Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A csoda előttünk van, csak le kell érte hajolni

Érdekességek2019. február 08.

Vészabó Noémi sikeres festőművész és író, kiadónknál, a Galenusnál eddig négy könyve jelent meg. Takács Eszter készített vele interjút, amit a Vasárnap Reggel című lapban is olvashatnak. 

Címlapfotó: Dézsy ZsoltVészabó Noémi festőművész-íróval úgy ültünk le egy könyvesbolt kávézójában,
mintha régi ismerősök lennénk, és tegnap hagytuk volna abba a világ fontos dolgairól – mint gyermekvállalás, szerelem, boldogság, szabadság, elengedés, művészet, szépség – való beszélgetést. Erővel, hittel mesélt csalódásról, szomorúságról éppen úgy, ahogy a
szárnyalásról, csodákról is.

– A közösségi oldalára egy nagyon szép fotó került fel napokban. Párizsban, az Eiffeltoronynál csókolják meg egymást a férjével, Dézsy Zoltán rendezővel. Hogy lehet megőrizni a tüzet a házasságban?
– Ez nem az első házasságom, de az utolsó. (Nevet.) Zoliban megtaláltam a másik felem. Sorsszerű, megdöbbentő erejű volt már a találkozásunk is. Mindenki, aki látott minket, tudta, hogy egy pár leszünk, csak akkor még mi nem sejtettük. Festettem egy fotórealista sorozatot, balerinák szerepelnek rajta, és az Operaház meghívására öt évvel ezelőtt bemutattam ezeket a festményeket egy kiállításon. A látvány megragadta Zolit, odajött hozzám, hogy elismerését fejezze ki, és az addig megrögzött agglegény nem sokkal később úgy döntött, hogy közel hatvan év után megházasodik. A megismerkedésünk kapcsán
csak azt tudom mondani, hogy realista vagyok, aki hisz a csodákban.

– Ahhoz, hogy ez a csoda megtörténjen, be kellett járni egy utat. Elengedni házasságot, kapcsolatot. Ezek a megélések vezették el a mostani boldogsághoz?
– Abszolút. Hálás vagyok azoknak a nőknek, akiket ő megismert, elengedett, mert
hozzám vezették el, és én is a saját egykori társaimnak. Mindenkitől tanulunk valamit. Van, akitől csak azt, hogy milyenek nem akarunk lenni. Világéletemben könnyen tudtam elengedni. Amikor azt éreztem, hogy elfárad a szerelem, elfárad a barátság tüze, akkor mérlegelek, és jó szívvel útjára engedem a másikat. Amikor már kételyek, kérdések fogalmazódnak meg, akkor azokra válaszokat kell találni, és ebben segítenek a tükrök, azok a helyzetek, emberek, amelyek és akik utat mutatnak. A jelekből csak olvasni kell tudni. Sajnos az emberek mindenkinek meg akarnak felelni, ezért belekapaszkodnak a rosszba, elkezdnek hozzá ragaszkodni, pedig az elengedést is meg kell tanulni. A legtöbb ember szeretne sas lenni és szárnyalni, de csak papagáj. Biztonságban érzi magát a kalitkában, aminek az ajtaját ráadásul ő zárta magára. A szabadsághoz és a szerelemhez bátorság kell, mert kiszolgáltatottá válik az ember, fájdalom érheti, lezuhanhat, de merni kell szabadnak lenni, merni kell szeretni. A bátor ember pedig egy életen át emlékezni fog a repülés semmihez sem fogható boldogságára, és van olyan szerelem, ami sosem fárad el, örökké égni fog.


– Az elengedéshez bátorság kell, az emberek félnek.
– Ebbe kicsit belehal az ember, de Carl Gustav Jung azt mondja, hogy meghatározza
az embert a végtelenséghez fűződő viszonya, amitől viszont félünk. Az ismeretlentől rettegünk, de fel kell tudni oldani a félelmet, mert csoda várhat az út végén.

– Említette, hogy a barátok, társak, családtagok tükrök is, és a regényének is ez a címe. Fontos szimbólum ez önnek?
– Igen, az egyik könyvem címe is Tükröm, tükröm… A tükör szó és az élet szó egy tőről fakadt az ókori Egyiptomban, ez sokat elárul az erejéről. Az emberek különböző életszakaszokban máshogyan reagálnak a valóságra. Van, aki nem is mer tükörbe nézni; van, aki mer, de homályosan lát; más azt látja, amit látni akar; és nagyon kevesek veszik tudomásul azt, amit valóban mutat a tükör. Ezzel nagy bátorság szembenézni. Viszont akkor lehetünk csak boldogok, ha megismerjük magunkat, az igényeinket, vágyainkat, akkor találhatjuk meg a társunkat is, ha már tudjuk, kit keresünk.

– Az elengedés nem csak a szerelemre igaz, hanem a gyerekek felnőtté válására is. Korábbi házasságából két felnőtt fia van. Őket könnyen engedte útjukra?
– Viccesen azt szoktam mondani, hogy én húsz év előnyben vagyok hozzájuk képest, de nagyon sokat tanulok tőlük. Bölcsek, okosak. Fantasztikus a kapcsolatom velük.

