Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Cukorbetegség: a mozgás és az étrend sarkalatos kérdés

Érdekességek2023. szeptember 04.

Jó hír, hogy a még kezdeti állapotban lévő cukorbetegség mozgással, helyes életmóddal kordában tartható.

Sok ember nehezen éli meg, amikor kiderül, hogy cukorbetegsége van. A megfelelő gyógyszer kiválasztása, a kalóriák számolgatása, és a hogyan is jutottam ide vagy min kellene változtatnom, a záporozó változtatási lehetőségek, ill. a betegség hosszú távú következményei inkább megdöbbenti a beteget, mint változtatásra sarkallná. Azonban aki leleményes, rátalálhat olyan csoportokra vagy akár egy táborra is, ahol segítik a helyzet feloldását, és nem marad egyedül a betegségével.

Okok és tanulságok

A kialakuló betegség egyik oka, hogy fiatal korunk után felhagyunk a rendszeres testmozgással. A magyar konyha ízeinek, a kalóriában és szénhidrátban gazdag ételeknek nehéz ellenállni, sokszor csak azért eszünk egy plusztányérral, mert olyan finom. Így a szükségesnél többet fogyasztunk, és óhatatlanul jönnek ránk a kilók. A stresszes, felpörgetett életmód, a hirtelen bekapott gyorséttermi ételek fokozzák az egészségtelen életmódunkat. Hogyan segíthetünk ezen?

Bár nehéz elfogadni, de el vagyunk kényelmesedve. Mivel ebből egyedül nehéz kilépni, jó, ha többen összefogunk az ugyanilyen cipőben járókkal vagy akár egyik családtagunkkal, és szakember segítségével, egymást biztatva indulunk el az úton.

Már az is jó, ha egy pár perces útra nem autóval megyünk. Ne fosszuk meg magunkat a mozgás örömétől! Napi fél óra mozgás örömet okozó hormonok felszabadulását eredményezi a szervezetünkben. Minden nappal nő az erőnk és a teherbíró képességünk, és jobban érezzük magunkat. Érzelmi világunkat is karbantartja a mozgás, oldódik a stressz, a feszültség.

A másik fontos kulcspont az étrend. A mindenfelől ránk zúduló jó tanácstól – diétázni kell! – a legtöbb embernek a haja is égnek áll. Ennek egyik oka, a diétát drágának gondolják, az étel elkészítésére szánt időt pedig soknak, de egyik sem igaz. Így hát nem diétáról kellene beszélnünk, hanem étrendünk átalakításáról. Van, amiből többet, és van, amiből kevesebbet kellene ennünk. Valóban fontos, hogy szénhidrát- és kalóriaszükségletünk szerint állítsuk össze a menüt. Ekkor sokan észreveszik, hogy eddig azt gondolták, keveset esznek, de az apró nassolásokat nem számolták bele a napi elfogyasztott étel mennyiségébe, ami napközben bizony többször is előfordul.


Cukorbetegen is lehet nassolni, csakhogy ez gyümölcs, zöldség legyen

Ahogy azt is meg lehet tapasztalni, hogy a rendszertelen étkezések miatt éhesebbek voltunk, és a szükségesnél több kalóriát vittünk be a szervezetünkbe, mégpedig gyorsan. És itt jön be a másik jó ajánlat, amit rengetegszer hallani, de nehéz megvalósítani: fogyjunk le! Aki eredményt szeretne elérni, annak tartósan egészségesen és kalóriaszegényen kell étkeznie, és a napirendjébe be kell iktatnia a mozgást. A két dolog együtt vezet eredményre.

Bár ritkán használt fogalom, de ebben az esetben fontos a megvalósítása. És ez a mértékletesség.

Ne engedjük magunkat elcsábítani a finom illatok által az egyes ünnepek alatt, vagy a reklámok hatására elcsábulni egy kis édesség nassolására.

És ez egy másik pozitív értéket is előhoz az életünkben: ez az önuralom.

