztán akarat kérdése, hanem függ a biológiai, genetikai és környezeti tényezőktől is.
A túlsúlyosokkal szembeni stigmák negatívan befolyásolhatják az érintettek foglalkoztatottságát, de az információkhoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket és azok minőségét is – figyelmeztetett a Francesco Rubino, a King’s College London munkatársa vezette nemzetközi grémium.
Az egészségügyi ellátást nyújtók között is elterjedt az elhízottakkal szembeni előítélet, ami negatívan befolyásolja az ellátásukat.
Mi az a 10 dolog, amit másképpen csinálnak a sikeres és boldog emberek?
2022. szeptember 25.
Népszerű "a pohár félig tele van", vagy éppen fordítva nézőpont kérdése. De vajon miért gondolja másképpen ezt egy sikeres és boldog ember, de legfőképpen hogyan képes másképpen gondolni ugyanazt a dolgot? Egy titok lenne ez csupán vagy a világ legegyszerűbb dolga, amit a lehető legbonyolultabban szeretünk látni? Mi a különbség tehát a boldog és a boldogtalan ember között?
A rúdtáncnak köszönheti a színésznő, hogy újra magára talált
2022. szeptember 25.
Märcz Fruzsina, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színésznője három évvel ezelőtt talált rá a rúdsportra. Utólag azt mondja, hogy éppen a lehető legjobbkor! Akkoriban egy nehéz, lelkileg is igencsak megterhelő időszak kellős közepén volt, de aztán a rúdtáncos edzések új lendületet adtak neki, fizikai és lelki értelemben egyaránt!
A színésznő – akit 2021-ben a legjobb főszereplő díjával jutalmaztak Kecskeméten – hetente legalább háromszor keresi fel a rúdtánciskolát, ahol nemcsak egy számára megfelelő mozgásformára, hanem új barátokra is talált!
Kecsesség és erő is kell hozzá
A légies sportág nem a sztriptízbárok füstös világából ered, hanem valójában a kínai cirkuszi akrobatikából. Az elmúlt évtizedben rendkívül népszerű mozgásforma lett világszerte, így Magyarországon is sorra nyíltak a pole dance stúdiók. Eszközből kevés, ám elszántságból, kitartásból annál több kell hozzá! A rúdtánc – ami a tervek szerint a nyári olimpiák egyik új versenyszáma lehet – valójában egy saját testsúlyos edzés, amihez nem elég a kecsesség, megfelelő erő is szükségeltetik! Ezért a rúdtánc-edzések nemcsak arról szólnak, hogy a lányok a rúdra felkapaszkodva mutatnak be légies koreográfiákat, hanem sokat erősítenek ahhoz, hogy ezekre képesek legyenek. Fruzsina korábban futni szeretett, de ez a térdízületeit megviselte. Orvosa tanácsára más típusú mozgásformát kellett keresnie. Így talált rá a rúdtáncra, ami igencsak jó hatással lett rá – minden értelemben!
Foltok, hólyagok a bőrön – melegkiütés vagy napallergia?
2022. szeptember 24.
Csecsemőknél, kisgyerekeknél gyakori, de felnőtteknél sem ritka, hogy a nagy melegben piros kiütések, hólyagocskák jelennek meg a bőrükön. Dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza segít megkülönböztetni a melegkiütést a napallergiától.
Miért olyan gyakori a kicsiknél a melegkiütés?
A miliaria, vagyis a melegkiütés meglehetősen gyakori bőrtünet gyerekeknél, csecsemőknél, ugyanis az ő hőszabályozásuk nem olyan fejlett, mint a felnőtteké, és emiatt a hőség hatására könnyen eltömődnek a verejtékmirigyeik. Ha pedig ebben a meleg és nedves környezetben a baktériumok is elszaporodnak, szinte törvényszerűen megjelennek a piros foltok, a hólyagok.
Éppen ezért a szülőknek nagyon gondosan kell eljárniuk a gyerekek öltöztetése kapcsán, hiszen sokan túlzott óvatosságból nyáron is túlöltöztetik a kicsiket. Ők pedig nem tudnak a melegről másképpen jelezni, csak sírással, nyűgösködéssel, amit a szülő nem feltétlenül értelmez jól. Vagyis fontos lenne a gyerekeknél is a szellős, könnyű öltözéket és lehetőség szerint a pelenka nélküli „szellőztetést” választani.
