A táltos meg a sámán, az ősi magyar hitvilág főhősei
Érdekességek2024. május 18.
A táltosok és a sámánok különleges szerepet játszottak az ősmagyar közösségek életében. Ők voltak azok, akik közvetítettek az emberek és a természetfeletti világ között. Gyakran a gyógyításban és jóslásban voltak jártasak, rendszerint beavatási rituálékon mentek keresztül, hogy képességeiket és tudásukat fejlesszék, melyekben ősi rítusok, dallamok és gyógynövények segítették őket. A táltosok és sámánok élete szorosan összefonódott a természettel, tudásuk generációról generációra öröklődött.
A pogány magyarság hitvilágáról, a környező népekkel való összehasonlító kutatásokból az derült ki, hogy a magyar hitvilág egyedi, nem a környező népektől átvett. A sámánisztikus világkép alkothatta a pogány magyarság világfelfogásának az alapját. Ez a világfelfogás azonban nem volt teljesen homogén, mivel maga a pogány magyarság sem volt az. Az egykori világkép aztán egyre inkább alkotórészeire hullott, mivel az azt összetartó erő, benne való hit megszűnt a kereszténység felvételével.
Azonban a sámánizmus nem volt vallásnak tekinthető, a szó teljes értelmében, mivel nem ismerte az Isten fogalmát és az ahhoz fűződő dolgokat.
Ki az a táltos?
A magyar folklórban a táltos sajátságos személye egyedi színfoltot képez. A boszorkányperek adataiból élesen kiütközik a különbség a közép-európai boszorkány és a magyar táltos között. Ezek az írásos emlékek megfelelő alapot nyújtanak a környező népek és az uráli rokonnépek hitvilágával való összehasonlításra.
A táltos a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye, aki a természetfeletti lények rendelése következtében lett táltossá.
Táltosnak születni kell. A magyar táltos természetellenes születési jegyei, illetve feltételei: ujjhiány, ujjtöblet, foggal születés, azaz fölös csont (akinek nincs fölös csontja, az nem lehet sámán), nagy erő, mindjárt születéskor emberré válás. Gyermekkorában a közönséges gyermekektől eltérő módon viselkedik, emberkerülő, nyugtalan stb. Később ezek a tünetek tovább fokozódnak, látomásai lesznek. A táltosra jellemzők a huzamos alvás, látomások, a pénz meglátása a földben, a regölés, éneklés.
A primitív vallások alapelemei fellelhetők a legtöbb vallásban. A primitív társadalomban, így a szibériai népeknél is megtalálhatjuk azt, amit közösségi mágiának nevezhetnénk, azaz azt a varázslatot, amelyet az egész közösség érdekében végeznek. Mindenütt, ahol a közjó érdekében végzett ilyenfajta szertartással találkozunk, nyílvánvaló, hogy a mágikus cselekményt gyakorló személy nem magánszemély többé, hanem bizonyos fokon közfunkcionáriussá válik.
A magyar táltos viszont szabályosan menekül a társadalom elől, sőt a társadalom maga is kitaszítja. A táltosok a településektől távol éltek, vagy vándoroltak.
A táltos-történetekből levezetve, az eredeti táltos totemisztikus perszonifikáció, míg a sámán csak a lélek, szellem tartózkodási helye, azaz csak közvetítő az istenek és az emberek között. A táltos élő fétis. A táltosnak sajátos volt a tápláléka, tejen, másodsorban tojáson élt. A tej a varázsjegyek közül az egyik legfontosabb, mágikus felnagyításban mindenféle táplálékot jelent. A táltost a Földanya fia, szükségképpen az anyatej táplálja. Mindent tudott, jövendölt, megmondta, hol van kincs a földben, jégesőt, vihart okozott és oszlatott, testét nem fogta golyó.
A fejlődés folyamán aztán a táltos "főpappá" válik. A táltos elnevezés, a feljegyzések szerint elválik a varázslótól, de sámánról még nincs szó. A Biblia körülírtan így sorolja fel a táltos, sámán neveit: "Ne találtassék teközötted aki az õ fiát vagy lányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngőstől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző." (5Móz. 18:10-11.) E kifejezések elemzésének eredménye: totemmágia a tűzugrálás (pogány házasságkötés), a jövendőmondás (a táltos meglátja a földben a kincset a jegymagyarázás (csillagjóslás). Ezzel szemben: az igéző, bűbájos ördöngös, titokfejtő (animista jós), halottidéző mind a sámán neve, tekintettel arra, hogy ezek a jelölések animista mágiát jelentenek. A varázsló megnevezés itt még a többi mellett van, csak később lesz gyűjtőfogalom, amikor összefogja mind a totemista mind az animista elnevezéseket.
