Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Világszerte nőtt az öngyilkosságok száma

Érdekességek2019. május 26.

Meghaladta a 800 ezret az öngyilkosságok száma 2016-ban, ám a világ népességének növekedése miatt arányuk mintegy egyharmaddal csökkent 1990 óta a British Medical Journalban megjelent tanulmány szerint.

Fotó: 123rf.comGlobálisan 6,7 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma 1990 és 2016 között – állapították meg a tanulmány szerzői, akik ugyanakkor kimutatták azt is, hogy figyelembe véve a világ népességének jelentős növekedését az öngyilkosok globális halálozási aránya 33 százalékkal csökkent ugyanezen periódusban.

A szakemberek azt is feltárták, hogy a férfiak körében a nőkhöz képest magasabb az öngyilkosságok száma, ennek oka, hogy ők több nélkülözéstől szenvednek mind társadalmi, mind gazdasági tekintetben.

A nemzetközi kutatócsoport az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az betegségek globális terheiről 1990 óta rendszeresen készített tanulmányok adatait használták fel elemzésükhöz, amelyben kimutatták az öngyilkosságok számát 1990 és 2016 között globálisan és regionálisan, korcsoportokra és nemekre bontva, a jövedelem, végzettség és termékenység kombinált mutatója, a szociodemográfiai index figyelembe vételével.

A vizsgált 27 évben az öngyilkosság volt a vezető halálok az ázsiai-csendes-óceániai térség fejlett államaiban, és a tíz vezető halálok egyik Kelet-Európában, Közép-Európában, Ausztráliában és térségében, valamint Észak-Amerikában.

Globálisan több férfi (100 ezer közül 15,6) lett öngyilkos, mint nő (100 ezer közül hét). A csökkenés mértéke a férfiak esetében az adott időszakban csupán 24 százalék, míg a nők esetében 49 százalék volt. A szegény országokban viszont az öngyilkosságot elkövető nők aránya volt magasabb.


Bár az öngyilkosság a világ legtöbb országában jelentős halálozási ok, bíztató, hogy figyelembe véve a világ népességének növekedését, arányuk mintegy egyharmaddal csökkent 1990-2016 között – írták a kutatók.

További kutatás szükséges annak megállapítására, hogy ez a csökkenés az öngyilkosságok megelőzését célzó tevékenységekből ered, vagy a lakosság egészségében bekövetkező általános javulást tükrözi – tették hozzá.


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

Hatással van-e gondolkodásunk az egészségünkre?

2026. június 22.



A minap néztem az éppen 100 éves Sir David Attenborough fényképeit, akinek hatása filmesként-műsorvezetőként a természet megismertetésére és megóvására megkérdőjelezhetetlen. De néztem a 100 éves Kurtág Györgyöt, a világhírű zeneszerzőt, zongoraművészt is. Egyikükön sem látszik az idő. Hogyan csinálják? Mi a titkuk?

Netán igazuk lehet azoknak az ókori indiai bölcseknek, akik arra a megállapításra jutottak, hogy a gondolkodás is befolyásolja a testi működést? Az egyik következtetésük abból indul ki, hogy a szív évente 40 milliószor dobban. (A pontos számot illetően persze lehetnek eltérések.) Belátható, hogy mint bármely pumpának, a szívnek is korlátozott működési ideje van.

A bölcsek szerint a pozitív érzelmek mindig lassabbak és kevésbé megerőltetőek, mint a negatívak. Ezt ellenőrizhetjük, amikor pl. majd felrobbanunk a dühtől, akkor pulzusunk és légzésritmusunk szaporább. A mai modern gyógyászat „A típusú”, nagy rizikófaktorú embereknek nevezi azokat, akik könnyen dühbe gurulnak, felmegy a vérnyomásuk, és nő a szívbetegség kockázata.

Ingyenes tüdőrákszűrés

2026. június 21.

A tüdőrák nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is az egyik vezető daganatos halálok közé tartozik. A betegség hosszú ideig tünetmentes maradhat, ezért a korai felismerés különösen fontos. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre azokat az aktív dohányosokat, akiknél fokozott a tüdőrák kialakulásának kockázata.

A program részeként a jelentkezők korszerű, alacsony dózisú CT (LDCT) vizsgálaton, légzésfunkciós vizsgálaton, dohányzási kockázatfelmérésen és személyre szabott tanácsadáson vehetnek részt. Az LDCT egy gyors, fájdalommentes, kontrasztanyag beadása nélkül végzett képalkotó vizsgálat, amely segíthet a korai stádiumú tüdőelváltozások felismerésében.

Munkahelyi kultúra és mentális egészség

2026. június 21.

A dolgozók fizikailag bent vannak – mentálisan viszont már rég kiléptek



A legtöbb vállalat még mindig teljesítményproblémaként kezeli azt, ami valójában mentális probléma. A vezetők sok helyen azt látják, hogy csökken az innováció, egyre nehezebb megtartani az embereket, romlik a csapathangulat, nő a passzív agresszió, a meetingeken ugyanazok szólalnak meg, miközben a többiek hallgatnak. A háttérben azonban sokszor nem motivációhiány, hanem pszichológiai bizonytalanság áll.

A Mindwell Business szerint ma már egyértelműen látszik, hogy a munkahelyi kultúra mentális állapota közvetlenül hat a teljesítményre, a lojalitásra és a cégek hosszú távú működésére is. A szervezet pszichológiai biztonsága már nem csupán egy „nice to have” HR-eszköz, hanem üzleti túlélési kérdés lett.

„Nagyon sok munkahelyen ma már nem az a probléma, hogy az emberek nem akarnak dolgozni, hanem az, hogy félnek megszólalni” – mondja dr. Dura Mónika, a Mindwell Business alapítója. – „A dolgozók jelentős része évek óta folyamatos készenléti állapotban működik. Nem mernek hibázni, kérdezni, visszajelzést adni vagy akár segítséget kérni. Ez hosszú távon nemcsak emberileg romboló, hanem üzletileg is.”