Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A sikeres változás útján

Érdekességek2023. szeptember 02.

Változni, változtatni önmagunkon vagy az életünkön annyi, mint kilépni a komfortzónánkból. A megszokotthoz képest eltérő módon kell szemlélnünk a világot, éreznünk, gondolkodnunk, reagálnunk adott helyzetben, ez pedig nehéznek, kényelmetlennek, akár félelmetesnek is tűnhet, míg meg nem tesszük az első lépéseket.  

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Te magad légy a változás!

A változás egy folyamat. Nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem fokozatosan, olykor észrevétlenül formál bennünket vagy az életünket mindaddig, mígnem egy szép nap arra ébredünk, hogy a korábbiakhoz képest másképp érzünk, gondolkodunk, cselekszünk, s ezideális esetben jó érzéssel tölt el bennünket. Ezt nevezzük sikeres és tartós változásnak - fejlődésnek, melynek eléréséhez azonban következetesen meghozott döntések egész sorára van szükség.

A változásért tennünk kell. Áldozatot, erőfeszítést hozni. Kitartani. Merni másképp élni.

Örök igazság, hogy a környezetünk csak akkor fog változni, ha mi magunk változunk. Változtatnunk kell a szemléletünkön, a gondolkodásmódunkon, a viselkedésünkön. Nagyon nehéz azonban kilépni a jól begyakorolt, megszokott és biztonságosnak tűnő kliséink közül.

A biztonságot nyújtó kereteken túl

Amikor másképp viszonyulunk a világhoz, akkor kilépünk az ún. komfort zónánkból. Abból a területből, melyet ismerünk, megszoktunk, melyben rutinosan mozgunk. Ez kezdetben szokatlannak, idegennek, kényelmetlennek tűnhet, ezért a legtöbben kísérletet sem tesznek erre, vagy épp a kezdeti nehézségek láttán rögtön visszavonulót fújnak. Vágynak a változásra,  ugyanakkor semmit sem tesznek érte.

Pedig a változás folyamatához új ismeretekre, élményekre van szükség. Merni kell megtapasztalni az újat, hogy idővel be tudjuk azt építeni a mindennapjainkba. Fontos azonban, hogy mindenki a saját ritmusának megfelelően haladjon előre. Ha ugyanis egyszerre túl nagy lépést akarunk megtenni, akkor vagy kudarcot vallunk, s többé kísérletet sem teszünk a változtatásra, vagy a tanulási zóna helyett egyből a pánikzónába kerülünk, melyben a félelmeink gátolni fognak a sikerélmény átélésében.


Manipuláló félelmeink

Képesek vagyunk a változtatásra, ehhez azonban túl kell lépnünk a félelmeinken. Mernünk kell a komfort zónánkból kilépve, a tanulási zónában új ismeretekkel gazdagodni. E folyamat útjában álló félelmeink többnyire mély, belső meggyőződésekből fakadnak. Pl. „nem vagyok rá képes”, „nem vagyok elég jó”, „legutóbb sem ment, most sem fog sikerülni”, stb.

Meggyőződéseink okai gyermekkori élményekben, korábbi tapasztalatokban, a környezetünkben közvetlenül vagy közvetve megélt eseményekben keresendők. Legtöbbször azonban nem maga az esemény, sokkal inkább az abból levont következtetés az, ami problémát okoz.

Az, hogy valamiben kudarcforrást, vagy tanulási lehetőséget látunk-e, mindig a saját döntésünk marad. A félelem azonban komoly korlátozó erővel bír. Leküzdéséhez ugyanis épp arra a sikerélmény átélésre volna szükség, melyre esélyt sem adunk magunknak a cselekvést leállító félelmeink miatt. Gondoljunk csak arra túlsúllyal küzdő személyre, aki attól félve, hogy a következő diétáját ismét elbukja, inkább neki sem fut már, így nincs lehetősége a siker átélésére, mely megváltoztathatná a félelme alapjául szolgáló meggyőződését.

