Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Közös nyaralás - hogyan ne menjetek egymás agyára?

Érdekességek2018. július 23.

A nyaralás hosszabb időre összezár két embert. Ez alatt sok minden kiderülhet a másikról, amit esetleg még nem is tudtunk, vagy csak sejtettünk. Ezért az együtt töltött szabadságot egy kapcsolat próbájának is felfoghatjuk, és ez nem csak a legelső alkalomra vonatkozik. Ha kicsit odafigyelünk, és nem siklunk el a jelek felett, a közös nyaralás során évről évre tesztelhetjük kapcsolatunkat, annak hullámzását és pillanatnyi állapotát.  

Az első együtt töltött hét

A legelső nyaralást egy kezdődő kapcsolatban akár mini-összeköltözésnek is felfoghatjuk.

Nem kell, hogy már a hotelben kedvünket szegje kedvesünk szanaszét hagyott alsóneműje vagy éppen a le nem hajtott WC-ülőke, azonban utólag érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire tolerálhatóak részünkről az itt felfedezett apróságok, és a párunk mennyire volt nyitott az ezekkel kapcsolatos felvetéseinkre. Ugyanis a későbbi, valós összeköltözés során éppen ezek a pici dolgok tudják majd alattomosan megmérgezni a kapcsolatot.


Könnyen kiderülhet, hogy bár új partnerünk eddig odaadónak mutatkozott a hálószobában a hétvégéken vagy az alkalmi találkozások során, most, a folyamatos együttlét alatt más módon vágyik a testi közelségre, mint mi magunk. Nem feltétlenül az együttlétek gyakoriságában mutatkozik meg ez a különbség, az is előfordulhat, hogy kevésbé, vagy éppen ellenkezőleg, sokkal jobban szeret összebújni, a kezünket megfogni, a közelségünket keresni, mint az számunkra jóleső lenne. Az is előfordulhat, hogy a nyaralásról hazatérve pár napig néma marad a telefon. Az ebből eredő konfliktus vagy ellenérzés származhat az eltérő igényekből is, de az is kiderülhet, hogy a kevesebb intimitást igénylő fél valójában tényleg kevésbé vágyik a másik fél közelségére, mivel nem, vagy kevésbé biztos a kapcsolatban.

A párkapcsolatok rákfenéje a pénz, az ebben rejlő konfliktusok is felbukkanhatnak a szorosan együtt töltött idő során. Vannak, akik természetesnek veszik, hogy a szabadság alatt a pénzügyekben a férfi viseli a nadrágot, mások viszont szeretik egyenlő arányban megosztani a költségeket. Ha az erről alkotott felfogás nagyon eltérő, az bizony kellemetlen helyzeteket szülhet. Jó előre tisztázni, hogy ki mennyit fizet az útiköltségből, szállásból, hogy ne ott érjen meglepetés.

Ne féljünk a felmerülő nézeteltérésektől! De ne is igyekezzünk szőnyeg alá söpörni azokat. Senki nem várja, hogy két, egymás számára még szinte ismeretlen ember mindig mindenről ugyanazt gondolja. A fenti helyzeteknek legjobb megoldása a megbeszélés, a kedves, akár humoros nyílt felvetés. A kapcsolatok tartóssága nem azon múlik, hogy adódik-e egyáltalán probléma, hanem azon, hogy a pár hogyan tudja megoldani azokat. Az első együtt töltött szabadság kiváló alkalom arra, hogy közösen teszteljük ezt a képességünket.

Nyaralás a párunkkal

Az egész éves taposómalom után általában nagyon várjuk a közös kikapcsolódást. Mégis, gyakran nem az elvárásaink szerint sül el a közös szabadság.
Ugyanúgy, ahogy egy keményen átdolgozott nap után nem tudunk hirtelen lazítani, időt kell hagynunk magunknak és egymásnak a nyaralás alatt is az ellazulásra, a hétköznapi gondoktól való elszakadásra. Az első napokban azt is megengedhetjük magunknak, hogy egyedül menjünk sétálni, napozni vagy úszkálni. Szellőztessük ki a fejünket, hogy utána pihenten újra egymásra találhassunk.

A hirtelen ránk szakadó, töményen együtt töltött idő felerősítheti az évközben felgyülemlett feszültségeket, konfliktusokat. Ha nagyon elfoglaltak voltunk, esetleg gyerekek is vannak, előfordulhat, hogy nem beszéltünk meg minden felmerülő nézeteltérést, és kisebb- nagyobb sérelmek maradtak. Van, aki a sértődöttségét nyílt kommunikáció helyett tüntető viselkedéssel próbálja kimutatni, pl. nem ül le vacsorázni a párjával, vagy egész este csak a tévét nézi. Ezeket viszont nem teheti meg az üdülés során, ott akarva-akaratlanul a párunkkal kell lenni.

