Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Ismerd meg önmagad! – Beszélgetés Klein Dáviddal

Érdekességek2017. június 05.

Tiszta tekintet, világos megfogalmazás, filozofikus elmélkedés, mindez a magányos csavargó és a kommunikatív beszélgetőpartner személyében, aki a Mount Everest 8848 m-es hegycsúcsának oxigénpalack nélküli megmászását tervezi. Mindenkinek más utat kell választania ahhoz, hogy önmagát megismerje. Klein Dávid ezt választja.

1975-ben születtem Budapesten. 12-13 éves koromban kezdtem el a hegymászást, sziklamászást. Ennek a háttere talán az, hogy ügyetlen voltam a fociban, de azt felismertem, hogy fontos számomra a mozgás, a fizikai erőfeszítés, így sodródtam a hegymászás felé. Már az iskolai tanulmányaimat is elég rapszodikusan végeztem. A gimnázium első évében Pécsett tanultam a Leővey Klára Gimnáziumban. Hamar rájöttem, hogy a gimi nem nekem való, nagyon sok a struktúra, a fegyelem és a kötöttség, és kimentem egy évre az USA-ba. Ott megízleltem a kaland szabadságát, a felelősségét, a nehézségét és a szépségét. Megtapasztaltam, hogy milyen nehéz kenyér a szabadság, és azt is, hogy enélkül nem tudok élni. Amikor hazajöttem, beiratkoztam Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, majd  - egy év után, az utolsó két évre - magántanuló lettem. Ekkoriban mindennél fontosabb volt számomra a csavargás, a szabadság és a hegymászás. Egy tátrai túra során találkoztam Mezey Lacival, és úgy döntöttünk, belevágunk egy igazi expedícióba.

Az expedíciós hegymászás a hegymászás egy önálló szakiránya. A hegy- és sportmászásnak nagyon sok válfaja van. Az egyik végén ott van mondjuk a teremmászás, alkalmanként néhány órai kreatív sporttal, a másik végén ott van egy 8000-es expedíció, mondjuk két és fél hónapos elfoglaltsággal. Suhajda Szilárd barátommal most az utóbbira vállalkozunk: hosszú ideig leszünk a hegyek között és a világ legmagasabb csúcsának palack nélküli elérése a célunk.


Én nagyon hálás vagyok a családomnak – édesapámnak, édesanyámnak –, mert képesek voltak megvalósítani két dolgot egyszerre. Szeretni és elengedni. Mindig számíthatok rájuk, ugyanakkor soha nem éreztem azt, hogy meg akarnák mondani, mi legyek, ki legyek, mit csináljak. Nyilván izgulnak, de tudják, hogy ilyen szempontból alapos vagyok. A „link”, csavargó énem a hegymászás alkalmával nem jöhet a felszínre.

Nem, nem kell.

Semmit, semmit nem kell legyőzni! Ez egy viktoriánus maradványterminológia. 
Az én élményem az, hogyha kőkeményen dolgozom, figyelek önmagamra, figyelek a másik emberre, figyelek a hegyre, akkor lehet, hogy a hegy megengedi, hogy 15 percet vendégeskedjek a csúcsán. Ennek köze sincs valakinek vagy valaminek a legyőzéséhez. 8000 méter fölött lenni - ahol éppenhogy csak vagyok –, olyan, mint a létezés határmezsgyéjén járni. Hogy milyen a viszony a hegy és köztem? A hegy könnyen rá tud venni, hogy ne legyek ott, ahol én akarok. Fordítva ez nem így van, én elég nehezen veszem rá a hegyet, hogy ne ott legyen, ahol ő van. Még csak észre sem veszi a jelenlétemet. Tehát ez nem a győzedelmeskedésről szól. A hegyet biztosan nem tudom legyőzni. És magamat se legyőzni akarom: Megismerni akarom önmagamat, megismerni a mászótársamat, megismerni és megérteni a hegyet.

