Mielőtt elválnál - mi az, ami menthető?
Érdekességek2023. április 17.
Körülnézünk, és azt látjuk: megannyi házasság esik szét, lesznek csonka családok, gyermekét egyedül nevelő anyukák, albérletbe kényszerült kiábrándult és mélyen sérült szülők, na és persze a gyermekek, akiknek marad családi mintának jobb híján az otthoni veszekedés, a kezeletlen konfliktusok, rosszabb esetben a bántalmazás. A megromlott kapcsolatok, házasságok nagy része megmenthető lenne. Miért fontos a kapcsolat megjavításával vesződnünk, ha egyetlen porcikánk sem kívánja a további együttlétet?
Kicsiny országunk gazdasági, szociális és érzelmi alapja a család. A legfontosabb és legősibb bázis, ahova - ideális esetben - az ember fordulhat, ha baj van. Létezésünk alapja, fogantatásunk és megszületésünk a legerősebb érzelmi és energetikai kapocs, ami szüleinkkel összeköt bennünket, hogy majd felnőtté válásunkat követően mi is szülőkké lépjünk elő és továbbadjuk gyermekeinknek a hozott tudást. A felmenőinktől kapott tudást persze mindenki képességei szerint kiegésziti azt saját élettapasztalatával jól, rosszul. És ez így megy tovább generációról generációra.
Sokszor megfigyelhető egy családrendszerben a sorsok, életpályák ismétlődése. Amit nem sikerül megoldani, az újra és újra visszatér, és a tagok unokától szépapáig és még tovább egészen addig futják a köröket, amig valakinek végre sikerül az adott témára megtalálni a megoldást.
A gyermekek a viselkedési mintákban kiváló ’másolók’ nyitott, tiszta tudatuk tökéletesen megjegyzi és elraktározza azt, ami egyszer egy adott szituációban megtörtént válaszreakcióként. Különösen, ha erős érzelmi töltés is kapcsolódik hozzá, és hasonló helyzetben - akár tíz-húsz év elteltével is - azonnal bekapcsol a gyerekkorban megfigyelőként megszerzett szülői, nagyszülői minta. Sok esetben a gyerekek - látván szüleik tehetetlenségét egy adott helyzetben -, egyszerűen fejlett empatikus képességükkel sorsközösséget vállalnak velük, és ők is szenvednek, vagy éppen élnek bűntudatban stb. Még akkor is, ha erre az ő kicsi életükben látszólag semmi okuk sincsen. Ilyen esetben érdemes sorra venni a családtagokat, kinek a problémáját veszi magára a gyermek.
A válási szituációk döntésre kényszerítik a gyermeket, hogy válasszon, ki mellett köteleződik el érzelmileg, kivel fog élni. Ilyenkor nagy bizonytalanság veszi körül, rengeteg kérdés merül fel benne, láthatja–e a másik szülőt, fogja–e még szeretni, ha új család alakul ki, hogyan fog abban a felállásban megfelelni az új helyzeteknek és elvárásoknak, stb. Minden ami addig, ha rosszul is, de működött, egy fajta stabilitást adott a mindennapi ismétlődésekkel, váláskor összeomlik és egy új – szerencsés esetben jobb -, vagy legalábbis békésebb élet kezdődik. Új környezettel, új szabályokkal a gyermek számára.
Sajnos nagyon kevés szülő tud úgy elválni, hogy nem egymás ócsárolása, lejáratása a cél a gyermek előtt, mély lelki sebeket ejtve ezzel mind egymáson, mind a gyermekeken, meghatározva generációkra előre sorsokat , mivel a családi viselkedésminták kitörölhetetlenül bevésődnek és hasonló konfiktuhelyzetekben aktivizálódnak akár több évtized elteltével is.
De a válás fájdalmas szakaszaiban a felek elsősorban önmagukkal vannak elfoglalva, saját sérelmeikkel, és a legtöbb esetben a jogos kritika és az önvédelem álarca mögé bújnak, a tudatosan felvállalt döntési felelősségük helyett.
