2025. július 13.
Coach, pszichológus, pszichiáter, vagy más szakember? Honnan tudhatja a segítségkérő, hogy kihez forduljon a problémája megoldásában és mire érdemes odafigyelni a választásnál? Erre kerestük a választ Kasza Zsuzsannával, a Budai Pszichológus Központ szakmai vezetőjével.
A pszichológiai segítségnyújtás iránti igény napjainkban egyre természetesebb jelenség, ugyanakkor sokak számára továbbra is kérdés marad: kihez forduljanak a problémájukkal? Kasza Zsuzsanna szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus szerint a szakember kiválasztásának számos tényezője van: személyes tapasztalataink, a minket körülvevő közeg és a pszichés nehézségekhez való viszonyunk mind befolyásolják, hogy milyen megoldást keresünk. Vannak, akik számára természetes, hogy szakemberhez fordulnak, mások előbb tájékozódni szeretnének, ismereteket gyűjtenek.
A lelki támogatás területén igen széles a kínálat, a különféle képzettségű segítők eltérő mélységű és fókuszú támogatást nyújtanak. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy aki segítséget keres, tisztában legyen azzal, mire van szüksége, és milyen szempontok mentén érdemes választani a szakemberek közül.
Képzettségek és kompetenciák: mit jelent a szakértelem?
Amikor valaki segítséget keres, természetes, hogy szeretné megtalálni azt a szakembert, akiben megbízhat, és aki valóban alkalmas arra, hogy támogassa őt a nehézségeiben. Ehhez azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy mit is jelent pontosan a „pszichológus” megnevezés, és milyen képzettségi szintek, specializációk léteznek ezen a területen.
A pszichológusi alapvégzettség megszerzése öt év egyetemi tanulmányt jelent. Ezt követően a pszichológusok többféle irányba szakosodhatnak – például klinikai, tanácsadó, egészségpszichológiai vagy pedagógiai területekre. Ha valaki lelki zavarokkal, szorongással, hangulati problémákkal küzd, érdemes olyan szakemberhez fordulnia, aki rendelkezik klinikai szakpszichológusi képesítéssel. Ez egy államilag elismert, négy évig tartó képzés, amely már célzottan a pszichés betegségek felismerésére és kezelésére készít fel.
2025. július 12.
A valóságban a szemaglutid és a tirzepatid hatóanyagú gyógyszerek alkalmazása sokkal kisebb súlycsökkenést eredményez, mint a klinikai vizsgálatokban, derült ki egy új kutatásból. Ennek nagyrészt az az oka, hogy a páciensek korán abbahagyják a gyógyszerszedést, vagy alacsonyabb fenntartó adagokat alkalmaznak az előírtnál. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista mutatta be az új eredményeket és felhívta a figyelmet a tartós fogyás kulcsmozzanataira.
A fogyókúrás gyógyszereket sokan túl korán abbahagyják
Nemrégiben jelent meg az Obesity című szaklapban egy kutatás, amely meglepő eredményt hozott. A betegek több mint 80%-a jóval kevesebbet fogyott a való életben a GLP-1 típusú gyógyszerek hatására, mint amit a randomizált klinikai kutatásokban mértek. A kutatók arról beszéltek, hogy bár azzal tisztában voltak, hogy a fogyókúrás céllal szedett gyógyszerek abbahagyása után a betegek hajlamosak visszaszedni a leadott kilókat, arra nem volt rálátásuk, hogy valójában mikor is történik ez a leállás. Vagyis nem ismerték pontosan, hogy a valóságban mire számíthatnak a páciensek a testsúlyuk változása és ha prediabéteszben szenvedtek, akkor a glikémiás kontrolljuk változásának szempontjából.
Az adatok alapján úgy találták, hogy nagyon sokan túl korán térnek át az alacsony fenntartó dózisokra, sőt a felírástól számított egy éven belül a páciensek fele már egyáltalán nem szedi a gyógyszert. A vizsgálat eredményei szerint a fogyókúrás gyógyszert korán abbahagyók (vagyis akik 3 hónapon belül abbahagyták azt) 3,6%-os testsúlycsökkenést értek el, akik később fejezték azt be, 6,8%-ot fogytak és akik nem hagyták abba addig, amíg az orvos azt nem javasolta, 11,9%-nyit adtak le a súlyukból. Azok pedig, akik tartósan szedték a gyógyszert az előírt dózisban, tehát nem csökkentették azt, 1 év alatt átlagosan 14,7%-nyit fogytak. (Érdekes azonban, hogy a való életben sokkal kevésbé volt jellemző a jojó-effektus, mint a kísérletekben.)
Ugyanilyen összefüggés volt megfigyelhetők a prediabétesz alakulásában is, ugyanis akik tartósan, az előírt mennyiségben szedték a gyógyszert, azoknak 67,9%-ánál állt vissza a normál vércukorszint, míg a korai lemorzsolódóknál csak 33,1%-ban.
2025. július 12.
Amióta hét ágra süt a nap és meleg van, azt vettem észre, hogy akárhányszor madárcsicsergést hallok, gondolkodás nélkül megállok egy pillanatra, és minden figyelmemet a hangra összpontosítom. „Beszívom” a füttyszót. Nem ritkán még el is mosolyodok tőle – ösztönösen.
Így hat rám a madárdal, amit városi emberként különösen értékelek a budapesti „betondzsungelen” áthaladva. Nem csak én derülök fel egy pillanat alatt a madárszótól. Eszembe jutott egy kedves ismerősöm története, aki a Covid-világjárvány alatt a városi kórház intenzív osztályán dolgozott ápolóként. Talán nem is kell magyarázni, hogy miért, de hatalmas stresszt élt meg a munkájában akkoriban. Az segítette őt a mindennapokban, hogy a dolgozói pihenőben megpihent pár szabad percében, ami hogy, hogynem, madárdaltól volt hangos. Az a pár perc aranyat ért számára, a madarak éneke feltöltötte, megnyugtatta, sőt furcsán reménytelivé is tette őt. Később derült ki számára, hogy nem a környékbeli parkban lakó madarak énekét hallotta, hanem a kórház rádiójából szólt a madárfütty: az igazgatóság azt gondolta, hogy ez jól fog esni az egészségügyi dolgozóknak abban a különösen embert próbáló időszakban. És milyen igazuk volt! Elgondolkodtatott ez a történet, és a saját tapasztalatom.
Vajon tényleg ekkora hatással lenne a pszichés jóllétünkre, hangulatunkra a madarak éneke?
Olyannyira, hogy egy ilyen világszintű krízis alatt tulajdonképpen pszichológiai beavatkozásként használják a stresszes és a kimerült egészségügyi dolgozók számára?
Persze, azt ma már tudjuk, hogy a természetben eltöltött idő jelentősen hozzájárul a testi-lelki egészségünkhöz is (pl. növeli a boldogságérzetet, javítja az alvásunkat, csökkenti a vérnyomásunkat és még sorolhatnánk). De vajon tényleg az is ekkora hatással van ránk, ha ki se tesszük a lábunkat az erdőbe, ám az ablakon kidugva a fejünket hallgatjuk a fekete rigó énekét?
Régen, amikor még kislány voltam megigézve vártuk a húsvéti ünnepeket, a locsolókat. Szép ruhában, ha otthon voltunk, ha a nagyinál vidéken, akkor a népviseleti ruhákba való felöltözés volt szokásban. 