– Óriási elánnal éli az életét. Honnan van az energia?
– Sokan izgágának, túlérzékenynek tartanak, mások akár azt is mondják, hogy „bolond művész”. De engem ez nem zavar. Ahogy Latinovits Zoltán is mondta, a művészek égi antennások. Ez egy lelki alkímia. A festők, az írók hidak két örökkévalóság között. Az emberek viszont kategorizálnak, nem fogadják el, hogy a másik tud ilyen is lenni, olyan is lenni.

– Meg egymásra is hatunk, egymásból hozunk ki reakciókat.
– Pontosan. Ez a szív és az értelem intelligenciájának a palettája. Ahogy az életemben
sem címkézném fel magam, úgy a festészetemben sem. Sokszor megkérdezik milyen
képeket festek. Erre csak azt tudom felelni: szépeket. Mire visszakérdeznek, hogyhogy merem vállalni a szépet?

– Kapott ilyen kérdést valaha?
– Sajnos igen. Nem vagyok egy trendi festő. Katolikus családból származó, nemzeti érzelmű művész vagyok, aki magyar földön akar alkotni, ezek miatt nem számítok „menőnek”. A sznobok azt szeretik, amit nem értenek, és imádják eljátszani a szakértőt. Pedig Isten óvjon, hogy mindenki művészettörténész, szakértő legyen ebben az országban.

– A szépséghez nem társulnak időnként előítéletek?
– Dehogynem. A művészről is sokan azt hiszik, hogy csak egy renyhe, áporodott, cigarettafüstös, kócos ember lehet igazi tehetség. De talán felülíródnak lassan ezek a sztereotípiák. Leonardo egy vegetáriánus piperkőc volt, míg Michelangelo a kápolnában aludt mosdatlanul, amíg alkotott, a tanítványai vágták le a csizmáját, miután hónapokig le sem vette. A talentum utat tör, nincs erő, mely megállíthatná. De óriási akarat, szorgalom és fegyelem szükséges ahhoz, hogy az ember végül jó művésszé váljon.

– Latinovitsról egy darabot is írt, a Ruttkai Évával megélt szerelmüket dolgozza fel benne.
– Igen, inspirál, Latinovits-mámorban élem az életem, nem tudom szívzuhogás nélkül hallgatni a verseket, amiket tolmácsol. A darabot Szalóczy Pállal adtuk elő a Fészek Klubban, de már nincs repertoáron, mert nem tudtam vállalni. Elégek a színpadon, kiszakítom a szívem. Vallom, amit Latinovits is, szenvedélyes ember vagyok. Csak így tudok szeretni, dolgozni, élni. Nekem nem megy másképpen. Óriási kilengésekkel élek, megjárom a magasságokat és a mélységeket is. Egy nagyobb festménysorozat elkészítésekor, amikor éjjel háromkor is felkelek, hogy nem jó egy árnyék a képemen, utána a lelkem vákuumba kerül, és szinte összeroppanok. A legrosszabb mégsem ez, hanem ha nem kapok visszajelzést.

– Az bántja?
– Tele vagyok hittel, a művész nem élhet hit nélkül, de nagyon fontos a visszajelzés, mert adni akarok, hozzátenni a világhoz. De el tudok néha bizonytalanodni, hogy jó-e, amit csinálok, kell-e az embereknek?

– Emberi és szakmai mélységek és magasságok megélése után most boldog?
– Nagyon. Sosem akartam a nagy najtón bemenni, nekem a kiskapu való. Az életem minden nehézsége a mostani boldogságomhoz vezető út volt.

– Most min dolgozik?
– Egy különös lélektani regényen vagy novellafüzéren. Annyi élettörténetet hallottam, láttam, ezeket szeretném összefűzni egy folyammá. Szerelem, válás, gyerekszületés, megcsalás, hit, élet, halál. Szeretném, ha az olvasóm magára ismerne a szereplőkben és segítene neki a könyv a helyes utat megtalálni vagy legalább a valódi ösvényt felfedezni önmagában. A csoda előttünk van, csak le kell érte hajolni.

 

A szerelemhez nincs csodarecept
Vészabó Noémi: Szeretni egyszer bolondulásig című novelláskötete tavaly jelent meg a Galenus Kiadó gondozásában. A füzér 21 novellát tartalmaz, melyek megtörtént szerelmi történeteket dolgoznak fel, persze a nevek és helyszínek megváltoztatásával, hiszen néhány szereplő ismert ember, akik csak az írónőnek vallották be titkos szerelmi viszonyaikat, aki megírhatta ezeket, de persze a titkukat őrizve.
„Nem lehet megvenni, kikövetelni, előre eltervezni, de lehet óvni, értékelni és megbecsülni. A szerelemhez nincs csodarecept. A boldogsághoz vezető utat mindenkinek magának kell megtalálnia” – vallja Vészabó Noémi.

