Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Digitális Témahét – Hogy ne legyen veszélyes terep a net!

Érdekességek2017. március 17.

Idén újra részt vesz a hazai Safer Internet Program a 2017. április 3-7. között megrendezésre kerülő Digitális Témahét programban, ahol a SIP-oktatók kötetlen, játékos, interaktív formában tartanak országszerte előadásokat általános és középiskolákban. A program ezzel is szeretné a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét még inkább felhívni az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.

A Digitális Témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kezdeményezésére már másodszor rendezik meg az Informatikai Vállalkozások Szövetségének szakmai vezetésével.

Cél: az oktatás digitalizációja

Célja, hogy a digitális pedagógia minél szélesebb körben elterjedjen a köznevelésben, minél több iskolában tanítsanak digitális eszközökkel, digitális környezetben, illetve módszerekkel.

Ne legyen veszélyes terep az internet!

A Safer Internet Program (SIP) azért csatlakozott idén is a programhoz, mert fontosnak tartja felhívni a figyelmet az internet előnyeire és lehetséges veszélyeire is, így a zaklatásraillegális és káros tartalmakra, ugyanakkor szeretné tájékoztatni a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről. A szakemberek kiemelik, hogy az internet korunk egyik nagy és hasznos találmánya, amely szinte mindenkinek megkönnyíti, szórakoztatóbbá és hatékonyabbá teszi az életét.


Internetoktatás az iskolákban

A Digitális Témahétre a Gyermekmentő Szolgálathoz – a Safer Internet Program hazai konzorciumvezetőjéhez – több mint 50 felkérés érkezett internetoktatásra, 6 budapesti és 47 vidéki intézményből. A SÍP-oktatók egy hét alatt 214 órát tartanak meg ezekben az intézményekben.

Lájkvadász társasjáték

A szakemberek Preszl Éva, a SIP oktatója által tavaly kifejlesztett „Lájkvadász” nevű társasjátékot is magukkal viszik, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a gyerekeket, fiatalokat. A társasjáték nagyon népszerű a pedagógusok körében is, hisz játékosan, kötetlen formában sok hasznos információt tudnak átadni általa a gyerekek részére.

Az idei Digitális Témahéthez kapcsolódó kampány kapcsán közel 300 db Lájkvadász társasjátékot küldött ki az iskolák részére a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, ami jól mutatja a játék népszerűségét.


forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

Az intim területeken kínzó ekcéma is kezelhető

2025. április 30.

A nemi szervek környékén kialakuló viszketés, gyulladás sokakban a szexuális úton terjedő betegségek gyanúját veti fel, holott nem ritkán ekcéma okozza a kellemetlen tüneteket. Dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus azzal a jó hírrel szolgált, hogy bár az ekcéma krónikus bőrbetegség, de a kínzó viszketés enyhíthető, a gyulladás kezelhető.

A külső nemi szerveken jellemző a kontakt ekcéma

Az ekcéma (dermatitis) a leggyakoribb, gyulladással, szárazsággal és viszkető érzéssel járó bőrbetegség, ami testszerte bárhol megjelenhet, és bár leggyakrabban a végtagokat érinti, az intim területek bőrfelületein is kialakulhatnak a vöröses, fénylő, viszkető foltok. Az ekcémának több típusa van, de jellemzően nem mindegyik érintheti az intim testtájakat.
Az atópiás dermatitisz például általában gyerekkorban kezdődik, és tipikus megjelenési formája a száraz, kipirosodott bőr, ami viszket és gyakran be is repedezik, az akut tenyér-talpi ekcéma, vagyis a dyshidroticus ekcéma pedig a kezeken, ujjakon, lábfejen, talpon jelenik meg és típusos tünetekkel jár.
A külső nemi szerveken leginkább a kontakt ekcéma okozhat kínzó tüneteket. Az allergiás kontakt dermatitisz akkor alakul ki, ha a páciens bőre kontaktusba, kapcsolatba kerül egy olyan anyaggal, ami allergiát vált ki nála. Ez bármi lehet, gyakran valamilyen fém, virág, háztartási anyag, festék, intim területeknél gyakran ilyenek az illatosított mosakodószerek, szappanok, tusfürdők. Az így kialakult ekcémás tünetek (kivörösödő bőr, erős viszketés, duzzanat, hólyagocskák, amelyek kifakadhatnak, váladékozhatnak) nem azonnal, hanem akár napokkal később jelennek meg. Ha a tünetek, főként a duzzanat és a pirosság közvetlenül az allergénnek való érintkezés kapcsán jelennek meg, akkor csalánkiütésről lehet szó.

