A rejtélyes Hold – Avagy milyen hatása van a Holdnak?
2022. október 30.
A Hold járásának és a Földi életre való titokzatos hatásának tanulmányozása régmúltra vezethető vissza. Mára jól ismertté vált a Hold ciklusa, a vízmozgásra gyakorolt hatása. Az asztrológiában a Hold jegy- és házhelyzetének különös jelentősége van a lelkünk megismerése szempontjából.
Az ősi egyiptomi papok rájöttek, hogy az égi események és a földi történések között összefüggés van. A Hold járására alapozták az első naptárakat, holdhónapokkal, holdévekkel számoltak. Ehhez igazították tevékenységeiket, a földművélést, a gyógyítást. Bizonyított tény, hogy a Hold befolyásolja a tengerek ár-apály mozgásának ciklusát is. Mivel az emberi szervezet több mint 70 %-a víz, természetes, hogy ránk emberekre is hatást fejt ki. Legkézenfekvőbb példa erre, a nők 28 napos menstruációs ciklusa.
Újholdkor erőteljesebbek, lelkesebbek vagyunk. Például a szárnyasokat tenyésztők úgy időzítik, hogy a csibék a tojásokból újholdkor keljenek ki, mivel akkor sokkal ellenállóbbak, erősebbek lesznek.
Növekvő Hold idején megnő az étvágyunk, alkalmas időszak a vitaminok-, és ásványi anyagok pótlására. A szervezet ilyenkor vizesedésre hajlamos.
Teliholdkor csökkenhet a koncentrációs készségünk, gyakoriak a balesetek. Megfigyelték, hogy ilyenkor a bűnesetek száma is megnő. A kismamáknál beindulhat a szülés, a műtéteknél gyakoribbak a vérzéses események. Érzékenyebbé válunk, nyugtalanabbul alszunk. A sebek lassabban gyógyulnak, a gyógyszerek pedig nehezebben szívódnak fel.
A fogyó Hold ideje alkalmas a böjtölésre, diétára, lelki gondok felejtésére. Erre az időszakra érdemes tervezni a kozmetikai kezeléseket, hajvágást, növények metszését.
Az asztrológiában a Hold képviseli a lélek minőségét, a belsőnket, érzéseinket. Nő esetében anyaként és feleségként is élhetjük a Hold hatását, férfiként leginkább a férfi a feleségére, anyjára, lányára vetíti ki a Hold adta jellemvonásokat.
A születési képletünkben fontos szerepe van annak, hogy a Hold milyen jegyben járt világra jöttünk pillanatában. A Hold 2-3 naponta vált jegyet, így ha nem is ismerjük a pontos születési órát és percet, akkor is jó esélyünk van erről információt szerezni. Ezt megtehetjük asztrológiai program segítségével, vagy ha részletesebb ismeretre vágyunk, akkor rábízhatjuk magunkat képzett asztrológusra.
Véralvadásgátlók használata kismamáknál
2022. október 30.
Előfordulhat, hogy véralvadásgátló injekciót kell alkalmaznia a kismamának a terhessége alatt, nélküle ugyanis nagy eséllyel kialakulnak akár életveszélyes vérrögök, amelyek nem csak az édesanya, hanem a baba életét is veszélyeztethetik. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa válaszolt kérdéseinkre.
Azt, hogy magas-e önnél a trombózis kialakulásának rizikója, szakorvosi vizsgálat dönti el. Amennyiben a családjában előfordult már ilyen betegség, laborvizsgálat deríti ki, hogy van-e genetikai hajlama a vérrögösödére:
– MTHFR mutáció, amely a gyermekvárás időszakában nagy jelentőségű.
– Protrombin mutáció, a vér alvadékonyságát vizsgálják.
– Leiden mutáció vizsgálata trombóziskészség mérésére.
Milyen készítmény a megfelelő?
Amennyiben van genetikai hajlama, akkor előfordulhat, hogy heparin injekciót kell alkalmaznia, a megelőzésben ugyanis a legnagyobb szerepe a véralvadásgátló terápiának van.
Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa kérdésünkre elmondta: a heparin-tartalmú injekciók (LMWH) a kumarin (K-vitamin antagonisták) származékokkal és a NOAC (új típusú véralvadásgátló) tablettákkal szemben teljes biztonsággal használhatóak a terhesség alatt, mivel nem károsítják a magzat fejlődését. A szülés után általában még 6-8 hétig kell szúrnia magát a mamának, a későbbi véralvadásgátló szükségességéről vagy a gyógyszer szedésének beállításáról is a szakorvos dönt.
A terhesség utáni időszak
Nem csak a terhesség, hanem a gyermekágyi időszak is fokozza a rizikót, főleg akkor, ha a kismama császármetszés útján hozta világra gyermekét. A szülész orvosok gyakran azt tanácsolják, hogy akinél nagy a trombózis fellépésének esélye, már a teherbeesés előtt jelentkezzen hematológusánál, hogy megbeszéljék, a terhesség során mikor kell elkezdeni a véralvadásgátló injekció adását – hangsúlyozza a szakorvos.
Milyen ételek készülhetnek tofuból?
2022. október 29.
A tofu az egyik legsokoldalúbb élelmiszer, ráadásul a vegán konyha egyik fő alapanyaga. Sőt, ma már nem kizárólag a növényi alapú táplálkozást fogyasztók körében népszerű, hanem egyre több húsfogyasztó is szívesen iktatja be a hétköznapok étkezéseibe.
Először is tisztázzuk: mi az a tofu?
Röviden összefoglalva szójatúró, de szójababsajt néven is ismert. Szójatejből készül, ezért is tartják kiváló fehérjeforrásnak a húsmentes táplálkozásban. Amellett, hogy magas a fehérjetartalma, rengeteg vitamint is tartalmaz. A szójababról, amiből a tofu is készül, sokan nem tudják, hogy valójában nem bab, tehát nem hüvelyes. Sokkal inkább olajos magnak számít, éppen ezért rendkívül magas az olajtartalma. Több féle B-vitamint, vasat és kalciumot is tartalmaz.
Rengeteg tanulmányt lehet olvasni a szója és a szójából készült élelmiszerek negatív és pozitív hatásairól egyaránt. Az biztos, hogy a tofu egészségre gyakorolt hatása nem számottevő. Elterjedésének legfőbb oka leginkább az ázsiai konyha népszerűségében rejlik, valamint alacsony kalóriatartalmában, hiszen 100 grammban mindössze 80 kcal található. Könnyen beilleszthető bármilyen diétába, ráadásul laktózmentes, ami pluszpont a tofu számlájára, ha valakinek nélkülöznie kell a laktóz tartalmú élelmiszereket.
A tofu eredete
A tofut Ázsiából, pontosabban Kínából eredeztetik. A kínai konyha alapélelmiszere, de hagyományosan része a japán, koreai és délkelet-ázsiai országok konyhájának is. A tofu mellett persze minden országnak megvan a saját, szójatúróhoz hasonló, szója alapú specialitása. Ilyen például az indonéz fermentált szójababból készült élelmiszer, a tempeh vagy a japán nemzeti ételek egyike, a nattó.
Hogyan készül a tofu?
A szójababból először szójatejet készítenek, majd a szójatejből a fehérje kicsapódásával szójatúrót, citrom vagy citromsav hozzáadásával. Az így készült túróból kipréselik a vizet, a végeredmény pedig a már jól ismert tofu.
Sütemény tojás nélkül? – recepttel
2022. október 29.

Biztos helye van az összetevők listáján
Alig akad olyan sütemény recept, amiből ez az alapanyag hiányozna. A tojás a sokak által kedvelt teakekszek, muffin és piskóta nélkülözhetetlen összetevője – legalábbis így gondoltuk eddig, de hamarosan látni fogjuk, hogy tojás nélkül sem lehetetlen süteményeket készíteni. A tojás elsősorban kötőanyagként szerepel a receptekben, vagy levegősebbé, lazábbá teszi a tésztát, mint a piskóta esetében. Helyettesíteni is ennek megfelelően tudjuk, attól függően, hogy melyik funkcióját kell kiváltanunk a süteményekben.
