Problémás a gyereked? És te?
Érdekességek2022. április 25.
Problémás a gyerek - halljuk elég gyakran szülőktől, pedagógusoktól. De csak kevesen gondolunk arra, hogy mit is jelent a "probléma" szó ebben az összetételben, és hogy arról vajon miért nem hallunk soha, hogy a szülő is problémás lehet ezekben az esetekben? Pedig sokszor inkább az a gond, hogy a gyerekünkre rakjuk inkább a bélyeget, terheljük meg a kicsit, minthogy bevalljuk a saját kudarcainkat.
Mégis: kinek a gondja?
Szinte már minden napos szóösszetétel a gyerek meg a probléma, problémás gyerek. Amikor ezt halljuk a szülőtárstól, vagy a pedagógustől, már vissza sem kérdezünk, csak gondterhelt arccal bólogatunk: tudjuk, hogy miről beszél. Valójában azonban dehog is tudjuk, kinek mi a problémája. Azt meg végképp nem, hogy kinek a problémája, ha egy gyerek úgymond kezelhetelen.
A nevelési tanácsadók folyósói tele vannak olyan gyermekekkel, akikről a szülők döntik el gyakran már óvodás korban, hogy problémás, meg sem várva, hogy esetleg a pedagógus végzettségű óvónő mondja el, mert a szülő gondosnak akar látszani, vagy csak épp nem akarja azt a „szégyent” megélni, hogy hivatalosan is beutalják a gyermekét a még mindig mumusnak tekinthető tanácsadókhoz.
Pedig benne van a nevében is, hogy elsősorban nevelési tanácsokat adnának – ha sok szülő elismerné időben, hogy vannak nevelési problémái. Ám korunk egyik tünete épp az, hogy a gyermekkori traumákból a házasságba, majd az anyaságba, apaságba ugró szülők maguk sem kaptak megfelelő nevelést. Így fel sem ismerik időnként, hogy a gyermekeikkel kapcsolatos kudarcaikról ők maguk tehetnek, vagyis elsősorban nekik van problémájuk, és nem a gyereknek. Az más kérdés, hogyha nem is kérnek segitséget – hiszen eközben könnyen kiderülhetne, hogy elsősorban a szülőnek lenne szükséges önmagát átnevelnie -, akkor persze a gyermek is könnyen lesz valóban problémahalmaz, akit aztán ezzel a bélyeggel dobálnak később a különbző intézmények, egészen a javító-nevelőkig.
De ha nem is jut ilyen mély szintekig a „probléma”, mert a pedagógusok úgy, ahogy kezelik a családból jövő gondokat, a szülő-gyermek kapcsolatban mindenképpen ott marad a kudarcos szégyenfolt: a szülőknek problémát okoz, nem pedig örömet a saját gyermeke.
Megütsz? Jutalmat érte!
Nagy a zavar az elnevezések körében is: gyakorta keverjük a fogalmakat, egy kalap alá veszünk kisebb, vagy valós, akár betegségeket rejtő gondokat. Problémásnak nevezik az agresszív (otthoni mintákat hozó), vagy hiperaktív (esetleg túlfegyelmezett, vagy épp kevés törődést, figyelmet kapó) gyermeket is. Nem ritkán a pedagógusok is inkább használják ezt a jelzőt, mintsem hogy leüljenek a szülőkkel – vállalva a konfrontációt – arról beszégetni, hogy miért verekszik annyit Pistike, miért jelez mindenre, még a kedvességre is agresszióval. Épp azért, mert a pedagógus – szakmájánál fogva – jól tudja, hogy az ilyen gyerek milyen családban szocializálód(hat).
Sokszor látni még a játszótéren, buszon is, hogy a pici gyereket merő szeretetből rágcsáló, vagy dobálgató szülő, büszkén néz széjjel, amikor a gyereke kisebb, nagyobb pofonokkal viszonozza a szeretetkitöréseket, vagy „védi meg magát, az érdekeit” a homokozóban, mondjuk azzal, hogy jó nagyokat üt a kislapáttal az idegen gyerek arcába. Hiszen: „ez a gyerek életre való, nem lesz vele gond, már most tudja, hogyan védje meg magát” – látszik az elégedett szülők arcán. Aztán később ugyanezek a szülők járnak majd a gyógyszertárba – erősebb, gyengébb nyugtatókért, amikor a gyerekük akár nyílt szinen rugdossa őket, ha nem kaphat meg valamit, amit szeretne. De nem ritka, hogy már előre megkapja a megemlített játékot, csak „ne dühöngjön”, amit persze, hogy a lurkó jutalmazásnak él meg, míg a szülő meg azt hiszi: kezelte a problémát.
Miután más gyerekek ilyenkor rémülten bújnak az anyukájuk háta mögé – a megpofozott, megrugdosott felmenő úgy érzi: megszégyeníti a saját gyereke. De arra kevesebben gondolnak aztán később - a nevelési tanácsadók folyosóján -, hogy a gyerek mit érezhet, miközben őt nevezik problémásnak (szégyellnivalónak) olyasmiért, amiért korábban csoki, játék, és hangos dicsérgetés járt: „Lám, milyen édes kis csibész az én gyerekem!”
Képforrás: Canva Pro adatbázis.
forrás: Harmonet.hu