Egyfajta kettősséget kíván meg tőlem a hegy. Azt várja, hogy legyen bennem őszinteség, keménység és szigor, ugyanakkor legyek érzékeny és empatikus is. Az őszinteség, keménység és empátia jelen kell, hogy legyen persze önmagammal szemben is. A hegyen pontosan olyannak látom magam, amilyen tényleg vagyok. Igazat kell mondanom magamnak. Ha évtizedekig csavarogsz a hegyek között, akkor a belső rezgéseid bizony fontos információt hordoznak. És ha nem figyelsz rájuk, és dirrel-durral átgázolsz a saját belső mondanivalódon, akkor nagy baj lesz. És jó, ha hasonló őszinteséggel és empátiával fordulsz a társad felé is. Ha valamit le lehet hozni odafentről, akkor ez az: egyfajta önismereti plusz, egyfajta minőség. Később, ha igyekszem, ezzel a minőséggel tudok itt, a „tengerszinten” tevékenykedni és viszonyulni másokhoz.

Egy-egy expedíció, túl azon, hogy egyfajta technikai kihívás is, ahol az ügyességeddel, leleményességeddel, kitartásoddal, szívóságoddal, kreativitásoddal meg kell oldanod egy puzzle-t – a mászóút támasztotta nehézségeket, feladatokat – ebből a nyers önismereti magból is áll. Találkozom önmagammal, olyan szigorú feltételek mellett, amelyek lehetetlenné teszik, hogy saját magamnak hazudjak. Pontosan olyannak mutat meg engem az expedíció saját magam számára, amilyen tényleg vagyok.

Erre mindenkinek magának kell válaszolnia, hogy miért csinálja.

Három kategóriát szoktam említeni. Az első a fizikai felkészülés, az alapok lefektetése, ami nagyon fontos. Sok minden fejben dől el, persze, de ha nem fektetem le a fizikai alapokat, akkor ez költői humbug marad. Van a második, a stratégiai felkészülés, amikor kigondolod, hogy mit fogsz csinálni, mondjuk egy veszélyes szakaszon.

A stratégiában elemzéseket végzel, és a mászótársaddal, most Szilárddal, elemezgeted, hogy milyen szakaszhoz milyen megoldást rendeltek majd. És van a harmadik kategória, a mentális felkészülés. Ez is fejben zajlik, de a mentális különbözik a stratégiaitól, mert az puzzle-megoldás, a mentális pedig érzelmi készenlétet alakít ki. Sokat meditálsz, dolgozol azon, hogy mit jelent ez a hegy és ez a projekt neked.

Tudatában kell lenni a veszélynek. Tudatosítjuk a veszélyt, erről beszélünk, ezt feldolgozzuk. A felismerése és tisztelése a helyzetnek, a hegynek nagyon fontos dolog, de nincs bennem igazán félelem. Izgalom, az persze van, de az más. Az igazság az, hogy a hegyen, odafent sokszor jobban otthon érzem magam, mint idelent. 
Amikor ügyet intézek, sokkal több szorongás van bennem, mint 8000 méter fölött egy expedíció során. Az az én közegem.

Négy fázisra lehet osztani az expedíció időtengelyét. Van a megközelítés, ami Budapesttől az alaptáborig tart. Közel két hét, mire az alaptábort egyáltalán elérjük. Kirepülünk Katmanduba, hordókat pakolászunk, utolsó beszerzéseket eszközölünk. Aztán felrepülünk egy meredek hegyi leszállópályára egy kis géppel, majd fölfelé gyalogolunk egy héten keresztül az 5300 méteres alaptáborba minden felszereléssünkel.