Tojás helyettesítése zöldségekkel, gyümölcsökkel és mogyoróvajjal
Süteményekben nagyon jól használható tojáshelyettesítők a különféle zöldségekből, gyümölcsökből készült pépek és a mogyoróvaj. Utóbbit jellegzetes íze miatt megfontolandó, mibe rakjuk, de nagyon különlegessé teszi a süteményeket. Főként ragasztó funkciót lát el, mint a tojássárgája.
– A gyümölcs- és zöldségpépek lazítóként vannak jelen pl. egy muffinban, szaftos kevert süteményben vagy teakekszben. Puhává, szaftossá teszik a tésztát! Erre a célra kiválóan megfelel (1 tojás helyettesítésére) pl. 100 gramm főtt pürésített bab, 100 gramm sült pépesített sütőtök vagy 100 gramm főtt pépesített cukkini.
– 50 gramm áztatott, turmixolt datolyával, 50 grammnyi almapürével, 100 grammnyi pépesített banánnal válthatunk ki 1 db tojást. Hogy biztosan tökéletes legyen az eredmény, zöldség-, gyümölcspépek esetén érdemes más tojást helyettesítő anyagot, pl. lenmagot vagy chia magot, esetleg mogyoróvajat is használni.
Tipp! Ha gyümölcspépet használunk, az édesítő mennyiségét is csökkenthetjük a süteményekben. Extra pozitívum még, hogy a pépek használata mellett kevesebb zsiradék (margarin, vaj, olaj, zsír) hozzáadása javasolt a tésztákhoz, hiszen a sok nedves összetevő az állagot is megváltoztatná.
Piskótához szódabikarbóna
Kevert tésztákban, piskótákban, kenyerekben térfogatnövelés céljából nagyon jól működő praktika, ha a tojást a következő összetevőkkel helyettesítjük: 1 teáskanál sütőpor + 1 teáskanál szódabikarbóna + 1 evőkanál almaecet/frissen facsart citromlé (vagy 1/2 evőkanál 10%-os ecet) + 1-2 evőkanál olaj (receptfüggő) = 1 tojás
Fontos! Ha szódabikarbóna szerepel egy receptben: ahhoz, hogy tökéletesen kifejthesse hatását, szükséges a “savas” közeg – ezért használjunk almaecetet, citromlevet vagy háztartási ecetet.
Hogy hogyan is néz ki pontosan a gyakorlatban, Szarka Dorottya saját, jól bevált receptjének leírását követve mi magunk is tesztelhetjük.
Aloe vera gél - szükséges ápolás bőröd számára
2022. október 28.
Az aloe vera összetevőinek jótékony hatása több évezrede ismert, és a modern bőrápoló készítmények számára is kedvelt alapanyagul szolgál. Lássuk, miért bizonyulnak mindmáig verhetetlennek a természetes aloe vera gélek!
Aloe vera gél – szükséges ápolás bőröd számára
Az aloe vera összetevőinek jótékony hatása több évezrede ismert, és a modern bőrápoló készítmények számára is kedvelt alapanyagul szolgál. Lássuk, miért bizonyulnak mindmáig verhetetlennek a természetes aloe vera gélek!
Az Afrika szárazabb részein, illetve mediterrán régiókban őshonos aloe vera nem csupán dísznövényként közkedvelt, de pozitív élettani hatása miatt a gyógyászatban ugyanígy régóta jelen van. Az aloe növény leveleinek kocsonyás, zselés tartalmát már az ókori Rómában, Görögországban, valamint Kínában és Indiában is előszeretettel használták mind emésztést javító, mind pedig a bőrre gyakorolt gyógyító hatása miatt, és a kozmetikai iparban máig rendkívül népszerű.
Maga az elnevezés az arab alloeh (keserű és fénylő anyag) és a latin vera (igaz, valódi) kifejezések összetételéből származik, és bár az ókorban valóban csodatévő szernek tartották, ha erről nincs is szó, az aloe vera hatóanyaga tényleg különlegesnek mondható. A kaktuszhoz hasonló megjelenésű növénynek több száz fajtája ismert, azonban ezek közül csak egy pár rendelkezik azzal az acemannán nevű hatóanyaggal, amely segíti a gyulladások csökkentését, a sebek begyógyulását, a vírusokkal és baktériumokkal szembeni küzdelmet, valamint támogatja az immunrendszer erősítését.