A sikeres változás lépései

Lássuk akkor, mit kell tennünk ahhoz, hogy képesek legyünk a sikeres és tartós változás elérésére:

1.    Tűzzünk ki magunk elé pontosan meghatározott, reális és elérhető célt!
2.    Amennyiben a főcél túl nagy változtatást jelent, úgy határozzunk meg alcélokat és ütemezzük őket!
3.    Alaposan mérjük fel a kiindulási pontot! Vizsgáljuk meg a kiindulási pont és elérendő cél közötti különbséget.
4.    Határozzuk meg, mire van szükségünk ahhoz, hogy a kiindulási pont és elérendő cél közötti különbséget minimálisra csökkentsük!
5.    Vegyük számba a rendelkezésre álló erőforrásainkat! Támaszkodjunk rájuk.
6.    Fogalmazzuk meg, mit nyerünk, s mit veszítünk a változtatás által! Kössünk alkut önmagunkkal, és erre folyamatosan emlékeztessük magunkat.
7.    Fektessünk energiát abba, amit el akarunk érni! Hozzunk áldozatot a célunk eléréséért.
8.    Tűzzünk ki magunk elé reálisan teljesíthető határidőket!
9.    Folyamatosan ellenőrizzük magunkat, hol tartunk a folyamatban!Szükség esetén korrigáljunk a tervünkön.
10.  Fogadjuk el, hogy elsőre nem biztos, hogy elérjük a célunkat! Ne adjuk fel azért, mert elsőre nem sikerült. Fussunk neki újra!

Képforrás: Canva Pro adatbázis.

forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Társas kapcsolataink is befolyásolják a fájdalomérzékelésünket?

2025. július 14.

Nemzetközi kutatás a krónikus fájdalommal élőkért

A krónikus fájdalom és a szociális, érzelmi állapotok összefüggésének jobb megértését, valamint az oxitocinnak ezekben a folyamatokban betöltött szerepét kutatja a következő három évben egy nemzetközi együttműködés, amelyben az ELTE biológusa is részt vesz. A kutatók bíznak abban, hogy eredményeik hozzájárulhatnak a krónikus fájdalom hatékony kezeléséhez, amire sajnos egyelőre kevés lehetőség van.

A krónikus, hosszú távon fennálló fájdalom jelentősen képes rontani az azzal élők életminőségét, éppen ezért a téma hosszú ideje a tudomány figyelmének középpontjában áll. A kiterjedt kutatások ellenére azonban a hatékony kezelési lehetőségek továbbra is korlátozottak. Ismert tény viszont, hogy a szociális és érzelmi állapotok jelentősen befolyásolják a krónikus fájdalom kialakulását és kimenetelét. Egy nemzetközi konzorcium tagjaként Dr. Vitéz-Cservenák Melinda adjunktus (ELTE TTK Élettani és Neurobiológiai Tanszék, Molekuláris és Rendszer Neurobiológiai Kutatócsoport) 2025-ben jelentős támogatást nyert el az idegtudományi témákra kiírt ERA-NET NEURON pályázati felhívás keretében a terület kutatására.

A most induló nemzetközi projekt célja a szocio-emocionális állapotok és a krónikus fájdalom közötti kétirányú kölcsönhatás feltárása, valamint az oxitocin szerepének megfejtése e kölcsönhatás létrejöttében. Az oxitocin, egy hipotalamuszban termelődő neuropeptid, amely a különböző viselkedéseket és érzelmeket szabályozza, beleértve a szociális emlékezetet, a szorongást és a fájdalomérzetet. Bár korábbi vizsgálatok során az oxitocin fájdalomcsillapító hatást mutatott az akut fájdalomra állatokban és emberekben, közvetlen szerepe a szociális viselkedés és a fájdalomérzékelés közötti kölcsönhatásban továbbra is tisztázatlan. Az agy „fájdalom mátrixa”, különösen az amygdala és a prefrontális kéreg, döntő szerepet játszik a fájdalomérzékelésben, a szociális interakciók pedig erősen befolyásolják ezeket az érzelmi központokat. Éppen ezért fontos minél jobban megismernünk a szociális viselkedést és a fájdalomérzékelést összekötő neurobiológiai mechanizmust mind az emberekben, mind az állatokban.

A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát

2025. július 14.



A tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás kockázata – derül ki a Semmelweis Egyetem frissen megjelent tanulmányából. Eszerint a férfiak és nők között jelentős különbségek figyelhetők meg. Az alvási szokások a stroke és a stroke-hoz köthető halálesetek kockázatát is jelentősen befolyásolják.


A GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzés szerint azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14%-kal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb, azoknál, akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, a halálozási kockázat már 34%-kal magasabb – a napi 7–8 órát alvókhoz képest.