A következő fázis a leghosszabb és legfontosabb időszak: két célt valósítunk meg. Egyrészt a hegyen föl-le mozgunk – az egyes akklimatizációs körök után mindig visszatérünk az alaptáborba pihenni –, és így szoktatjuk a szervezetünket az egyre nagyobb magassághoz. Akklimatizálódni csak fenn tudunk, de pihenni csak lent. A feladat, hogy minimális állóképesség-veszteséggel (mert mindig veszítek) maximális akklimatizációt zsebeljek be. A másik feladatunk egy táborlánc kialakítása: készleteket halmozunk fel a hegyen, sátrakat ásunk be az egyes táborokban, ahol gázt, élelmet hagyunk hátra. Ha megvan a táborlánc és az akklimatizáció, akkor a meteorológiánál van a labda. Amikor ők úgy látják, hogy – mondjuk – tíz nap múlva lesz időjárási ablak, akkor felkészülünk a csúcsmászásra.


A harmadik fázis a csúcsmászás maga, amikor az alaptáborból kiindulva, a táborokat érintve felmegyünk a legfelső táborba – ez az Everest esetében 8000 méteren lesz –, ott pihenünk (de nem alszunk, hisz a szervezetünk eléggé megnyugodni a magas pulzusszám miatt ebben a magasságban), majd délután hat órakor elindulunk a csúcs felé, amit folyamatos mozgással másnap délre szeretnénk majd elérni. 18 órát mozgunk fölfelé. 
Az utolsó fázis, a levonulás, amikor összeszedünk mindent, és visszatérünk a civilizációba: az alaptáborba és aztán Budapestre.

Több mint féléves felkészülési időszakon vagyunk túl. Sok támogatónk van, de most – a kiadványra tekintettel – kiemelném közülük a BioTech-et és a Kalifát. Nálunk – más sportokhoz hasonlóan – iszonyú fontos a megfelelő állóképesség kialakítása. A mi megmérettetésünk hosszú hónapokig tart. Ügyesnek, ravasznak, kitartónak kell lenni az akklimatizálódás során is és nagy magasságban a szervezet már mindenképpen gyengül. Ha megvágom a kezemet, akkor az a vágás két hónap múlva ugyanott lesz a kezemen, nem gyógyul be. Úgyhogy a vitamin-hozzáadás, a sóbevitel – mert a hóból olvasztjuk a vizet, és az tulajdonképpen desztillált víz –, a könnyen emészthető táplálékkiegészítők nagyon fontosak. Szegényes a táplálkozásunk, ezek kellenek. A másik fontos támogatónk a Kalifa. Aszalványokat és magvakat eszünk a hegyen, ami nem csak finom és egészséges, de könnyen emészthető és folyamatosan nassolható. Az emésztéshez oxigén kell, amiből nincs sok, és amit meg tudunk enni ebben a magasságban, az lényegében a magvak, olajos magvak és az aszalványok. Rajtuk kívül kiemelném még a DunaMedical csapatát: az alapos egészségügyi állapotfelmérés nagyon fontos, hogy minden apróság kiderüljön, ami kiderülhet indulás előtt. Az RTL is támogat. Ezek nagyon komoly szakmai partnerek.

Én abban bízom, hogy a hegyek valamilyen formában meg fognak maradni az életemben életem végé, ami – ezt szintén remélem és hiszem – viszonylag távol van még. Az fontos, hogy mindig reflektáljak, mindig megkérdezzem magamtól egy-egy expedíció után, hogy most ki vagyok, most merre tartok, és most mit jelent számomra a hegy. Ezenkívül jó lenne valamikor foglalkozni a filozófiával is, mivel 2004-ben beiratkoztam az ELTE BTK filozófia szakára, amit epikusan hosszú idő alatt elvégeztem, most pedig PhD-hallgató vagyok. Van egy törpe könyvkiadóm. Pszichológiával és pedagógiával foglalkozó könyveket adunk ki. Azért csinálom, mert fontos számomra a személyközpontú pszichológia, pedagógia ügye, amely nagyon közel áll hozzám. Kétévente én vagyok a szervezője a Kultúrák Közötti Kommunikáció elnevezésű egyhetes nemzetközi találkozónak. (Bővebben: www.encounter.hu) Egy bizonyos ponton pedig megint helyet kell adnom majd a csavargó énemnek. És ott van a képben, hogy lehet, hogy egyszer családom is lesz. Nem zárom ki, nem vagyok magányos farkas, azt gondolom, de eléggé könnyedén veszem a dolgot. Majd lesz valami.