Az aloe verás készítményeket bármely bőrtípus esetében használhatjuk, hiszen lezárja a pórusokat, segítséget nyújtva a zsíros bőrrel küzdők számára, ugyanakkor nagyfokú hidratáló képességgel is rendelkezik, így a száraz bőr regenerációját szintén segíti. Az aloe verás géleket és krémeket egyaránt használhatjuk az arcbőrön és más testrészeken, így ha napégésről vagy más irritációkról van szó, az aloe vera készítmények hamar megnyugtatják a bőrt.
7 tévhit a méhnyakrákról és a HPV vírusról
2022. október 28.

A HPV ritka, ráadásul a tartós, monogám kapcsolatban élőknél nem nagyon fordul elő
Igen gyakori tévhit, miszerint a HPV vírus ritka. Az igazság azonban az, hogy a legtöbb ember átesik rajta (akár az emberek 80%-a), viszont legtöbbször észrevétlen marad. Természetes védettség alakul ki, az immunrendszer leküzdheti.
Bár az igaz, hogy gyakrabban elkapják azok, akik sokszor cserélgetik a partnereiket, ám a monogám kapcsolatban élőknél ugyanúgy előfordulhat. Fontos tudni, hogy a legtöbb állapot magától is gyógyulhat, ám igen súlyos problémákat is okozhat, köztük pl. a kiterjedt szemölcsökön kívül méhnyakrákot (a HPV bizonyos típusai). Éppen ezért érdemes részt venni rendszeresen a szűréseken!
Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy méhnyakrákom legyen
Bár a méhnyakrákos betegek rendszerint 35-40 év felettiek, ám ez még nem jelenti azt, hogy a 20-as években ne fordulna elő. Viszont a HPV fertőzöttség és a méhnyakrák előtti állapotok a fiatalabb korosztály tagjainál igen gyakoriak!
Még nem élek szexuális életet, nincs szükséges HPV oltásra
A HPV vírus fertőzést elsősorban szexuális érintkezéssel lehet szerezni és továbbadni, ezért sokan úgy gondolják, felesleges akkor az oltás, amikor még valaki nem él szexuális életet. Azonban, a legmagasabb hatékonyság érdekében a szakemberek azt javasolják, hogy lehetőleg még a szexuális élet megkezdése előtt (9-12 évesen) kapják meg a lányok (és a fiúk!) a vakcinát!
Az óvszer védelmet nyújt
Igen sokan élnek abban tévhitben, hogy az óvszer védelmet nyújt. Ez sok nemi úton terjedő betegségre igaz is! Nagyon fontos lenne tudni, hogy az óvszer használata HPV esetében csak csökkenti a rizikót, ugyanis nem csak nyálkahártya érintkezésével, hanem pl. bőrkontaktussal is meg lehet fertőződni.
HPV fertőzött vagyok, méhnyakrákos lehetek?
Nem feltétlenül, nem szabad pánikba esni! Egyrészt a HPV-nek több típusa van, és nem mindegyik hozható a méhnyakrákkal összefüggésbe. Legtöbbször eltűnik a szervezetből az immunrendszer útján. Másrészt – és pont ez a szűrések lényege- a méhnyakrák előtti állapotok is felfedezhetők, nem csak már maga a méhnyakrák.
Hogyan válasszunk vitaminkészítményt?
2022. október 27.
Azok a szülők, akik a bölcsőde, az óvoda vagy az iskola első heteiben szeretnék gyermekük vitamin- és nyomelem-raktárait feltölteni, számos készítmény közül választhatnak. Mik a legfontosabb szempontok, amiket érdemes figyelembe venni, ha vitamint választunk a gyermeknek?
1. Hány éves a gyermek?
Már a kisgyermekeknek is vásárolhatók vitamin(oka)t tartalmazó szerek. A különféle vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek kombinációját tartalmazó készítményt általában legkorábban egy éves kortól lehet adni a kicsiknek. Nem sok multivitaminos készítmény van azonban, amit ilyen fiatal kortól alkalmazni lehet. Általában minél idősebb a kisgyermek/gyermek, annál nagyobb a választék. Sok multivitaminos szer négy éves kortól adható csak.
