Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Meddig kell cipelnünk a múltunk keresztjét?

Érdekességek2019. szeptember 22.

Legtöbbünk élete, még ha nem is nyitott könyv, nem tartalmaz olyan fejezeteket, melyekről kényelmetlen volna beszélnünk. Könnyen lehet azonban, hogy másoké igen, talán épp azoké, akikről a legkevésbé gondolnánk, hogy bármi szégyellnivalójuk volna. Vajon mi lehet az oka annak, hogy korábban olyasmit tettek, amire a mai értékrendjükkel tekintve a legkevésbé sem büszkék? S főként, meddig kell cipelniük a múltjuk keresztjét?  

Gyermekkorban sok mindent elnéz vagy megbocsát számunkra a gondozói környezet. Egyfajta tolerancia a társadalom részéről is érvényesül, melyet a törvényalkotó a nagykorúság eléréséig jogi értelemben is biztosít az egyén számára. A kamasz így bizonyos fokú védelmet élvez az olykor deviáns viselkedése esetén, a társadalom ugyanis bízik abban, hogy az identitás kialakulása, valamint a normák megszilárdulása után az egyén képessé válik beilleszkedni a társadalomba, hogy annak hasznos tagjává váljon.

Az értékrend sokat formálódik ebben az időszakban, és arról, hogy később mit tartunk helyesnek és helytelennek, a fiatal felnőttkor érzékeny évei nem mindig adnak megfelelő visszajelzést. Így aztán könnyen előfordulhat, hogy később szégyenkezve gondolunk vissza olyasmire, melynek helyességét huszonéves korunkban még csak meg sem kérdőjeleztük.

Kamaszkorban és fiatal felnőttkorban életkori sajátosságnak tekinthető a határok feszegetése, a társadalmi szabályok esetleges megkérdőjelezése, a különböző énélmények intenzív megélésére irányuló törekvés. A legtöbb fiatal ezt a szülőkkel való csatározás, a szabadságkeresés, és a szórakozás megannyi formája révén éli meg. Akadnak azonban, akik korábbi érzelmi sérülések, instabil gondozói háttér, vagy negatív mintakövetés okán akár a deviancia határát is súrolhatják egyes cselekedeteikkel.


A felelősségvállalás kérdése természetesen kiemelten fontos. A másoknak okozott fájdalmat vagy kárt szükséges beismerni, bocsánatkérés vagy jóvátétel formájában megkövetni.
Mi azonban a helyzet azzal a fajta normaszegő viselkedéssel, mely jól definiálható kárt nem okoz senkinek, évekkel később mégsem tölti el büszkeséggel az elkövetőjét? Vajon meddig kell viselni a múltunk keresztjét? Hogyan hathat a felnőttkori életvezetésre a kamaszkorban és/vagy fiatal felnőttkorban vallott és gyakorlott szélsőséges értékrend megélése?

A változás képessége a környezethez való rugalmas alkalmazkodás egyik fontos feltétele. Míg a személyiségünk struktúrája a kamaszkortól kezdve lényegi elemeit tekintve nem változik, a viselkedésünk, s az azt irányító gondolatok és érzések formálhatók, melyet a különböző életesemények olykor észrevétlenül meg is tesznek.

A kamaszkori és/vagy fiatal felnőttkori viselkedés mögött megbúvó motívumok megértését követően a belátás, a felismerés, és a feldolgozás lehetővé tehetik az egyén számára a múltján való továbblépést. A felelősség hárítása ezzel szemben megnehezítheti ezt a folyamatot.
A múlt eseményeit természetesen nem lehet semmissé tenni. A következményei olykor egész életünkön keresztül végigkísérnek. A személyiség érése, az értékrend formálódása, valamint a tudatos döntések sora képesek lehetnek azonban olyan módon befolyásolni az életünk alakulását, mely kívánatos mederbe tereli azt.


forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Koszorúér-betegség, szívinfarktus

2025. augusztus 22.

Az iparilag fejlett országokban a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a vezető halálozási okot.

Az iszkémiás szívbetegség (ISzB) a szívkoszorúerek szklerotikus beszűkülése, ami a szívizom elégtelen oxigénellátásához vezet. Az artériák meszesedésével plakkok képződnek. Ezek az érfalakban lévő lerakódások zsírmagból, az azt burkoló kötőszövetekből és mészből állnak. Gyulladásos folyamat hatására a plakkok felszakadnak és kiürülnek. Ezt követően a vérlemezkék vérrögöt képeznek a szakadás tömítésére, amelyek elzárhatják a koszorúereket, és ezáltal szívinfarktust okoznak. A vérrög elhelyezkedésétől és kiterjedésétől függően másodperceken belül szívhalál következhet be. Ugyanakkor az artériákon lévő plakkok akár évekig is mozdulatlanok maradhatnak.