Így lehet kezelhető az intim részeken kialakult ekcéma

– Az ekcéma kezelésének alapja a bőr folyamatos hidratálása, az elveszített zsírok, lipidek pótlása, amely tünetmentes állapotban is fontos. A helyi gyulladáscsökkentő készítmények viszonylag rövid idő alatt szüntetik meg a gyulladást, ami gyors és jelentős megkönnyebbülést jelent a páciensnek. A tünetek enyhülésekor úgynevezett immunmoduláló helyi krémekkel, kenőcsökkel fenntartható a hosszabb tünetmentes állapot. A szakszerűn alkalmazott immunmoduláló szerek úgy akadályozzák meg a gyulladásos folyamatok kialakulását, hogy közben nem károsítják a bőr szerkezetét. Személyre szabottan más kiegészítő kezelések is szóba jöhetnek, mint bizonyos viszketéscsillapító szerek, gyógyszeres kezelés – hangsúlyozza dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus.
Bőrgyógyász szakorvos javaslatára ajánlott utána járni az esetleges provokáló tényezőknek is, kontakt ekcéma esetén elsősorban a tisztálkodószereknek, a fehérnemű anyagának. A bőrszárazságra hajlamos személyeknek eleve ajánlatos illat- és színezőanyagmentes mosdótermékeket és pamut fehérneműt viselni. Emellett nem szabad megfeledkezni a stresszről sem, mint önálló rizikófaktorról, és azt is tudni kell, hogy sok esetben a gondos kivizsgálás során sem lehet a tünetekért felelős tényezőt kimutatni, a kezelés azonban ekkor is elengedhetetlen.

Elhízással küzdőknek nagy segítség a mozgásterápia a fogyáshoz

2025. április 30.



A fogyás egyik közismerten leghatékonyabb eszköze a megfelelő táplálkozási rendszert kiegészítő rendszeres mozgás. Azonban, aki túlsúlyos vagy elhízott, pontosan tudja, hogy nem könnyű megváltoztatni a korábbi ülő életmódot, különösen, ha társbetegségek is jelen vannak, és akár a saját testsúlyt mozgatni is nagy feladat. Mészáros Marcell, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája, személyi edző arról beszélt, hogyan lehet otthon elkezdeni egy mozgásprogramot és mikor, kinek ajánlott a szakértői irányítás.

Általános ajánlások felnőtteknek

Az átlagosnak tekinthető felnőtteknek szükséges mozgásmennyiségre vonatkozó nemzetközi ajánlások ma már egyre szélesebb körben ismertek. Ez az alábbi heti mennyiségeket tartalmazza:
– 150 perc közepes intenzitású kardiómozgás (például intenzív gyaloglás),
– vagy 75 perc magas intenzitású kardiómozgás (például futás),
– plusz legalább 2 alkalom izomerősítő (rezisztencia) edzés súlyokkal vagy saját testsúllyal, kiegészítve nyújtó gyakorlatokkal.
Aki fogyási céllal mozog, annak szüksége van mindkét típusú aktivitásra, hiszen a legalább 30 percig végzett aerob mozgás fokozza az energiafelhasználást, az izomerősítő tréning pedig segít fenntartani az izmok mennyiségét és erejét, miközben megfelelő étrend mellett, kalóriadeficittel a fogyás csökkenti a testsúlyt.
A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy a mozgásnak korántsem csak fizikai hatásai vannak, sőt akár abban is segít, hogy az érintettek védelmet nyerjenek a testsúlyuk miatt érzett megbélyegzés ellen. Az pedig szintén fontos mentális trükk lehet azoknak, akik tartanak a mozgástól, hogy a tréning során próbálják meg elválasztani a fogyási célt a test mozgatásától, és csak az utóbbira fókuszáljanak. Így sokkal élvezetesebbnek érezhetik a fizikai aktivitást.