2. Egyféle vagy többféle vitamint tartalmazzon a készítmény?
Választhatók egyféle vitamint – jellemzően C-vitamint- tartalmazó szerek, illetve többféle vitamint tartalmazó ún. multivitaminok a gyermekeknek.
A multivitaminok a vízoldékony vitaminok széles skáláját, tipikusan a B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B12- és C-vitamint tartalmazzák, ami mellett még a zsíroldékony A- és D-vitamin is előfordulhat. A többféle vitamint tartalmazó szerek választása mellett szól az, hogy a különféle vitaminok egymás hatását erősíthetik, javíthatják.
3. Mit tartalmazzon még a vitaminokon túl a patikaszer?
- Több, a kisgyermekek számára készült patikaszerben is jelen vannak a nyomelemek, így pl. cink, vas, szelén, mangán, króm vagy jód. Számos esetben a vitamin és nyomelem kombináció előnyösnek bizonyul: példaként említhető, hogy a C-vitamin elősegíti a vas felszívódását.
- Emellett antioxidáns hatású növényi kivonatok pl. csipkebogyó, vagy ún. citrus bioflavonoidok is gazdagítják egyes szerek összetételét.
- Népszerűek azok a termékek is, amikben – a vitaminok mellett – az egészséges emésztést elősegítő és az immunrendszert erősítő hatású probiotikus baktériumok vagy ómega-3 zsírsavak találhatók.
4. Oldat, emulzió, szirup vagy tabletta legyen?
- A legfiatalabbaknak készült multivitaminok minden esetben folyékony formájúak, hiszen 1-2 éves korban a tabletta vagy egyéb szilárd gyógyszerforma biztonságos lenyelése nem lehetséges.
- Emulziók, illetve sűrűn folyó, édeskés ízű szirupok, oldatos cseppek állnak a kisgyermekek rendelkezésére. Szirupot, emulziót, cseppet nem csak kisgyermekeknek lehet vásárolni: megfelelően adagolva akár tinédzsereknél is lehet őket alkalmazni.
- Rágótablettákat, filmbevonatú tablettákat legkorábban 3-4 éves kortól szabad adni a gyermekeknek.
Honnan tudhatjuk, ha halláscsökkenése van a gyereknek?
2022. október 27.
A Washington University School of Medicine korábbi felmérése szerint, az iskoláskor eléréséig 20 gyermekből egynél tapasztalható az egyik fület érintő halláscsökkenés. A fiatal életkorban jelentkező halláscsökkenés jelentősen nehezíti a gyermek beszédértési és nyelvhasználati képességeinek megfelelő fejlődését, így ha korábban nem tettük, az iskolakezdés előtt mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, ha azt gyanítjuk, hogy gond lehet a gyermek hallásával.
Alapfeltétel a jó hallás
A korábbi években a gyermekorvosok és a tanárok is egyetértettek abban, hogy ha a gyermek legalább az egyik fülére tökéletesen hall, akkor a másik fülben kialakult halláscsökkenés nem akadályozza majd az anyanyelv elsajátítását és használatát. Azonban több kutatás is ennek ellenkezőjét igazolja: már az egyik fülnél kimutatható halláscsökkenés is jelentősen rontja a gyermek nyelvi képességeket felmérő, szóbeli teszteken elért eredményeit.
Kiváltó okok
Halláskárosodás gyermekkorban több okból is kialakulhat –magyarázza dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gégeközpont orvosa. Kiváltója lehet veleszületett rendellenesség, a fejet ért sérülés, vagy fertőző betegség, például agyhártyagyulladás. Az egyik fület érintő halláscsökkenés akár hosszú ideig nem is kerül felismerésre. A szülők gyakran a figyelem hiányaként, vagy „szelektív hallásként” értelmezik, ha a gyermek nem, vagy csak késve reagál az adott helyzetben.
Mit tehetünk?
A megértéshez a beszédhangok pontos hallása elengedhetetlen. Csakis ekkor tudja a gyermek a szavakat megkülönböztetni, és így tanulhat meg beszélni.
Halláscsökkenésre gondolhatunk, ha a gyermek gyakran félreérti az elmondottakat és nem mindig képes helyesen kiejteni az egyes hangokat. Előfordulhat, hogy az elhangozott kérdés után válasz helyett csak kérdőn néz ránk.