0 méteren, azt hiszem, hogy inkább a mi, és 8000 méteren inkább az én. Persze 0 méteren is szeretnék önazonos lenni, és 0 méteren is fontos az, hogy én átéljek valamit. De az évek során sokat erősödött bennem, hogy milyen jó lenne, ha jobban odafigyelnénk egymásra. Mert a másik ember is fontos. Például, ha Szilárd feljut a csúcsra és én nem (benne van a pakliban), biztos vagyok benne, hogy ezt akkor is egy nagyon sikeres expedíciónak fogom megélni! Mert egy expedíció akkor sikeres, ha feljut valamelyikünk a csúcsra, és mind a ketten élve visszatérünk. De az expedíció alapvetően arról szól, hogy én ki vagyok, és hogy valamit szeretnék átélni és megtudni magamról. A lenti életem egyre inkább arról szól, hogy mi kik vagyunk, mint közösség, és hogy tudnánk jobban, emberségesebben viszonyulni egymáshoz.

 

dr.Szarvasházi Judit

főszerkesztő, gyógyszerész


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

Ha elfogy a tetterõ

2026. november 12.

A motiváció energia, mely felpezsdít és tettekre ösztönöz minket. Nélküle minden unalmasnak, érdektelennek tûnik... és nincs kedvünk a céljaink megvalósításához. De hogyan találjunk ismét rájuk, ha elmaradoznak a cselekvés ösztönzõi? Íme, a hiány bizonyos indoklása pszichológiai-életviteli megközelítésbõl, és néhány jó tanács ahhoz, hogy visszatérjen a régi tetterõ... 

Minimális motiváció nélkül nem mennek a dolgaink úgy, ahogy várnánk, és az az érzésünk, egyre fogy az energiánk... A motiváció olyan mozgatóerõ, mely cselekvésre ösztönöz, élettelivé és hatékonnyá teszi cselekedeteinket. Amikor már nincs meg bennünk a motiváció, mindaz, amiért korábban küzdöttünk, érdektelenné válik számunkra. Egyre erõsödik bennünk a kedvetlenség: mindennapi munkánkat, magánéleti tevékenységeinket nyûgként, monoton "hajtásként", pusztán kötelezettségek teljesítéseként éljük meg. Ha azonban jobban megértjük, milyen mozgatórugók és fékezõ erõk vezérelnek minket tetteinkben, az segít annak felismerésében, hogy hiányuk miatt kerülünk olykor hátrányos helyzetekbe. Néhány egyszerû, pszichológusok által kidolgozott módszer azonban lehetõvé teszi, hogy ismét erõt merítsünk belsõ forrásainkból.

A motiváció mozgatórugói

Ami tettekre mozgósítja az embert, élete egészen korai szakaszától kezdve, az mindenekelõtt létszükségleteinek kielégítése. Aki fázik, éhes vagy szomjas, könnyen felszabadítja szükséges energiáit abból a célból, hogy változtasson elviselhetetlen hiányérzetén. Tekintettel azonban a jóléti társadalomra, amelyben élünk, törekvéseink, vágyaink messze meghaladják elemi szükségleteink egyszerû kielégítését. Bonyolultabb, kifinomultabb igények sokasága ösztönöz minket arra, hogy mozduljunk, vállalkozzunk, energiát fektessünk be terveink megvalósításába. Ilyenek lehetnek a kényelmi igények, de hozzájuk tartozhat a társadalom elismerésének kivívása, anyagi javak megszerzése stb.

