Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A lábujjkörmök ápolása

Érdekességek2024. február 10.

Fotó: gettyimages.com

Kevésbé láthatók, mint a kézujjak körmei, ami nem indokolhatja, hogy jóval kevesebbet törődjünk lábkörmeink ápolásával. Nemcsak nyáron, hanem minden évszakban megfelelő figyelmet kell fordítanunk azok szép küllemének és jó állapotának megőrzésére. Jól tesszük, ha ügyelünk arra is, hogy megakadályozzuk a lábkörmök sérüléseit, minőségének romlását, így többek közt a fertőzésekből eredő betegségek megjelenését. Ezek olyan elváltozásokat okoznak, amelyek amellett, hogy nem esztétikusak, általában jelentős fájdalommal is járnak.

Alapos tisztítás

Minthogy egész nap cipőbe zárt, a lábujjköröm ugyanúgy befülledhet, mint a láb bőre, ami miatt – megfelelő ápolás híján – körömbetegségek melegágya lehet, de az utca pora is beszivároghat a lábbelibe. A jó idő közeledtével pedig a nyitott cipőben, szandálban a körömlemez külső vége alatt felszaporodó szennyeződések rendszerint felszaporodnak. Ezért a lábujjkörmökre külön figyelmet fordítva, gondosan tisztítsuk mindennap körömkefével és szappannal, majd alaposan töröljük szárazra. (A körömlemezt oldalról a körömbarázda veszi körül, annak tisztását is megkönnyíti a kis kefe használata.) Amellett, különösen meleg, párás időben, tanácsos hűsítő, dezodoráló, szükség esetén fertőtlenítő láb- ill. körömsprayek használata. 

 A helyes körömvágás

A köröm széleinek befordulása, a gyulladt, fájó benőtt köröm problémájának egyik kiváltó oka lehet, ha a körmöket túl rövidre vágjuk. Különösen az érzékeny sarkokban kell ezt elkerülni, mert sok kellemetlenséget okozhatnak. Ezért ügyeljünk rá, hogy a lábkörmöket egyenesre vágjuk, így a sarkoknál nem okozhatnak pl. gyulladást, sérülést. Miután a körömlemez szabad szélét megfelelő módon levágtuk, mindig saját reszelőnket használva formázzuk, kerekítsük a körmöt. Körömvágás előtt tanácsos meleg vízben áztatni a lábunkat, hogy a körmeink megpuhuljanak – így jelentősen megkönnyítjük a láb- és körömápolást. Az áztató vízbe ajánlott nyugtató illóolajokat csepegtetnünk (pl. levendulát, teafát, eukaliptuszt), melyek egyúttal fertőtlenítenek is.


Fotó: 123rf.com

Körömgomba okai, kezelése

A lábizzadás, a meleg és a nedvesség elősegíti a körömgomba kialakulását a láb bőre mellett a lábujjak körmein is. Ezenkívül a mezítláb járás is okozhat gombás körömfertőzést, különösen nedves, nyilvános helyeken, pl. zuhanyzókban, uszodákban. De a közös körömápolási eszközök vagy pl. törülköző használata is terjesztheti. A körömgomba esztétikailag sem szép látvány: megvastagítja a körmöket, melyeken sárgás vagy barnás elszíneződések jelennek meg.

A gombás fertőzést mindenképp kezelni kell, mert könnyen továbbterjed a bőrre vagy a többi körömre, illetve a megbetegedés súlyosbodhat, ami azt jelenti, hogy a köröm le is válhat. Ha nem nagyfokú a probléma, a gyógyszertárakban kapható, gombaellenes készítmények (pl. körömlakkok, ecsetelők, sprayek) elegendők a kezeléshez. A termékek címkéjén szereplő kezelés időt mindenképp pontosan be kell tartani. Amennyiben komolyabb fertőzésről van szó, pl a körömgomba több lábujjkörmön  érintett, konzultáljunk szakorvossal, aki valószínűleg szájon átszedhető gombaellenes gyógyszert fog felírni.

Jó tanácsok: A fürdőszobaszőnyeget, lábtörlőket, törülközőket 60 fokon mossuk. Amellett a naponta váltogatott cipőt és a napi tiszta zoknit is lábgomba elleni hintőporral szórjuk be.

Fotó: 123rf.com

A cipő helyes megválasztása

A kicsi vagy túl szűk, kényelmetlen cipők összenyomják a lábujjakkal együtt a lábkörmöket is. Ez törékennyé teszi a körmöket, apró sérüléseket okozva rajtuk. Fájdalmas, köröm alatti vérömlenyek vagy hasadások is keletkezhetnek, ami növeli a benőtt köröm kialakulásának esélyét is. A keskeny, szoros vagy magas sarkú cipő azzal a kockázattal is jár, hogy a körmök begörbülhetnek benne, és felsértik a lábujjak bőrét, ami rendszerint nagy fájdalommal jár.

