Az akaraterõ a legjobb ellenszer
Érdekességek2026. március 25.
A káros, rossz szokások megváltoztatása a pszichológia egyik jelentõs ága lett, és ezen belül is igen sokat foglalkoznak a kudarc kérdésével. A legfontosabb ezzel kapcsolatban, hogy miért vallunk csõdöt – jóllehet szent elhatározást tettünk, hogy változtatunk magatartásunkon –, és miért vagyunk hajlamosak a visszaesésre akár hosszú évek után is?
Az élethez szükséges ismereteket, készségeket, szokásokat többnyire tanulással sajátítjuk el. Ahhoz, hogy valóban végbemenjen ez a tanulás, érdekeltnek kell lennünk a folyamatban. Csakhogy lelki problémáink nem kis része éppen abból származik, hogy hiába tudjuk, mit kellene tennünk, mi lenne a helyes, a dolog mégsem megy. Nem tanuljuk meg azt, amit pedig látszólag meg szeretnénk tanulni. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy nincs akaraterõnk.
A kutatók szerint öt típusa van azoknak az akadályoknak, amiken rendre megbuknak szokásaink megváltoztatására szóló elhatározásaink.
1. Sokszor a környezet befolyása erõsebb, mint mi vagyunk. Takarékoskodni akarunk, de képtelenek vagyunk ellenállni a lehengerlõ reklámoknak, a kedvenc együttesünk koncertje nagyobb vonzerõt gyakorol, mint amennyire félünk a másnapi vizsgától stb.
2. Gyakran bennünk rejtõznek a nehezen felismerhetõ ellenerõk. Megint összeveszünk a házastársunkkal/barátunkkal, látszólag minden ok nélkül, és mi csodálkozunk a legjobban indulataink súlyosságán. Alaposabb önelemzéssel esetleg kiderül, hogy ilyenkor nagyon mélyre elásott, egészen más típusú konfliktusok törnek ki belõlünk.
3. Saját magunk állítottunk föl kifogásként mûködõ akadályokat, mert félünk a végrehajtás nehézségeitõl. Például van rajtunk három felesleges kiló. Ekkor ahelyett, hogy kicsit visszafognánk magunkat az evésben, önlejárató hadjáratba kezdünk. Azt mondjuk magunknak – és a biztos hatás kedvéért környezetünkben is elhintjük a túlzó, becsmérlõ kijelentést –, hogy olyan kövér vagyok, mint egy disznó. Ettõl kezdve, ahelyett hogy fogynánk, még többet eszünk, és persze hízunk, mondván, most már úgyis mindegy.
4. Mindnyájan ismerjük azokat a gyenge pontjainkat, amelyek eltérítenek elhatározásaink végrehajtásától: Leülünk a tévé elé, órákig fecsegünk telefonon, unalomból eszünk vagy iszunk, dohányzunk, pedig pontosan tudjuk, hogy most valami mást kellene tenni.
5. Az akadályok talán legveszélyesebbikét úgy lehetne jellemezni, hogy módszeresen bekéredzkedünk ugyanazokba a csapdákba. Sõt úgy is fogalmazhatunk, hogy megépítjük ugyanazokat a csapdákat. Ilyen eset, amikor valaki harmadszor megy férjhez ugyanolyan rossz tulajdonságokkal rendelkezõ férfihoz, akirõl mindenki más elõre tudja, hogy ebbõl csak csõd lehet.
Azért (is) nehéz megszabadulni rossz szokásainktól (cigaretta, túlevés, túlivás), mert ilyenkor már egészen más viszonyban vagyunk velük, mint amikor rászoktunk. Vegyük például a dohányzást. Az elsõ, többnyire kellemetlen élmények után a cigarettázás hosszú ideig sok élvezetet nyújt. A dohányos ezerszer megtapasztalja, hogy ahányszor rágyújt, otthonos, nyugodt érzés tölti el, meggyorsul a gondolkodása, kellemesebb lesz a hangulata, és így tovább. Vagyis megtanulja, hogy a cigaretta jó dolog. Aztán egyszer csak beengedi tudatába azokat az információkat is, amelyek a negatív következményekkel foglalkoznak, de addigra beépült személyiségébe a cigaretta. Az ezerszeresen megerõsített tanulási folyamat végeredményeként nagyon nehezen hisszük el, amit az eszünk diktál, hogy ez a nagyon jó dolog valójában nagyon rossz. Vagyis a rossz szokásaink is számos pozitívumot hordoznak, legalábbis számunkra, és ezek bizony jutalomként, megerõsítésként hatnak.
Mivel a magatartás nagyrészt tanulás eredménye, annak megváltoztatása is elsõsorban tanulással remélhetõ.
Változtassunk a környezetünkön, a bennünket érõ hatásokon.
Alakítsunk ki új szokásokat.
Számítsunk a visszaesésre.
Gyakoroljuk a jövõt.
Gondoljunk az alapvetõ szükségleteinkre.
Ne hazudjunk magunknak.
Figyeljük meg és rögzítsük a viselkedésünket.
Szakítsunk régi szokásainkkal.
Bízzunk a sikerben.
Ha eredményt érünk el, feltétlenül jutalmazzuk meg magunkat.
Ha nem használnak ezek a módszerek, akkor feltehetõen a személyiség további szintjein is szembe kell szállni a problémával. Sok rossz szokással azért nehéz szakítani, mert mélyen fekvõ érzelmi okok bújnak meg a háttérben. Ilyenkor valamilyen alapvetõ szükségletünk, érzelmünk kapcsolódik össze ezzel a szokásunkkal, ezért tudati szinten nemigen tudjuk azt legyõzni. Ez nem jelenti azt, hogy minden túlsúlyos ember szorong, magányos vagy szomorú, hogy minden alkoholista csak a stresszt akarja csökkenteni, és a dohányosok sem csak a más módon el nem érhetõ nyugalmat várják a cigarettától, de tény, hogy nagyon sokan – úgymond lelki okokból – építenek ki maguknak káros szenvedélyeket. Ilyen esetben az érzelmi élettel kapcsolatos önsegítõ módszereket lehet bevetni, amelyekre egy késõbbi cikkben még visszatérünk.
Ennél ritkábban, de az is elõfordul, hogy a megfelelõ ismeretek hiányában, esetleg azért is tartjuk fenn rossz szokásainkat. Van, amikor elég egy megfelelõ meditációs technikát elsajátítani ahhoz, hogy valaki feladja a dohányzást és helyette relaxáljon. Van, akinek az segít, ha egyszer kiszámolja, hogy milyen sok pénzt füstöl el feleslegesen, és ahelyett mennyivel hasznosabb dolgokat vásárolhatna. A túlsúly ellen védelmet jelenthet, ha a kövér emberek társadalmi kirekesztettségére gondolunk. Tény, hogy a fejlett országokban bizonyos beosztásokat jelentõs túlsúllyal már meg sem érdemes pályázni.