A melegkiütés és a napallergia nem ugyanaz
A felnőttkorban kialakuló melegkiütés nem feltétlenül csak a legnagyobb hőségben jelenhet meg, hiszen annyi is elég hozzá, hogy túl szoros, nem szellőző ruhák alatt megrekedjen az izzadtság a test felületén. Az emiatt elszaporodó melegkiütések lehetnek gyulladtak és nem gyulladtak. A gyulladásos formát miliaria rubrának hívják és többnyire viszkető, duzzadt, vörös pattanás formában jelenik meg.
A nem gyulladásos típus, a kristályos miliaria főként a háton, a vállon, a mellkason, a hónaljban alakul ki, és láthatóan egy folyadékkal töltött hólyag formában jelentkezik. Persze többnyire nem egyetlen hólyagról van szó, sőt, az adott bőrfelületen nagyobb csoportokban vannak jelen a hólyagocskák. Ezek nem viszketnek, nem pirosak, és ha kipukkantjuk, elvakarjuk őket, vízszerű folyadék távozik belőlük. Jellemzően gyorsan elmúlnak, különösen, ha szabadon hagyjuk a testfelületet.
A melegkiütéssel szemben a napallergia sokféle formában jelentkezhet, lehet csupán piros folt, pattanás és mutatkozhat csalánkiütésként is. Sokszor csak a fénynek kitett testrészeken jelentkezik, de ha valódi allergiáról van szó, a fényhatást követően az egész testen megmutatkozhat. Mi jellemző a napallergiára? Elsősorban az égő, viszkető érzés, az esetleg felhólyagosodó bőr, és az, hogy a leégéssel szemben, ez esetben nem jelentkezik hámlás a folyamat végén. Viszont ki-kiújuló bőrtünetről van szó, amely okozhat visszamaradó foltos elváltozást is.
Gyógyulj léböjttel!
2022. szeptember 24.
A tudatos böjtölés mellett gyakran a szegénység is akaratlanul az egészséget szolgálta. Őseinknél tél végére a felhalmozott élelem már sok család éléskamrájából kifogyott, így a tavasz beköszöntét böjttel várták a rászorulók, közben nem is sejtették, hogy a koplalással milyen jót tesznek egészségüknek.
Léböjt kúra - számos tábort hirdetnek ma ezzel a hangzatos címmel.
Napjaink népbetegsége, a helytelen táplálkozás velejárója, az elsavasodás, amelynek következménye, hogy a szervezet megpróbálja kompenzálni a sav-bázis egyensúly felbomlását, és ezért fontos ásványi anyagokat von ki a szervezetünkből, tovább rontva ezzel egészségünket és ellenálló képességünket.
Őseinktől tanulva a léböjtöt ma már tudatosan használjuk betegségek megelőzésére, gyógyítására vagy egyszerűen testi, lelki, szellemi egészségünk megőrzésére. A léböjtkúra során kizárólag gyógyteákat, zöldség- és gyümölcsleveket valamint forrásvizet fogyasztunk. A szervezet ilyenkor a tartalékait használja fel, miközben a felesleges anyagok távoznak a testből.
Böjtölés közben nagy mennyiségű káros anyag ürül ki a szervezetből, ami által az anyagcsere-folyamatok felgyorsulnak, az immunrendszer megkönnyebbül és megerősödik, szervezetünk működése pedig kiegyensúlyozottabbá válik.
A gyulladást, allergiát kiváltó anyagok többsége is távozik, a bélrendszer megnyugszik. Az erek átjárhatóbbá válnak, mert falaikról a lerakódott zsír lebomlik. A bőr megtisztul, feszesebb, hamvasabb lesz, a szemek csillogóvá válnak.
3 gyors és olcsó fogyasztó tearecept! - Készítsd el házilag!
2022. szeptember 23.
Nem kell érte bioboltba járni, vagy különleges gyógyszerközpontokat felkeresni. Nem szükséges sok pénzt sem kiadni érte, mi több, szépen és lassan érhetsz el általa hatást, azzal, hogy étkezések mellé fogyasztod. Lássuk miként!
A legősibb mód a súlykontrollra a tea fogyasztása. A teák igen nagy hányada ugyanis méregtelenít, fertőtlenít és frissít. A zsír lerakódását megakadályozza, mi több a már meglévőt mozgósítja. A tea folyadék, gyorsan távozik a szervezetből, ezért nem könnyű bánni vele. Nem megy ez egyik napról a másikra, időt kell hagyni neki, türelmesnek kell lenni. A legjobb, ha ezeket a recepteket elteszed, és forgó rendszerben fogyasztod őket, mikor melyiket. Érdemes naponta 2-3 csészével fogyasztanod ezekből. Ha egy nagyobb adag teát reggel elkészítesz, estig bátran fogyaszthatod!