A táltos és a sámán
Talán az egyik oka, hogy a kutatók egybe vették a táltos és a sámán fogalmát. A néphagyomány azonban tudja, hogy különböznek egymástól. Azért nevezi az egyiket táltosnak, a másikat sámánnak, boszorkánynak. (A boszorkány megnevezés nem feltétlenül vonatkozik nőre -mint ahogy azt ma általánosan elterjedt.)
A léleknek a testtől való eltávozása egyértelműen animista jellemvonás. Ugyanilyen testelhagyás megvan a sámánvallású-népek között is. A sámán eszméletlensége természetesen az összes sámánhitű népek révülésére jellemző: általános vonása ez a sámán extázisnak. Makra Sándor azt írja: "A táltos álma nem eksztázis (önkívületi állapot), mint a sámáné, hanem totemisteni földönkívüli tartózkodás." Akkor hol van a táltos lelke, illetve a táltos maga? A dolog titka vagy az, hogy a táltos személye állandó fejlődésben van. Az európai népek körében - miként a világ minden népénél - élnek extatikus jelenségek. Ezek tartalomban mind megegyeznek egymással: az eksztázis révén "érintkezni lehet" a természetfeletti lényekkel. Ez általános emberi elképzelés. A tartalom azonban formájában, megnyilvánulási módjában már jól körülhatárolható különbségeket mutat. A táltos viaskodás előtt csak úgy egyszerűen elalszik, mély álomba kerül. Álmában szerez róla információt, hogy mikor, hol és miért kell viaskodnia. Ez rendszerint bika, vagy csődör képében valósul meg. A táltosok mindig így találkoznak egymással.
Táltosok viadala
A források szerint, a született táltos "úgy nyeri el a teljes tudományt, hogy kiállja a próbát, mégpedig bikává vagy csődőrré változott alakban megvív a szintén átváltozott vén táltosokkal, s a természet rendje szerint a fiatal győz. Az animizmusban viszont a táltos, mint állat-totem, a sámánnal, mint testet öltéssel viaskodik, s a mágikus törvény szerint általában győz. Akad néhány olyan adat is, mely mintha azt sejtetné, hogy a táltos mely itt (sámánként értelmezhető) nem alakul át testileg, hanem elrejtezett állapotában, a révület ideje alatt a "párája" ölti fel a viaskodó állat alakját, s ha azt legyőzik a sámán is meghal.
A táltos viaskodás előtt mély álomba merül. A táltosok jellemző tevékenysége tehát a viaskodás: a táltosok kerekek (vas és tüzes kerék), különböző színű lángok (kék és vörös), ellentétes színű csődörök (szürke és pej), leginkább pedig bikák (fekete, füstös és fehér szőke) alakjában viaskodtak. A viaskodás célja az időjárás eligazítása, jóra vagy rosszra fordítása. Előre tudták, hogy hol, mikor, milyen alakban és kivel kell megvívniuk.. A szomszédos népek körében ez a képzetkör ismeretlen.
Ezzel szemben a sámánhitű népek körében általánosan ismert az állatalakban való viaskodás képzete. Ám amíg táltosaink "személyesen", azaz valóságos bár átalakult testtel küzdenek, addig a sámánhitűeknél - noha nehezen eldönthetően - a szembenálló sámánok lelke viaskodik.
Az, hogy a sámán állatalakja mögött a sámán révülésekor testét elhagyó életlelke rejlik, több népcsoportnak a viaskodó állatra alkalmazott szavából levezethető. A sámánok legfontosabb eszköze a dob. A sámándob lehet a “sámán táltos lova”, melynek segítségével a szellemek világába utazik. A dob segítségével megjósolja jövendő eseményeket, meggyógyítja a betegeket. A dob hártyáján van a világkép, amely három fő részből áll: alvilág, középső (emberi) világ, felső világ. a világokat az “égig érő világfa” köti össze, melynek ágai között vannak az égitestek: Nap, Hold, csillagok. A táltos viadalban viszont a táltos-maga vesz részt.
A sámán és a táltos közötti különbségek igen kicsik, ám a kettő mégsem ugyanaz. Gyakran megfigyelhető a modern vallásokban is, hogy a kultusz ugyanaz, viszont a tartalom, a mögötte rejlő dogmatika különbözik. A táltosképzet kifejezetten a magyarság etnikus sajátossága és a pogány magyar hitvilág, illetve a samanizmus emléke.
forrás: Harmonet.hu