Trükkök kutyagazdiknak, hogy ne legyen sáros a lakás
2022. október 26.
Ahol a kutyák családtagok, ott ősszel bizony folyamatosan koszolódik a lakás a sok sár miatt, amit kutyusok behordanak a házba. Bevethetünk néhány trükköt, hogy négylábú barátaink számára is biztosítsuk a mozgást, és a lakás se sárdarabokkal tarkított akadálypálya legyen
Lábtörlő minden mennyiségben
Cipőtartó tálca
Nincs fű, nincs sár
Testbeszéd a jobb kommunikációért
2022. október 26.
Beszélgetőpartnerünk ki nem mondott szavainak, testbeszédének dekódolása megfigyelés útján: a szinergológia e módszert és annak fejlesztési lehetőségeit tanulmányozza. A nonverbális nyelv által kifejezett üzenetek hatékonyabb megfejtése javítja verbális kommunikációnkat, és segít a jobb kollegiális, társas és családi kapcsolatok kialakításában. Íme néhány kiindulópont hozzá.
Testünk „beszél”, sőt akár még beszédes is lehet… A non-verbális kommunikáció, a testbeszéd – szavainkon túl – gesztusaink, arckifejezéseink, intonációink vagy akár grimaszaink segítségével mondja el rólunk a legtöbbet. Jó tanácsok e kifejezésmód könnyebb értelmezéséhez, kommunikációnk fejlesztése és szociális kapcsolataink jobb kialakítása érdekében.
A beszélgetőpartner megértése a jobb kommunikációért
A testbeszéd nem árul el minket, hanem fordít: tükrözi elménket, gondolatainkat és érzelmeinket, néha még azelőtt, hogy észrevennénk! Egy kacsintás, felvont szemöldök, szájrándulás vagy fejvakarás az érzelmek visszatükröződése, beleértve azokat is, amelyeket szívesebben tartanánk meg magunknak, vagy amelyeket nem tudunk kifejezni. E non-verbális nyelv megfigyelése és dekódolása segíti a beszélgetőtárs megértését és így a kommunikációt is.
4 kiindulópont a testbeszéd jobb megértése érdekében
A testbeszéd megértése nem szinergológust, hanem fejlődést igényel. De mindannyian fejlődhetünk a kimondatlan dekódolásában, ha tiszteletben tartunk bizonyos elveket. Íme néhány közülük:
1. A tévhitek eloszlatása
Számos tévhit kering a testbeszédről, és nehéz eloszlatni őket. Gyakran bővelkedünk ezekben a leegyszerűsített félreértelmezésekben. Ilyen lehet pl.:az a személy, aki a kezét a szája elé teszi, izzad, kerüli a szemkontaktust, valószínűleg hazudik; vagy aki a hajába túr a kezével, csábítani akar; az a beszélgetőpartner, aki keresztbe teszi a kezét vagy a lábát, elzárkózik a beszélgetés tárgya elől. De ezek a helyesnek tűnő értelmezések a valóságban gyakran hibásak, kevéssé megbízhatók. Így pl., ha a partner hátradől a székében, nem feltétlenül az eltávolodását fejezi ki, hanem ellenkezőleg, érdeklődik és elgondolkodik. Egy mozdulat, testtartás üzenete tehát nem minidig ugyanazt jelentheti.
2. Az „első megérzés” lecsendesítése
Számos tanulmány bizonyítja, hogy „híres intuícióink” valójában sztereotípiákon alapulnak, az évek során belénk rögződött kliséket reprodukálnak. Így pl. egy lefelé hajló száj mogorva személyiséghez tartozik, vagy egy jó megjelenésű ember biztosan kedves és derűs vagy egy mosolygó ember pedig szükségszerűen jóindulatú.. Ez az első benyomás bennünk kevesebb, mint egy másodperc alatt alakul ki az érzelmeket szabályozó, kis agyi struktúra, az amigdala működése nyomán. Pedig az ösztönös megérzésre alapozni gyakran azt jelenti, hogy rossz úton járunk, engedünk előítéleteinknek, és ezért hibás kommunikációból indulunk ki.