A legjobb, ha teákat étkezés előtt fél órával fogyasztod, vagyis a főétkezések mellé, de nem engedve, hogy azt a táplálék szívja fel, hanem a gyomorból egyenesen a szövetekhez juthat!
1. Alapozó tea - első nap
Nem túl költséges elképzelés a szálas fehértea beszerzése. Ez egy ősi bőrszépítő, frissítő, roboráló tea, amely a zsír megtapadását gátolja, és fogyasztó hatással van. Mivel sokszor az érzelmi problémák is lerakódásokat okoznak, érdemes egyharmad babarózsa teát adni 2/3 fehérteához.
Figyelem! Elkészítésük fajtánként változik, más lehet a kettőnek, ezért olvasd el a címkét! A végeredmény együtt fogyasztható, cukor nélkül!
2. Zsírrobbantó - második nap
Erősen fogyasztó tea, berobbanthatja a zsír leválasztását a zöldtea. Ez szálas, minőségi zöldteát takar, amely már natúran is hatásos, de ha minden csészéhez 1/3 csésze citromfű teát keversz és ehhez egész, héjas, mosott citromkarikákat adsz, a hatás tovább fokozódik.
A citromot érdemes a már kihűlő félben lévő teába, de még melegen beletenni. C-vitamin tartalma kiváló fogyasztó. A zöldtea szintén eltávolítja a káros anyagokat, és jó méregtelenítő. A citromfű viszont a nyugtató hatást erősíti, ezáltal elkerülheted a stressz okozta felesleges evést, illetve a stressz okozta lerakódásokat, amelyek a védekező készségből fakadnak, így pl. félek, aggódom, idegeskedek, így a test védelemből zsírpárnákat, szigetelőanyagokat növeszt közém és a világ közé! Szintén cukor nélkül fogyasszuk.
5 ok, ami miatt reggel orrdugulással ébred
2022. szeptember 23.
Az éjszaka folyamán kialakuló orrdugulásnak több oka is lehet. Ha nincs egyéb, náthára, légúti betegségre utaló tünetünk, akkor tartós panaszok esetén mindenképp érdemes utána járni, mi áll a hátterében. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a Fül-orr-gégeközpont orvosa összefoglalta a gyakori kiváltó okokat.
Allergének az ágyban
Az éjszaka folyamán jelentkező vagy erősödő orrdugulást gyakran allergia okozza. Ilyen esetben először a poratka vagy a háziállatok jelenlétére gyanakodhatunk, ilyen irányba érdemes vizsgálódni. A háziporatka a legnagyobb mennyiségben az ágyban, a matracban és a párnában, ágyneműben található meg a lakáson belül. Ha háziállatot tartunk és az ágyunkat is megosztjuk kedvencünkkel, akkor a tőle származó allergének jelenléte is okozhatja panaszainkat. Érdemes még a penész jelenlétére utaló jeleket – szekrények, falvédők mögötti területek, sarkok, hőhidak mentén, cserepes virágok földjén – is ellenőrizni a hálószobában, ha rendszeresen éjjel fokozódik az orrdugulás, mert ez is okozhat allergiát.
Túl száraz levegő
Habár a mai lakásokban inkább a magas páratartalom okoz problémát, de előfordulhat az is, hogy túl száraz a belső levegő. Belélegzése kellemetlen feszítő érzést okoz, ez ellen a nyálkahártya intenzív, beszáradó váladék termeléssel védekezni próbál. Így a túlzott orrváladék termelés miatt dugul be reggelre az orrunk. Ha a páramérő készülék szerint 40% alatti a hálószoba páratartalma, akkor párásító eszköz segítségével tehetjük komfortosabbá a levegőt. Ügyeljünk azonban arra, hogy 70% felett tartósan ne legyen, mert a túl nedves levegő az allergének – poratka és penész – számára kedvez.
Orrdugulás várandósság alatt
A terhesség alatti hormonális változások miatt néhány kedvezőtlen tünet is jelentkezhet a babavárás időszakában. Ezek egyike az orrdugulás. A progeszteron hormon szintjének emelkedése ugyanis fokozott véráramlást okoz a szervezetben. Ez a jelenség az orrjáratok területét is érinti, ami miatt az orrnyálkahártya megduzzadhat, így sok várandós tapasztal orrdugulást. Fekvő helyzetben anatómiai okokból ez még fokozottabban jelentkezik, ezért ébredhetnek a kismamák orrdugulással.
Aszalás, szárítás, tartósítás - házi praktikák
2022. szeptember 22.