Hogyan kezdjenek el mozogni az elhízással küzdő személyek?

A legfontosabb, hogy ha nem csupán néhány kiló testsúlyfeleslegről, hanem valódi elhízásról van szó, a korábban nem mozgók vegyenek részt egy kivizsgáláson, mielőtt megváltoztatják az életmódjukat. Erre optimális lehet egy életmód orvosi fizikai állapotfelmérés. Ezek után az általános tanácsok az alábbiak:
– Kezdjünk lassan: mivel a kutatások szerint már a legkisebb aktivitás is csökkenti a szív-érrendszeri betegségek rizikóját, nem szabad és sokszor nem is lehet óriási elánnal belevágni. Eleinte már 10 perces mozgás is elég lehet.
– Igazodjunk az állapothoz: az elhízással élőknek nem szabad túl intenzív mozgásokkal kezdeni az új életmódot. Mindig az adott állapothoz, fittségi szinthez kell alkalmazkodni. Ha nem megy a gyors gyaloglás, legyen lassú! Így lesz ideje a szervezetnek adaptálódni.
– Találjunk otthoni kihívásokat: a mozgásra mindenhol lehet találni alkalmat, próbáljunk lépcsőzni, kertészkedni, intenzív házimunkát végezni, kutyát sétáltatni. Aki szereti, táncoljon a kedvenc dalaira, de ne hajtsa túl magát!

10 tipp, hogy boldog légy!

2025. április 29.

A boldogságot legtöbbször valamilyen nagy változástól, külső tényezőtől, nem várt örömforrástól várjuk. Pedig az életben számos olyan dolog van, mely képes boldoggá tenni minket. Ezek nagy része pedig már most is része a mindennapjainknak - vagy könnyen azzá tehető - csak fel kell azt ismernünk, és megtanulnunk értékelni. Fedezd fel az élet mindennapi örömforrásait, és élvezd őket! Ne feledd, a boldogság elsősorban döntés kérdése.

1. Reggeli kényeztetés

Egy finom kávé vagy tea reggel csodákra képes.
Nem csak a testünket, hanem a lelkünket is feltölti energiával.
Engedd, hogy magával ragadjon ez az élmény. Tedd a mindennapjait részévé ezt az örömteli rituálét.
Kényeztesd magad!

2. Megjelenés

A megjelenés megtervezése számos nő számára jelent kihívást, miközben mások örömmel vetik bele magukat a feladatba.
Nézd át a ruhatáradat, válogass össze újabb és újabb darabokat, tanuld meg kombinálni őket.
Tanulmányozz divatblogokat, meríts belőlük inspirációt. Találd meg a számodra megfelelő stílus és színvilágot. Tervezd meg a megjelenésedet, leld örömödet egy-egy jól sikerült kompozícióban. Tapasztalataidat oszd meg másokkal is.

3. Esztétika

Nem csupán saját magunk, hanem a környezetünk díszítésében is örömünket lelhetjük. Nem csak a folyamat maga, hanem a végeredmény is szemet, és lelket gyönyörködtethető lehet.
Szép környezetben pedig a munka és a pihenés is sokkal jobban esik.
Ne sajnáljuk hát az időt rá! Ha utána olvasunk, kis fantáziával akár pénztárcabarát módon is újjávarázsolhatjuk a környezetünket. Leld benne örömöd!

4. Gasztronómia

A finom ízek, a jóízű beszélgetések, a társaságban elfogyasztott ételek, egy-egy új étterem, vagy kultúra konyhájába való betekintés mindig izgalmas és élvezetes időtöltést jelentenek.
Adózz a testi örömök ezen fajtájának időnként, fedezz fel új ételeket, recepteket, tapasztalj meg új élményeket, és oszd meg őket azokkal, akik közel állnak a szívedhez.
Ne feledd, a minőségi ételek nem csupán a testedet, hanem a lelkedet is táplálják!