Kockázati tényezők

Számos tényező segítheti elő az ISZB kialakulását. Az örökletes tényezők, a nem (a férfiak veszélyeztetettebbek) és az életkor nem befolyásolható tényezőknek minősülnek. A befolyásolható kockázati tényezőknek az alábbiak számítanak:


Dohányzás
Magas vérnyomás
Túlsúly
Hiperlipidémia
2-es típusú cukorbetegség és az azt megelőző állapotok



A szívinfarktus figyelmeztető jelei

• Erős, öt percnél hosszabb ideig tartó mellkasi fájdalom, amely a karokba, lapockába, nyakba, állkapocsba, gyomortájba sugározhat
• Erős feszítő érzés, erős mellkasi nyomás, félelem
• A mellkasi fájdalmat légszomj, hányinger, hányás kíséri
• Hirtelen ájulásérzés (még ha fájdalommal nem is jár), esetleg tudatvesztés
• Az arc bőre sápadt, fakó, hidegen verejtékező

Vigyázat: nem ritka, hogy nőknél figyelmeztető jelként csak légszomj, émelygés és gyomortáji fájdalom lép fel! A fenti jelek esetén azonnal orvost kell hívni!

Mit tehetünk szemünk védelme érdekében?

2025. augusztus 22.

Az Alensa szakértői szerint kulcsfontosságú, hogy alkalmazkodjunk ezekhez a változásokhoz:


UV-védelem: Minőségi, UV-szűrős napszemüveg viselése elengedhetetlen, még felhős időben is. Érdemes UV400 védelemmel ellátott napszemüveg hordani.
Megfelelő hidratálás: A száraz szem megelőzésére rendszeres műkönnyhasználat javasolt, különösen kontaktlencse-viselőknek és légkondicionált helyiségekben dolgozóknak.
Rendszeres szemvizsgálat: Évente legalább egyszer ajánlott részt venni átfogó szemvizsgálaton, hogy a problémákat időben felismerjék és kezeljék.
Speciális kontaktlencsék: Már az üzletek kínálatában megtalálhatók olyan speciális kontaktlencsék, amelyek fokozott védelmet nyújtanak az UV-sugárzás és a környezeti stresszhatások ellen.

Szabadidő, betáblázott napok

2025. augusztus 21.

A szabadidővel kapcsolatban hajlamosak vagyunk szélsőségesen gondolkodni.

Racionálisan belátható, hogy történelmileg manapság lenne szinte a legtöbb szabadidőnk, pedig azt érezzük, mintha egyre kevesebb lenne. Mintha a napi gondok és aggodalmak, a sok apró rutin miatt egyáltalán nem lenne időnk magunkra, és ha mégis akad egy kevés, már-már lelkiismeret-furdalásunk van az „elvesztegetett” idő miatt.

Ennek egyik alapvető oka, hogy a szabadidőt rendszeresen a munkaidőhöz képest értelmezzük, vagyis, hogy az az idő lenne, amit nem alvásra vagy munkára fordítunk. Miközben a szabadidő a kötött időhöz képest szabad. Márpedig kötött idő van bőven:


ilyen a fiziológiai szükségletekre szánt (alvás, evés, ürítés),
a társadalmilag meghatározott (maga a munka, a munkahelyre/iskolába eljutás, ill. hazajutás, ügyintézés, bevásárlás, orvoshoz menés stb.), ill.
az emberi kapcsolatokhoz kötődő (rokonlátogatás, céges karácsony, gyereket hazahozni az óvodából).


Ugyanakkor a különböző kategóriák nem választhatók el élesen, egy családi vacsora egyszerre része a szabad- és a kötött időnknek, miközben, mondjuk, a repülőtéri várakozást/sorban állást ritkán számoljuk a nyaraláshoz, mint a szabadidő talán legemblematikusabb részéhez. Vagy amikor a gyereket hazavisszük az oviból, egyszerre teszünk eleget egy társadalmi elvárásnak, ápoljuk a szülő-gyerek kapcsolatot és kezdhetünk kiengedni egy stresszes munkanap után, hisz a Manócska csoport problémájával foglalkozni mégiscsak felüdülés lehet a délutáni értekezlet után. Persze csak ha tényleg ki tudunk engedni…

Vagyis a szabadidő fogalmilag is bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk, úgy lehet belőle több, hogy ezt nem feltétlenül vesszük észre.