És mivel test és lélek egységet alkot, ez utóbbi karbantartására is oda kell figyelnünk. Ez lehetőséget ad arra, hogy magunkat jobban megismerjük, és támogat bennünket, amikor már szeretnénk feladni. Hogy ez ne így történjen, nagy segítség lehet a család vagy cukorbetegek csoportjainak egymást támogató tagjai, az ott segítő programok. A „nem vagyok egyedül a problémámmal” érzés nagy erőforrás lehet, és mi is lehetünk a másik segítői azzal, hogy kitartóak vagyunk az életmódunk megváltoztatásakor, ezzel mutatva másoknak példát.

Huszár Zsoltné
gyógyszerész


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

Társas kapcsolataink is befolyásolják a fájdalomérzékelésünket?

2025. július 14.

Nemzetközi kutatás a krónikus fájdalommal élőkért

A krónikus fájdalom és a szociális, érzelmi állapotok összefüggésének jobb megértését, valamint az oxitocinnak ezekben a folyamatokban betöltött szerepét kutatja a következő három évben egy nemzetközi együttműködés, amelyben az ELTE biológusa is részt vesz. A kutatók bíznak abban, hogy eredményeik hozzájárulhatnak a krónikus fájdalom hatékony kezeléséhez, amire sajnos egyelőre kevés lehetőség van.

A krónikus, hosszú távon fennálló fájdalom jelentősen képes rontani az azzal élők életminőségét, éppen ezért a téma hosszú ideje a tudomány figyelmének középpontjában áll. A kiterjedt kutatások ellenére azonban a hatékony kezelési lehetőségek továbbra is korlátozottak. Ismert tény viszont, hogy a szociális és érzelmi állapotok jelentősen befolyásolják a krónikus fájdalom kialakulását és kimenetelét. Egy nemzetközi konzorcium tagjaként Dr. Vitéz-Cservenák Melinda adjunktus (ELTE TTK Élettani és Neurobiológiai Tanszék, Molekuláris és Rendszer Neurobiológiai Kutatócsoport) 2025-ben jelentős támogatást nyert el az idegtudományi témákra kiírt ERA-NET NEURON pályázati felhívás keretében a terület kutatására.

A most induló nemzetközi projekt célja a szocio-emocionális állapotok és a krónikus fájdalom közötti kétirányú kölcsönhatás feltárása, valamint az oxitocin szerepének megfejtése e kölcsönhatás létrejöttében. Az oxitocin, egy hipotalamuszban termelődő neuropeptid, amely a különböző viselkedéseket és érzelmeket szabályozza, beleértve a szociális emlékezetet, a szorongást és a fájdalomérzetet. Bár korábbi vizsgálatok során az oxitocin fájdalomcsillapító hatást mutatott az akut fájdalomra állatokban és emberekben, közvetlen szerepe a szociális viselkedés és a fájdalomérzékelés közötti kölcsönhatásban továbbra is tisztázatlan. Az agy „fájdalom mátrixa”, különösen az amygdala és a prefrontális kéreg, döntő szerepet játszik a fájdalomérzékelésben, a szociális interakciók pedig erősen befolyásolják ezeket az érzelmi központokat. Éppen ezért fontos minél jobban megismernünk a szociális viselkedést és a fájdalomérzékelést összekötő neurobiológiai mechanizmust mind az emberekben, mind az állatokban.

A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát

2025. július 14.



A tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás kockázata – derül ki a Semmelweis Egyetem frissen megjelent tanulmányából. Eszerint a férfiak és nők között jelentős különbségek figyelhetők meg. Az alvási szokások a stroke és a stroke-hoz köthető halálesetek kockázatát is jelentősen befolyásolják.


A GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzés szerint azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14%-kal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb, azoknál, akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, a halálozási kockázat már 34%-kal magasabb – a napi 7–8 órát alvókhoz képest.

A Semmelweis Egyetem kutatása több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozta fel mind a rövid, mind a hosszú alvásidőt vizsgáló csoportokban – összesen 79 nemzetközi publikáció elemzésével.

Emlékkel élünk

2025. július 13.