Nem feltétlenül jó a nyaraláson felhozni, megbeszélni ezeket a negatív érzéseket, főleg egymást hibáztató, szemrehányó módon. Már csak magunk miatt is sokkal tanácsosabb kicsit félretenni azokat, felidézni a régi kellemes élményeket, elnézegetni kedvesünket a strandon, újra felfedezve, hogy miért is találjuk vonzónak, és megpróbálni magunkat felhőtlenül jól érezni - úgy, mint régen. Lehet, hogy egy-két kellemes hét után egészen más színben tűnnek fel a problémák, vagy a helyreállt napi kommunikáció és egymás iránt táplált érzések után könnyebb lesz megbeszélni és közösen megoldani azokat.


forrás: Harmonet
hírek, aktualitások

Miért nem szeretik az emberek a pénzügyeket?

2026. augusztus 21.

Nem, nem a pénzről beszélek. Azt bármibe lefogadom, hogy kevés kivételtől eltekintve mindenki szereti (birtokolni). De gondját viselni? Na, azt már jóval kevesebben. Pedig a pénzre is igaz, hogy "a gazda szeme hízlalja a jószágot". A pénzed is csak akkor gyarapszik, ha törődsz vele. Ezt a törődést nevezzük pénzügyeknek. A törődés okos módját pedig pénzügyi intelligenciának. 

Az egyik pénzügyi intelligencia fejlesztéssel meglehetős küldetéstudatosan foglalkozó oldal fejlesztő programjának egyik videoját nézegettem, amelyben Kiyosaki sok okosságot mondott. Többek között a befektetés és a könyvelés kapcsolatáról (bár nekem ez inkább házasságnak tűnik...). Ott azzal viccelt Kiyosaki, hogy a befektetéstől rettegnek az emberek, a könyvelést meg utálják. Pénzügyi coachként pedig ezen elgondolkodtam...

Nemcsak a tőzsdén dönt mindenről a pszichológia

Pénzügyi coachként egyebet sincs alkalmam naphosszat megfigyelni, mint hogy mennyi érzelem kapcsolódik egy-egy emberben a pénzhez (vagyonhoz, gazdagsághoz). A már említett videoban Kiyosaki is sűrűn beszél tévhitekről, szent tehenekről, amelyeket meg is próbál ledönteni.

Tombol az allergiaszezon – Ön felkészült?

2026. augusztus 21.

A nyári pihenésre, kikapcsolódásra, utazásra, sportra, baráti és családi összejövetelekre mindannyian készülünk, de ebben az időszakban az allergiásoknak további felkészülnivalóik is vannak, hogy tüneteik ne rontsák el a felhőtlen szórakozást. Prof. Dr. Nékám Kristóf, allergológus és klinikai immunológus hasznos tanácsainak betartásával azonban az allergiások is boldogan élvezhetik a nyarat. 

A felkészülés fontossága

Az allergiásoknak idén nyáron is mindenekelőtt a szénanáthától van félnivalójuk – amit esetenként asztma is súlyosbíthat –, bár a „tapasztalt” allergiás nem hagyja a felkészülést a nyaralás előtti napokra.

Aki már járt orvosnál a jellegzetes, évente nagyjából azonos időszakban ismétlődő és hasonló intenzitású tünetekkel (tüsszögés, állandó orrfolyás, orrdugulás, szemviszketés), az kezelőorvosával együtt megválaszthatja a saját maga számára leghatékonyabb gyógyszeres kezelést. Annak, aki egész nap tüsszög, folyamatos orrdugulása van, ég a szeme és nem bírja az erős napfényt, nem elég csak úgy „beugrani” a patikába valamilyen tablettáért. A súlyos, az életminőséget átmenetileg, de pont a nyaralás alatt tönkretevő tüneteket ugyanis csak erélyes, folyamatos, pontosan betartott kezeléssel lehet enyhíteni. A kerékpározók emellett még különösen nagy pollenterhelésnek is ki vannak téve, a tüneteiket pedig a forgalom légszennyezése tovább fokozhatja.

4 kívánalom az életre szóló házassághoz -Indiából!

2026. augusztus 20.

Indiában mind a mai napig megbotránkoztató és elítélt dolog a válás, noha a házasság előtt a felek sokszor csak alig ismerik egymást. A megfelelő jellemvonásokkal és attitűd kialakításával azonban elérhető, hogy egy párkapcsolat boldogságban egy életen át tartson. Védikus megoldás a házasság válságára. 

Mindenki boldog akar lenni – de nem mindegy hogyan
Az embernek természetes tulajdonsága, hogy boldog akar lenni. Ki és hogyan találja meg a boldogságot csak attól függ, miként azonosítja önmagát. A nyugati és keleti társadalmak közötti legfontosabb különbség ennek az önazonosításnak a természete.
Az anyagelvű társadalmak felfogása szerint a test nem más, mint az érzéki élvezeteknek, a boldogság keresésének eszköze. A férfi és nő közötti vonzódás elsősorban testi adottságokon, intellektuális, érzelmi beállítottságuk vonzó voltán alapul, vagyis tulajdonképpen azon, hogy mi az, amit a másikból élvezni lehet.