Fogmosás - hatékonyan

2026. november 12.

Mindnyájan tudjuk, hogy a napi többszöri fogmosás döntõ szerepet játszik a száj és a fogak higiéniájának biztosításában, egészséges állapotának fenntartásában és a fog(íny)betegségek megelõzésében.

De vajon azzal is tisztában vagyunk-e, hogyan válasszuk meg a fogápolási eszközöket, és tudjuk-e azokat a helyes idõtartammal, megfelelõ módon és idõben használni? Ha nem teljesen egyértelmû a válaszunk, jobban tesszük, ha tájékozódunk e téren, és megfogadjuk az alábbi jó tanácsokat is!

Minden étkezés után mosson fogat!

Ideális esetben ezt a jól ismert szlogent mindennap követnünk kellene, és kitartóan, három hosszú percig kellene fogat mosnunk. Emellett természetesen nem lenne szabad semmit ennünk a fõétkezések között, mellõzve a munkahelyen és otthon egyaránt oly gyakori nassolást (a jó alak megtartása érdekében is), de persze kivétel lehet ez alól a zöldség-gyümölcs fogyasztása uzsonnára. Ezt a szabályt azonban sokan és sokszor nem tartjuk be. Amikor például a menzán ebédelünk vagy az iroda konyhájában megmelegítve, sietve elfogyasztjuk a rendelt vagy otthonról hozott ételt, gyakran nincs módunk az étkezés utáni fogmosásra. De ha mégis, arra végképp nem érünk rá, hogy három teljes percet szenteljünk erre a tevékenységre. Így elõfordul, hogy épp csak végigsiklunk a fogainkon, és átöblítjük a szánkat fogkrémes vízzel - az is hasznosabb, mintha teljesen elhagynánk az ebéd utáni fogápolást. Van úgy azonban, hogy tényleg lehetetlen a napnak ebben az idõszakában fogat mosnunk. Ez esetben rágjunk el egy cukormentes rágógumit vagy együnk meg egy almát. Mindkettõ segít megtisztítani a fogakat anélkül, hogy maradékot hagyna a fogak közötti résekben.

Szexbeszéd

2026. november 11.

Senki nem születik szexistennek! Ezt is gyakorolni kell! Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni... 

Fontos a kommunikáció

Senki sem születik úgy, hogy tanulás, gyakorlás nélkül, azonnal ért valamihez... A jártasságra szert kell tenni. Ezért ha valamibe belekezdünk, azt meg kell tanulnunk, és fontos, hogy leckéket is vegyünk belõle. Ne higgyük tehát, hogy azonnal szexistennek születünk! Nem feltétlenül tudjuk, mi elégíti ki maximálisan a partnerünket, s mitõl válhatna örömtelibbé számára a szex. Ugyanakkor gyakran panaszkodunk arról, hogy a társunk nem érez rá igényeinkre, amelyek révén számunkra is többet jelentene a szexuális együttlét. No, de ezt neki is elmondjuk? Aligha, ugye? Pedig ez a megértés és a kommunikáció kölcsönös hiányát jelenti, ami ellen tenni kell, ha azt akarjuk, hogy örömteli, mindkét felet kielégítõ szexuális életünk legyen!

Mindenképp hasznos a partnerek számára, ha rendszeresen beszélnek egymással szexuális vágyaikról, ahelyett, hogy szégyenérzetük miatt azokat gondosan titkolnák. Hiába fúj már a modern idõk szele, ki ezért, ki azért, még mindig nem beszél ilyesmirõl partnerével. Pedig egymás tájékoztatása, hogy mit szeretnének változtatni a közös szexben, új dimenziókat nyithat az örömszerzésben és elmélyítheti a kapcsolatot - minden tekintetben. Ennek hiányában viszont megrendülhet a kölcsönös bizalom, ami veszélyeztetheti az egész viszonyt.