A Semmelweis Egyetem kutatása több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozta fel mind a rövid, mind a hosszú alvásidőt vizsgáló csoportokban – összesen 79 nemzetközi publikáció elemzésével.

Emlékkel élünk

2025. július 13.

A közös múlt jelentősége, avagy a kollektív emlékezetről

A kollektív emlékezet egy igazán széles körben használt kifejezés, mégis sok félreértés és ellentmondás létezik vele kapcsolatban. Ami biztos, az annyi, hogy legfontosabb összetevőit a közös tudás és a szélesebb értelemben vett kultúra, valamint az ezeket átszövő mintázatok és szimbólumrendszerek alkotják. Minden emberi közösség ezek alapján formálja meg saját identitását, mely aztán meghatározó lesz az egyének önmeghatározásában is.

A kollektív emlékezet fogalma az 1920-as években jelent meg a tudományos nyilvánosságban, elsősorban Maurice Halbwachs francia szociológus témába vágó művei kapcsán.

És bár igazán pontos, mindenki által elfogadott definíciója máig sincs, nagy vonalakban úgy határozható meg, mint az emberi emlékezet azon formája, amely túllép az egyéneken. Mert hordozója eleve a közösség, és tartalmait az egyén „készen” találja a szocializációja, a közösségbe való belenövése során. Elemei pedig mindazok a tudások, amelyek alapján a közösség létrehozza történeteit a múltról. vagyis a kollektív emlékezet nem cáfolhatatlan tényekkel operál, mert igazából egy konstrukció, ami a közösség tagjainak együvé tartozását hivatott erősíteni. Például egy-egy nép eredetmítosza (mint nálunk Hunor és Magor esete a csodaszarvassal) nyilván nem történelmi tény, miként a forradalmak történetét is jellemzően idealizálva mesélik bárhol, mert ennek a tudásnak a közös identitás kialakításában van kulcsszerepe.

Az emlékek meghatároznak minket?

Abban, hogy mi, emberek képesek vagyunk egyáltalán kisebb közösségekben és nagyobb társadalmakban együtt élni, meghatározó szerepe van a csoportidentitásnak. Azaz egy közös azonosságtudatnak, az elképzelésnek, hogy egy közösségen belül több közünk van egymáshoz, mint a közösségen kívüli idegenekhez. És ez a közös identitás aztán jelentős részben befolyásolja az egyes ember saját önazonosság-tudatát is, a kollektív emlékezet ezért egyéni szinten is megkerülhetetlen. Hiszen az, hogy pont magyarok vagyunk, nem csak azt jelenti, hogy nem vagyunk például franciák (miközben lehetünk akár franciák is), hanem azt is, hogy hallottunk már Mátyás királyról vagy a trianoni döntésről, azaz megvannak a közös történeteink elődeinkről.


Így aztán a kollektív emlékezet egyik elsődleges funkciója az értékek, normák, tudások és értékelések, azaz összefoglalóan a kultúra átörökítése generációról generációra.
Ami azért fontos, mert a közös kultúra teszi lehetővé a kommunikációt és az együttműködést egy-egy társadalmon vagy társadalmi csoporton, közösségen belül.
Az átörökítés mellett pedig fontos ennek a kultúrának a fenntartása is, főleg, mert a kultúra nem egy állapot, hanem egy folyamat. Folytonosan változik, alakul a korral és a körülmények, feltételek változásaival. Nem úgy beszélünk, nem úgy viselkedünk, mint, mondjuk, 200 évvel ezelőtt, mégis folytonosnak érezzük kultúránkat épp az állandó, ám fokozatos változása miatt.
És pontosan az átörökítés-fenntartásváltozás hármassága teszi lehetővé, hogy identitásunk egyik alapjává váljon. Itt egyfajta generációk közötti családi hasonlóságról van szó. Egyszerűen fogalmazva, alapesetben mindannyian hasonlítunk valamennyire a szüleinkre (miközben természetes módon különbözünk is tőlük), akik pedig a nagyszüleinkre, akik a dédszüleinkre és így tovább, miközben mi magunk valószínűleg már kevéssé hasonlítunk a déd- vagy ükszüleinkre. Máshogy élünk, más tudásokkal, más tapasztalatokkal, de a folytonosság mégis megvan, a saját tudatunkban is.