Ezért csak pontosan a méretünknek megfelelő cipőt vásároljuk meg, és ne reménykedjünk abban, hogy az üzletben szoros cipő „majd kitágul”. Különösen ügyeljünk erre sportcipők, pl. futócipő megválasztásakor. Amellett lábbelink természetes anyagból készüljön, így mellőzzük a füllesztő műanyagokat, papucsok esetében is, a lábköröm gomba elkerülésére.


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

Miért nem szeretik az emberek a pénzügyeket?

2026. augusztus 21.

Nem, nem a pénzről beszélek. Azt bármibe lefogadom, hogy kevés kivételtől eltekintve mindenki szereti (birtokolni). De gondját viselni? Na, azt már jóval kevesebben. Pedig a pénzre is igaz, hogy "a gazda szeme hízlalja a jószágot". A pénzed is csak akkor gyarapszik, ha törődsz vele. Ezt a törődést nevezzük pénzügyeknek. A törődés okos módját pedig pénzügyi intelligenciának. 

Az egyik pénzügyi intelligencia fejlesztéssel meglehetős küldetéstudatosan foglalkozó oldal fejlesztő programjának egyik videoját nézegettem, amelyben Kiyosaki sok okosságot mondott. Többek között a befektetés és a könyvelés kapcsolatáról (bár nekem ez inkább házasságnak tűnik...). Ott azzal viccelt Kiyosaki, hogy a befektetéstől rettegnek az emberek, a könyvelést meg utálják. Pénzügyi coachként pedig ezen elgondolkodtam...

Nemcsak a tőzsdén dönt mindenről a pszichológia

Pénzügyi coachként egyebet sincs alkalmam naphosszat megfigyelni, mint hogy mennyi érzelem kapcsolódik egy-egy emberben a pénzhez (vagyonhoz, gazdagsághoz). A már említett videoban Kiyosaki is sűrűn beszél tévhitekről, szent tehenekről, amelyeket meg is próbál ledönteni.

Tombol az allergiaszezon – Ön felkészült?

2026. augusztus 21.

A nyári pihenésre, kikapcsolódásra, utazásra, sportra, baráti és családi összejövetelekre mindannyian készülünk, de ebben az időszakban az allergiásoknak további felkészülnivalóik is vannak, hogy tüneteik ne rontsák el a felhőtlen szórakozást. Prof. Dr. Nékám Kristóf, allergológus és klinikai immunológus hasznos tanácsainak betartásával azonban az allergiások is boldogan élvezhetik a nyarat. 

A felkészülés fontossága

Az allergiásoknak idén nyáron is mindenekelőtt a szénanáthától van félnivalójuk – amit esetenként asztma is súlyosbíthat –, bár a „tapasztalt” allergiás nem hagyja a felkészülést a nyaralás előtti napokra.

Aki már járt orvosnál a jellegzetes, évente nagyjából azonos időszakban ismétlődő és hasonló intenzitású tünetekkel (tüsszögés, állandó orrfolyás, orrdugulás, szemviszketés), az kezelőorvosával együtt megválaszthatja a saját maga számára leghatékonyabb gyógyszeres kezelést. Annak, aki egész nap tüsszög, folyamatos orrdugulása van, ég a szeme és nem bírja az erős napfényt, nem elég csak úgy „beugrani” a patikába valamilyen tablettáért. A súlyos, az életminőséget átmenetileg, de pont a nyaralás alatt tönkretevő tüneteket ugyanis csak erélyes, folyamatos, pontosan betartott kezeléssel lehet enyhíteni. A kerékpározók emellett még különösen nagy pollenterhelésnek is ki vannak téve, a tüneteiket pedig a forgalom légszennyezése tovább fokozhatja.

4 kívánalom az életre szóló házassághoz -Indiából!

2026. augusztus 20.

Indiában mind a mai napig megbotránkoztató és elítélt dolog a válás, noha a házasság előtt a felek sokszor csak alig ismerik egymást. A megfelelő jellemvonásokkal és attitűd kialakításával azonban elérhető, hogy egy párkapcsolat boldogságban egy életen át tartson. Védikus megoldás a házasság válságára. 

Mindenki boldog akar lenni – de nem mindegy hogyan
Az embernek természetes tulajdonsága, hogy boldog akar lenni. Ki és hogyan találja meg a boldogságot csak attól függ, miként azonosítja önmagát. A nyugati és keleti társadalmak közötti legfontosabb különbség ennek az önazonosításnak a természete.
Az anyagelvű társadalmak felfogása szerint a test nem más, mint az érzéki élvezeteknek, a boldogság keresésének eszköze. A férfi és nő közötti vonzódás elsősorban testi adottságokon, intellektuális, érzelmi beállítottságuk vonzó voltán alapul, vagyis tulajdonképpen azon, hogy mi az, amit a másikból élvezni lehet.