Ahhoz, hogy a Földön élet jöjjön létre bizonyos eseménysorozatoknak kellett történnie és mindennek úgy és abban a sorrendben, ahogyan az végbement. Például, ha a levegő összetétele csak kis százalékban lenne más, akkor vagy megfagynánk vagy szénné égnénk. Ha kicsi hiba is lett volna ezekben az eseményekben, akkor most nem írnám le ezeket a sorokat és senki nem olvasná őket.
Annak az esélye, hogy mindez a véletlen műve körülbelül akkora, mintha egymás után tucatszor megnyerné valaki a lottó ötöst. A világ bizonyos szabályszerűségek mentén definiálható, megismerhető. Ezeket a szabályokat nevezhetjük programoknak vagy algoritmusoknak is. A dolog érdekessége, hogy a világunk „ragaszkodik” e programok betartásához.
Az elmúlt száz évben jelentősen károsítottuk, szennyeztük környezetünket és az mégsem változott meg összetételében. A levegő összetétele pont ugyanolyan arányú, mint ezelőtt száz évvel, belélegezhető, annak ellenére, hogy a szennyezettsége soha nem látott méretű. Az ökoszisztéma olyan, mintha egy intelligens élőlény lenne. Mintha figyelemmel kísérne a bekövetkezett változásokat, és ahhoz képest igazítaná a dolgokat úgy, hogy folytatódni tudjon az élet a megszokott szabályszerűségek mentén. A régi korok emberei ezért tartották Földünket élőnek és sok mai tudós is hajlamos erre a nézőpontra helyezkedni.
Programok a természetben
Ezek a programok, algoritmusok sokszor megfigyelhetőek a természetben. Az állatok ösztönszerűen tudják, hogy mikor milyen reakciók a követendőek, meglehet abban az adott szituációban még nem volt előzőleg. A fogságban született állatoknál ez a jelenség jól megfigyelhető. Elfogadhatónak tűnik erre a jelenségre az a magyarázat, hogy minél alacsonyabb egy élőlény döntési szabadsága, annál inkább szigorúbb, szűkebb az ő döntéseit leíró program. Egy hangyaboly dolgozó hangyája teljes mértékben a természet rá vonatkozó programja szerint éli az életét, míg háziállataink képesek kialakítani csakis rá jellemző magatartási formákat, de ezek soha nem olyan szélsőségesek, hogy az ne férne bele az adott faj jellemzői közé.
Ezek a programok fajspecifikusak, egy energetikai csomópontban tömörülnek, melyet nevezhetünk a faj kollektív tudattalanjának. Ebben a csomópontban tárolódik és épül fel az evolúció során kialakult leghatékonyabb magatartásforma, mely jellemzi a fajt. Az egyedek már születésükkor automatikusan megkapják azokat az energetikai információkat ezekből a csomópontokból melyek leírják viselkedését az életére vonatkozóan. Ezért van az, hogy a fogságban született állatok is alkalmazni képesek például az adott faj vadászati ismereteit anélkül, hogy ezt megtanították volna neki idősebb társai.
Programja a Föld minden élőlényének van, de magának a bolygónak is
Az, hogy ez mennyire határolja be az egyedet, az a már említett döntési szabadságfoktól függ. Az embernek ez a szabadságfoka igen magas, ezért képes nagyfokú egyediségre. Az emberi cselekvés szinte mindig visszavezethető valamely „háttérben” zajló (tudattalan) programra. Leegyszerűsített, ámde szemléltető példa erre a jelenségre a pszichoszomatikus betegségek léte. Az ember nem szándékosan lesz beteg, hanem bizonyos esemény(-ek) folyamán felszínre kerülő reakció, mely „betegségprogramot” aktivál.
Ez a reakció a megoldást is nyújthatja egyben a személynek. Ugyanis maga a betegség magában hordozza a gyógyulás esélyét is. Egy elmélet szerint egy vírus vagy egy baktérium nem, mint kórokozó jelenik meg egy szervezetben, hanem mint egy gyógyulási lehetőséget biztosító organizmus, hiszen általuk a betegség kikerülhet a szervezetből. Gyakorlatilag az immunrendszer az idegen organizmust támadja meg és üríti ki. Az elmélet alapján azt is mondhatnánk, hogy a vírusoknak vagy baktériumoknak kifejezetten jó hatása van az élővilágra, hiszen általuk képesek a betegségeken túllépni az élőlények. Ezek az idegen testek azok, melyek felvállalják azt a mostoha szerepet, hogy segítsenek a szervezetnek megtisztulni. Persze felmerülhet a kérdés, hogy ha ez így van, akkor mik is a betegségek?
Mik azok a betegségek?
Nos, a logikából az következik, hogy a baktériumok vagy vírusok mindig egy adott probléma kapcsán jelennek meg, de mint segítők és nem mint kórokozók. Mivel azonban egy bizonyos betegség kapcsán mutathatóak ki, ezért tekintjük őket kórokozónak, de figyelembe kell venni néhány tényt, mely ugyan nem szül antagonisztikus ellentéteket a vázolt elmélet és a hagyományos felfogás között, de mindenképpen figyelemre méltóak:
• Télen pont ugyanannyi náthát „okozó” baktérium van a levegőben, mint nyáron, mégis télen betegszenek meg inkább az emberek
• A kézmosással nem lesz lényegesen kevesebb organizmus a kezünkön
A lehető legjobb fogkefével és a leghatékonyabb fogkrémmel együtt is csak 25%-os a fogaink védettsége( és az is csak rövid ideig tart ) mégis valakinek kiválóak a fogai másnak pedig könnyen romlik, holott ugyanazok a feltételek
• A pszichoszomatikus és az autóimmun (mikor a szervezet immunrendszere a szervezet ellen fordul) megbetegedések puszta ténye is elkedvetlenítheti a bakteriológusokat.