A leghidegebb hónapokban is igyekezzünk nyers ételt tenni az asztalra, mert ezekben van a legtöbb vitamin és ásványi anyag, amelyek újjáépíthetik sejtjeinket és rostanyagaikkal segítik emésztésünket. Az aszalás, a szárítás és a termények szakszerű tárolása alapvető eljárások ahhoz, hogy az őszi-téli időszakban is annyi nyerset együnk, amennyit csak lehet.
Az aszalás során az alábbi szempontokat érdemes szem előtt tartani:
- az aszaló az erkélyen vagy a kert bármely árnyékos részén felállítható;
- a fűzfavesszőből font nagyméretű füles kosár a legpraktikusabb eszköz az aszaláshoz;
- az aszalót ne rakjuk közvetlenül az asztalra vagy a földre, hogy alulról is átjárja a levegő;
- az aszalandó terményt egy rétegben helyezzük az aszalóba, és naponta egyszer kézzel keverjük meg;
- tüllruhával, gézzel takarjuk le, hogy ne másszanak bele a bogarak;
- éjszakára vigyük fedett helyre az aszalót, vagy vízálló anyaggal takarjuk le;
- az aszalóból azonnal vegyük ki, ami kész, mert idővel romlik a minősége;
- száraz, szellős, sötét helyen tároljuk a kész aszalványokat, legjobb vékony anyagból készült zacskóba kötve és felaggatva, vagy dobozban;
Kert híján és borúsabb időben az előkészített gyümölcsöt, zöldséget, gabonát a sütőben is aszalhatjuk:
- tegyük zsírpapírra az aszalandó terményeket;
- a sütőt alacsony fokozatra állítsuk (se nem forró, se nem hideg), hogy ne süljön meg, mégis gyorsan elkészüljön;
- ne hagyjuk a kész terményeket a sütőben kihűlni, hanem néhány óráig hagyjuk levegőn, hogy a levegőből vizet felvéve szívósabbak legyenek;
- energiát takarítunk meg, ha ételsütés előtt az előmelegítés során és a sütés után a kihűlő félben levő sütőbe tesszük az aszalnivalót.
A nyers termények tárolása, raktározása
Sok zöldségféle raktározása nagyon egyszerű, nem is szükséges hozzá más, csak egy verem vagy pince és egy kis homok.
Néhány hasznos tanács azonban itt is megszívlelendő:
- tárolás előtt a mosás nemcsak felesleges, de káros is;
- alaposan nézzük át a terményeket: távolítsuk el a megbúvó kártevőket, s ne tároljunk szokatlan elszíneződést, penészes foltokat mutató, sérült növényeket;
- a belső szívlevelek kivételével a levélzetet távolítsuk el;
- a bio zöldségek szövetei szilárdabbak a lassúbb fejlődés miatt, s a magasabb szárazanyag- és alacsonyabb nitrogéntartalom eredményeképpen tovább eltarthatóak;
- a gyökérzöldséget tiszta homokba, a többi zöldséget és gyümölcsöt ládákba, illetve dobozokba tegyük;
- a burgonya tárolásához elég egy sötét hely, ahol maximum 80 cm vastag rétegbe pakoljuk őket. Érdemes alulra néhány lécet tenni, hogy jobban szellőzzön. A csírázást akadályozza a diólevéllel való takarás;
- homok közötti tároláshoz „földnedves”, tiszta homokot használjunk. A gyökereket lombos felükkel a tároló külső széle felé állítva úgy helyezzük el, hogy ne érjenek össze, majd terítsünk rájuk annyi homokot, hogy teljesen befedje őket, aztán rakjunk egy újabb sor gyökeret;
- a vöröshagymát gyökértől és fellevelektől mentesen utánszárítjuk, száraz, szellős térben (padlás), esetleg felfűzve tároljuk;
- időnként ellenőrizzük a ládákat és a homokágyakat, és ha romlást észlelünk, az egészet át kell válogatni;
- akkor megfelelő a pince, ha szellőztethető, és benne 2-5 °C-os a hőmérséklet és magas a páratartalom.
Kis odafigyeléssel kivédhetők a fulladásos gyerekbalesetek
2022. szeptember 22.
A vízbefulladásos balesetek leginkább két korosztályt, a totyogókat és a tinédzsereket érintik – mondta Dr. Krivácsy Péter. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Osztályának főorvosa a nyári szünet kapcsán kiemelte, a figyelmeztetések ellenére minden évben történnek vízbefulladások, pedig szinte minden esetben ki lehetne védeni a tragédiát.
A megelőzés fontosságát hangsúlyozva kitért rá, hogy lehetőség szerint már óvodás korban tanítsuk meg a kicsiket úszni, négy éves kor alatt pedig még a kerti kismedencében vagy a fürdőkádban sem szabad magukra hagyni a gyermekeket. Mint ismertette, tinédzserek esetén többnyire a rossz helyzetfelismerés és az alkoholfogyasztás miatt következik be a baj.
