Advent...
Érdekességek2017. december 15.
Minden évben eljön az az időszak, amikor a nappalok rövidek lesznek, az éjszakák hosszúak, alig látunk napot és alig lehet világosban programot szervezni a családnak. A gyerekek sötétben indulnak el iskolába, és szinte sötétben is érnek haza, még akkor is, ha nem járnak különórákra.
A tél, bár idén a hideg igencsak kegyes velünk, belopózik nemcsak az időjárásba, a házunkba, a testünkbe hanem a lelkünkbe is. Eljön a befelé fordulás, a lelassulás ideje, amikor a nyári kitárulkozás beburkolózásba, hideg, megfagyott estékbe fordul át.
Nálunk van egy pár Advent körüli szokás, ami olyan mélyen megérint engem évről-évre, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. És itt nem a vásárról szeretnék mesélni, bár az is nagyon izgalmas a sok-sok kézzel, szívvel készített apróság bőségében, ami felé most fordulnék, az maga az Advent üzenetének fogadása, a felkészülés a Fény befogadására. Van-e még igazi advent? Vagy megengedtük magunknak, hogy a vég nélküli bevásárlásokról és ideges rohangálásokról szóljon a Karácsony előtti pár hét...
Amint adventi időszakba lépünk az iskolák picit korábban, fél 8-ra toborozzák lelkes diákjaikat. Minden reggel összegyűl a diáksereg sok-sok szülővel és fél órán át a tornatermekben felcsendül a karácsonyi ének, az adventi koszorú fényében. Minden felszínes körítés nélkül, simán egymás mellett ülve, gyermekeink közösségében napról-napra ugyanazok a dalok szólnak. Olykor kissé hamisan, időnként dinamikusabban vagy harsányabban, de őszintén, szívből. A gyerekek szemében pedig ragyog a vágyakozás, a várakozás fénye, Jézus születésének napjáig tartó visszaszámlálás. Napról napra magabiztosabban szólnak a dalok, napról napra mélyebb rétegeket tisztít meg advent ereje. A szülők szemében pedig igen gyakran csillognak a könnyek, elengedett reményeink és elvárásaink, sikereink és kudarcaink listája, boldogságban eltöltött pillanatok és szenvedésben eltöltött órák emlékképei villannak be egy-egy ismerős dalfoszlány hallatán. Megyünk lépésről lépésre befelé, önmagunk felé, ki-ki saját tempójában, önmagához hűen.
Aztán a napéjegyenlőség körül, amikor a nap ugyanolyan hosszú, mint az éjszaka, megünnepeljük, hogy megszületik a fény és napról napra hosszabb lesz. Ilyenkor egy fenyő spirált raknak ki a terem földjére, aminek a közepén ég a fény, gyertya képében. Minden résztvevő kap egy almába fúrt gyertyát, amit a spirál közepén tud meggyújtani. Teljes sötétségben indul az ünnep, először egy, majd sok-sok gyertya gyullad, és az, aki megtette a szívében is az utat meg önmagában is, fényre lobban, és a világosság legyőzi a sötétséget. Énekszóval csempészünk örömet ebbe a sivár, rideg időbe, mert a feltétel nélküli, tiszta szeretet fénye előbb utóbb minden nehézségen, minden fagyon áthatol. Előbb utóbb a fény győz a sötétség felett.
Ez az ünnep engem mindig is a szülésre emlékeztet. Hiszen ott is megyünk befele vakon, félelmekkel, szorongással, őrülettel telve a sötétbe, az ismeretlenbe, önmagunk rejtett bugyraiba, majd egyszer csak valahogy fény támad, megszületik a fény és az eredmény feledtet minden küzdelmet, verejtékezést, sírást és szenvedést, zokogást és halálfélelmet. És, amikor megszületik az újszülött, a szeme fényében megolvad minden körülötte lévő jégszíve. Lehet, hogy nem jut mindenkinek aranytakaró vagy puccos szülőszoba, de, ahol szeretet van, az minden hiányosságot kompenzál. A nagy kérdés az, hogy tudjuk-e fogadni a szeretetet feltétel nélkül? És tudjuk-e vállalni a belső utat akkor is, ha nem tudjuk konkréten mikor és hogyan vagy kivel, csak egy bizonyosság van, a hit.. a remény .. és a szeretet...
Áldást mindenkinek nem csak adventre.
forrás: Harmonet