Ez utóbbi azért is különösen érdekes, mert a betegségeket lehet pszichoterápiával gyógyítani. Ebben az esetben a terapeuta és a kliens háttérben futó algoritmust, vagy programot változtatják meg úgy, hogy az többé ne okozzon problémát. Ezt hívják a parapszichológiában programozásnak, a pszichológiában szuggesztiónak.
Tudattalanunk programjai
Vagyis a pszichoszomatikus betegség nem más, mint egy háttérben (a tudattalanban) „futó program”, melynek megnyilvánulása testi szinten maga a betegség. Egy ilyen program lehet berögződés, de lehet veleszületett is. Berögződés, vagy szülői, társadalmi programozás tipikus példája, hogy a hidegben megfázhatunk, ne egyél mosatlan gyümölcsöt, mossál kezet evés előtt, vagy mossál fogat. Ezek a programok hatnak ránk és, ha olyan helyzetbe kerülünk, aktivizálódhatnak. Ha nem mosunk kezet evés előtt könnyen „megfertőződhetünk”, vagy a hidegben tényleg náthásak lehetünk, de ez inkább tulajdonítható a belénkszuggesztált programoknak, mint a környezeti tényezőknek.
A nátha kapcsán fellépő baktériumok csak a lehetőséget adják meg a gyógyulásra, a bevett gyógyszerek csillapítják a tüneteket (oki kezelést értelemszerűen képtelenek adni, mivel csak a megjelenő baktériumokra hatnak). A helyzet az, hogy ezek a belénk nevelt programok olyan erősek, hogy észre sem vesszük a működésüket. Az ember veleszületett programjairól külön cikket lehetne írni, elöljáróban csak annyit, hogy ezek aktivizálódnak a beavatások révén.
A századik majom hatás és a szinkronicitás
A századik majom hatás egy kutatásból született legendás csak egy tanmese, (Bővebbe IDE kattintva tudsz a kutatókról és a szigeteken édesburgonyát mosó majmokról olvasni >> https://hu.wikipedia.org/wiki/A_sz%C3%A1zadik_majom_hat%C3%A1s) de ilyen események vannak a való életben is. Ilyen mikor egy rég nem látott ismerős eszünkbe jut, mire kapunk tőle egy telefont (ez ebben az esetben nem prekogníció), vagy mikor tudósok egymástól függetlenül fedezik fel ugyanazt. Ezek az úgynevezett szinkron esetek, az esemény pedig a szinkronicitás nevet kapta (C.G. Jung, W. Pauli után), mely a definíció szerint két esemény közötti összefüggés vagy elv.
Ennek a jelenségnek a magyarázata nem a cikk témája, de van jelentősége, ha a természeti programokról beszélünk. A vírusok vagy baktériumok például a szinkronicitás elvének megfelelően működnek. Vagyis, ha valamely oknál fogva felüti fejét a világon bárhol egy „kórokozó”, akkor szinte valószínű, hogy az megjelenik máshol is, még akkor is, ha a két pont között igen nagy távolságok vannak és nem történt érintkezés. Egy ilyen szinkron eseményben megjelenő vírust az is aktiválhat, ha egyszerűen beszélünk róla. Ez persze nem úgy értendő, hogy homokba kéne dugni a fejünket, de a félelemkeltő beszámolók semmiképpen nem célravezetők, mert a folyamatosan stresszelő tömeg immunrendszere kevésbé lesz hatékony, amennyiben tényleg kitör a járvány.
Szinronicitás és vírus-aktivitás
Erre igen jó példa a madárinfluenza- járvány, amely napjainkban ütötte fel a fejét. Magyarországon a lakosság nagyobb hányada fél egy lehetséges járványtól és ez a szinkronicitás hatására éppen aktiválhatja azt. Ez a világ népességének nagy százalékára nézve is igaz.
Tehát aktuális, háttérben futó programjaink hatással vannak egy járvány hatékonyságára, így (is) illeszkedik az ember a természet rendjébe. Egy vírus mutálódása nem megmagyarázható, hacsak nem illesztjük bele a világot leíró algoritmusok közé. Egy „kórokozó” mindig akkor jelenik meg, mikor szükséges, mikor helyre kell állítania bizonyos egyensúlyokat. Úgy és akkor mutálódik ahogyan programja „előírja” számára, hogy képes legyen az egyensúlyfenntartó szerepét elvégezni. Ezekbe az egyensúlyokba nem mindig látunk bele.
Ha embert leíró programok hatással vannak szervezetünk működésére akkor, ezek manipulálásával, képesek vagyunk-e felülkerekedni a leggyilkosabb vírusokon, mint a természet egyik egyensúlyfenntartó rendszerén? Ez a téma számos vitát váltott már ki orvosok, parapszichológusok, pszichológusok és egyéb tudományok képviselői között. Az tűnik csak bizonyosnak, hogy léteznek olyan programok, melyek meghatározzák a természet rendjét, szabályozzák azt és ha megbomlani látszik valahol az egyensúly, akkor aktiválódnak a „védelmi szervek”.
forrás:
Harmonet.hu