Öt éves kor alatt leginkább az apró tárgyak, ételek okoznak fulladást, de a vízbefulladás is gyakori a totyogók körében – mondta Dr. Krivácsy Péter, kiemelve, hogy néhány alapszabály betartásával meg lehet előzni a nagyobb bajt. Az otthoni balesetek kiküszöböléséről szólva a főorvos hangsúlyozta, egy éves kor alatti csecsemők esetén figyeljünk arra, hogy a fürdővíz legfeljebb olyan mélységű legyen, hogy a baba szája és orra még kint legyen belőle.
Az a legfontosabb, hogy négyéves kor alatt semmiképp se hagyjuk a gyermeket egyedül a fürdőkádban vagy a kerti medencénél, ha pedig strandolni megyünk, a medencében mindig viseljen a gyermek karúszót vagy úszógumit. Amennyiben vízibiciklizni vagy csónakázni indulunk, hat éves korig mindenképpen adjunk mentőmellényt a gyerekre, úszni nem tudó gyerekeknél pedig ez később is nélkülözhetetlen. Arra is figyeljünk, hogy mindenképpen legyen úszni jól tudó felnőtt a közelben, hogy baj esetén minél előbb megkezdődhessen a segítségnyújtás.
A serdülők elsősorban azért vannak veszélyben, mert gyakran nem mérik fel reálisan a különféle helyzeteket, illetve túlbecsülik az úszástudásukat. Dr. Krivácsy Péter szerint fontos, hogy a hozzátartozók felhívják a figyelmüket, hogy csak akkor menjenek csónakázni vagy vízibiciklizni, ha biztos úszók. Ellenkező esetben mindenképpen vegyenek fel mentőmellényt.
Fájdalomcsillapítók – külsőleg
2022. szeptember 21.

Mit tesz a legtöbb ember, ha fáj a térde, a dereka vagy a válla?
Bevesz egy vagy több szem fájdalomcsillapító gyógyszert. A fájdalom természetesen enyhülni fog, hiszen a szájon át bevett hatóanyagok a gyomorból és a bélrendszerből való felszívódást követően a szervezet gyakorlatilag valamennyi sejtjébe eljutnak a vérkeringés révén. Logikus azonban a kérdésfelvetés, hogy szükség van-e arra, hogy a beteg feje búbjától a lába kisujjának a hegyéig minden egyes sejtet ellássunk fájdalomcsillapító hatóanyaggal, ha csak a térd, a derék vagy a váll tájékán jelentkezik a fájdalom. A válasz az, hogy nincs rá szükség.
Sőt, már megszületett a megoldás is. Külsőlegesen, helyileg alkalmazott gyógyszerekkel elérhető az, hogy csak a kívánt területen alakuljon magasabb hatóanyagszint, jöjjön létre fájdalomcsillapítás, miközben a test egyéb, fájdalommentes, egészséges részeit „megkíméljük” a gyógyszeres hatóanyagoktól.
Van tehát számos olyan fájdalmas panasz, amelyek helyileg alkalmazott fájdalomcsillapítókkal is kezelhetők. Ilyenek például a húzódások, a rándulások, a különféle sportsérülések miatti, egy adott testrészt érintő fájdalmak, illetve itt említhető például a porckopással járó térd- vagy csuklótáji fájdalom.
A külsőleg alkalmazottszer lehet olyan hatásos, mint egy tabletta vagy egy kapszula
Tudományos vizsgálatok támasztják alá, hogy a helyileg, külsőleg alkalmazott fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatóanyagok hatásossága vetekedhet a belsőleg alkalmazott tablettákéval. Kimutatott, hogy a bőrre felvitt kenőcsöknél, krémeknél, géleknél vagy a bőrre ragasztott tapaszoknál a közeli ízületekben, inakban magas fájdalomcsillapító- és gyulladáscsökkentő-szint mérhető.
Ne higgye tehát senki azt, hogy egy gél vagy egy tapasz biztosan alulmarad a „versenyben”, ha a hatásosságát egy tabletta vagy egy kapszula hatásosságával hasonlítjuk össze!
Nagyon sok múlik a külsőlegesen alkalmazott gyógyszerek formulálásán. Gél és gél, illetve tapasz és tapasz között is lehet különbség, attól függően, hogy milyen segédanyagokat tartalmaznak, amelyek a fájdalomcsillapító hatóanyag bőrön való átjutását/hatását segítik.