A közös múlt jelentősége, avagy a kollektív emlékezetről

A kollektív emlékezet egy igazán széles körben használt kifejezés, mégis sok félreértés és ellentmondás létezik vele kapcsolatban. Ami biztos, az annyi, hogy legfontosabb összetevőit a közös tudás és a szélesebb értelemben vett kultúra, valamint az ezeket átszövő mintázatok és szimbólumrendszerek alkotják. Minden emberi közösség ezek alapján formálja meg saját identitását, mely aztán meghatározó lesz az egyének önmeghatározásában is.

A kollektív emlékezet fogalma az 1920-as években jelent meg a tudományos nyilvánosságban, elsősorban Maurice Halbwachs francia szociológus témába vágó művei kapcsán.

És bár igazán pontos, mindenki által elfogadott definíciója máig sincs, nagy vonalakban úgy határozható meg, mint az emberi emlékezet azon formája, amely túllép az egyéneken. Mert hordozója eleve a közösség, és tartalmait az egyén „készen” találja a szocializációja, a közösségbe való belenövése során. Elemei pedig mindazok a tudások, amelyek alapján a közösség létrehozza történeteit a múltról. vagyis a kollektív emlékezet nem cáfolhatatlan tényekkel operál, mert igazából egy konstrukció, ami a közösség tagjainak együvé tartozását hivatott erősíteni. Például egy-egy nép eredetmítosza (mint nálunk Hunor és Magor esete a csodaszarvassal) nyilván nem történelmi tény, miként a forradalmak történetét is jellemzően idealizálva mesélik bárhol, mert ennek a tudásnak a közös identitás kialakításában van kulcsszerepe.

Az emlékek meghatároznak minket?

Abban, hogy mi, emberek képesek vagyunk egyáltalán kisebb közösségekben és nagyobb társadalmakban együtt élni, meghatározó szerepe van a csoportidentitásnak. Azaz egy közös azonosságtudatnak, az elképzelésnek, hogy egy közösségen belül több közünk van egymáshoz, mint a közösségen kívüli idegenekhez. És ez a közös identitás aztán jelentős részben befolyásolja az egyes ember saját önazonosság-tudatát is, a kollektív emlékezet ezért egyéni szinten is megkerülhetetlen. Hiszen az, hogy pont magyarok vagyunk, nem csak azt jelenti, hogy nem vagyunk például franciák (miközben lehetünk akár franciák is), hanem azt is, hogy hallottunk már Mátyás királyról vagy a trianoni döntésről, azaz megvannak a közös történeteink elődeinkről.


Így aztán a kollektív emlékezet egyik elsődleges funkciója az értékek, normák, tudások és értékelések, azaz összefoglalóan a kultúra átörökítése generációról generációra.
Ami azért fontos, mert a közös kultúra teszi lehetővé a kommunikációt és az együttműködést egy-egy társadalmon vagy társadalmi csoporton, közösségen belül.
Az átörökítés mellett pedig fontos ennek a kultúrának a fenntartása is, főleg, mert a kultúra nem egy állapot, hanem egy folyamat. Folytonosan változik, alakul a korral és a körülmények, feltételek változásaival. Nem úgy beszélünk, nem úgy viselkedünk, mint, mondjuk, 200 évvel ezelőtt, mégis folytonosnak érezzük kultúránkat épp az állandó, ám fokozatos változása miatt.
És pontosan az átörökítés-fenntartásváltozás hármassága teszi lehetővé, hogy identitásunk egyik alapjává váljon. Itt egyfajta generációk közötti családi hasonlóságról van szó. Egyszerűen fogalmazva, alapesetben mindannyian hasonlítunk valamennyire a szüleinkre (miközben természetes módon különbözünk is tőlük), akik pedig a nagyszüleinkre, akik a dédszüleinkre és így tovább, miközben mi magunk valószínűleg már kevéssé hasonlítunk a déd- vagy ükszüleinkre. Máshogy élünk, más tudásokkal, más tapasztalatokkal, de a folytonosság mégis megvan, a saját tudatunkban is.