Vannak persze olyan jogos válási szituációk, amikor pontosan az elválás hoz egyfajta megoldást, feloldozást a felek életében, amikor már nem szabad tovább húzni az együtt küszködést, mert idővel a sok bántás és keserűség fizikai betegségek formájában jelentkezik. Célszerű nem megvárni ezt a fázist. Ilyen a családon belüli erőszak is. Sokszor évtizedekig képesek húzni egy bántalmazásokkal teli kapcsolatot - különösen a nők tanulnak meg tűrni a kölcsönösen kialakult függések, vagy egyéb kényszerhelyzetek, vagy az otthonról hozott hibás viselkedésminták miatt. Sajnos sok esetben a gyermek is egyfajta „feszültséglevezető” csatorna a szüleinek és még manapság is rengeteg kisgyermek szenved a folytonos lelki és fizikai durvaságoktól.
Mégis a legtöbb esetben nem erről van szó. Sokszor alapvető kommunikációs problémák vannak a felek között, ami bizonyos kommunikációs technikák elsajátításával orvosolható lenne, ez tipikusan az a kategória, amiért nem érdemes elválni. Az, hogy egy kapcsolatban hogyan lehet figyelni a parterünkre, hogyan érdemes kifejezni a mondandónkat ahhoz, hogy az a másik fél számára is érthető legyen, ma már könnyen megoldható, rengeteg könyv és tréning áll rendelkezésére annak, aki foglalkozni szeretne a témával.Hogy csak egyet említsünk, például az Erőszakmentes Kommunikáció. De az egészen biztos, hogy párkapcsolati problémát csak abban az esetben lehet megoldani, ha mindkét fél akar érte tenni és elkötelezett kitartó munkával tesz is.
Gyakran egyszerűen a kellő élettapasztalat hiányában olyan elvárásokat támaszt ez egyik fél a másikkal szemben, ami nem reális, egyáltalán magáról a házasságról alkotott kép is gyakran eleve torz és az élettől elrugaszkodott, romantikus filmek által sugallt, mesebeli álmodozás, amiben boldogan éltek, míg meg nem haltak... minden magától működik és tökéletes... hát sajnos ez elég ritka. Ami gyakoribb eset, hogy nagyon sokat kell tanulni és tenni mindkét félnek ahhoz, hogy működjön a házasság nevű intézmény. Rengeteg szeretet, elfogadás, megoldásra való törekvés, elkötelezettség, egymásra való odafigyelés, és mindkét fél számára elegendő mennyiségű és minőségű együtt töltött idő kell hozzá. Ha valamelyik alkotóelem hiányzik, akkor előbb–utóbb elindul az elégedetlenség és frusztráció lavinája.
Egy család működése alapesetben is rengeteg nehéz és kihívásokkal teli helyzetet hoz, amit együtt mégiscsak könnyebb megoldani. A gyermeküket egyedül nevelő szülőknek is megmaradnak ugyan ezek a nehéz helyzetek, csak mindezekkel egyedül kell szembenézniük, ami sokkal, de sokkal embertpróbálóbb.
Így hát érdemes alaposan meggondolni, ki legyen életünk párja, kivel vállalunk gyermeket, családi és sorsközösséget, mert döntésünk nem csak a saját és gyermekeink életét fogja meghatározni, hanem sokkal messzebb, több generációra előre kihat. Ha pedig már olyan szituációban találtuk magunkat, hogy látszólag nincs megoldás, akkor kérjünk segitséget erre kiképzett szakemberektől, akkor és csak akkor döntsünk a válás mellett, ha már kipóbáltunk minden lehetséges megoldási lehetőséget és semmi sem tette lehetővé a normális együttélést, vagy ha társunk velünk szemben akár lelkileg, akár fizikailag folyamatos bántalmazással él.
forrás: Harmonet.hu