Korábban megjelent könyvei:
Születésnapomra (Kossuth, 2005)
Töredékek (Arcus, 2005)
Latinovits verset mond (Kossuth, 2006)
Ajándék neked (Kossuth, 2010)
Tizenkét szonett (Galenus, 2012)
Tükröm, tükröm… (regény), Galenus, 2013
Szeretni egyszer bolondulásig (novella), Galenus, 2018
Szonett-szirmok, hónapok dicsérete (szonettek és festmények), Galenus, 2018


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

Az ülõmunka csodálatos hatásai, avagy egyenes út a trombózis felé!

2026. október 04.

Te is ülõmunkát végzel? Tudod, hogy mozogni kéne, de mindig eszedbe jut egy "de", ami a mozgás útjába áll? A gyakorló természetgyógyász masszõr, Balobás Ferenc segítségével képet alkothatunk arról, hogy milyen összetett problémával állunk szemben, és kapunk néhány tanácsot, mit is tehetünk a megelõzésért. 



Tekintsük át, mi mindenre van hatással bennünk az, hogy munkánk révén, képletesen egy székhez vagyunk szegezve.
Elõször is az ülõmunka csontok, izületek, szalagok, és az izomszövetre gyakorolt hatásairól szólunk. Majd a vérérhálózat, nyirokrendszer és idegrendszerünkre ható folyamatokra térünk ki. Végül a meridiánok, csakrák szintjén feltételezhetõ változásokra hívom fel a figyelmet.
Jutalomként, feloldozásként, a cikksorozat túlélõi, kitartó követõi, megismerhetnek néhány technikát, életmódbeli tanácsot, amelyekkel az egyhangú, passzív munkavégzés káros hatásait csökkenthetik. Most álljunk fel és menjünk el sétálni!

Min ülünk?

Most, ebben a pillanatban , ülsz a monitor elõtt, olvasod ezeket a sorokat, miközben a szervezetedben pillanatról pillanatra, több ezer folyamat zajlik.

Alsó végtagjainkat a törzshöz a medencecsont kapcsolja, mely a csípõcsont, ülõcsont, és a szeméremcsont összecsontosodása révén jön létre. Az ülõcsont legmélyebb pontja az ölõgumó, erre hat nyomás, ha helyesen ülünk. (Egyenes háttal!) Farizmainkat ez nyomja belülrõl, a szék meg kívülrõl!
A medencecsont külsõ részén egy mély izületi árok található, ahová a combcsont ízesül. A combcsont szervezetünk legerõsebb csontja, - még!

A combnyak a csont viszonylag leggyengébb része, melynek vérellátása szegényes. Ezt még lehet fokozni rossz irányba, a titka, hogy keveset mozogjunk, és sok tápanyagszegény ételnek nem nevezhetõ, szennyezõanyagot vigyünk be a szervezetbe.
A combcsontunk fejének közepén, kis pormentes mélyedés van. Itt lépnek vérerek, szalagok, az izületi vápa mélyébõl a combcsont fejéhez.

Mit tegyünk a másnaposság ellen?

2026. október 04.

Fejfájás, kiszáradt száj, émelygés, hányinger - mindezek a szilveszteri túlzott alkoholfogyasztás következményei is lehetnek. Persze, csak ha nem vigyázunk magunkra, hiszen nem törvényszerû, hogy szenvedjünk tõlük! Ahhoz, hogy elkerüljük, nem árt, ha tudjuk, mitõl is jelentkezik a kellemetlen hatás, hogyan elõzzük meg, vagy milyen módszerekkel orvosoljuk. 

Szilveszterkor vagy más ünnepi alkalmakkor általában a szokásostól eltérõ mennyiségû szeszesitalt fogyasztunk, de nem is gondolunk az azt követõ másnaposság okaira. Pedig, ha tisztában vagyunk velük, könnyebben eligazodunk az "óvintézkedések" sûrûjében! Tudjuk-e például, mitõl van a rossz közérzet vagy az a furcsa lehelet, amely másnap (vagy a rendszeres ivóknál mindennap) jelentkezik? Ennek oka az acetaldehid nevû vegyi anyag, amely eredetileg harmincszor mérgezõbb, mint az alkohol. Szervezetünkben persze nem ilyen veszélyes formában keletkezik: emésztõrendszerünk - összetett folyamatok során - átalakítja az alkoholt, amelybõl utána acetát lesz. Ez ugyan szintén további átalakuláson megy át, de az "acetátos leheletet" emiatt érezzük.

A másnaposság magyarázata lehet az alkoholban lévõ metanol nevû anyag is. Ez az összetevõ kisebb-nagyobb mértékben okozhat kellemetlen tüneteket, attól függõen, milyen fajta alkoholt, és mennyit ittunk elõzõleg. Ha a legnépszerûbb italokban lévõ metanol-tartalom alapján osztályozunk, a következõ a sorrend: brandy, vörösbor, rum, fehérbor, gin és vodka (csökkenõ mérték szerinti felsorolásban). Így nem is hinnénk, hogy ha például túl sok vodka-tonikot, vagy netán tiszta vodkát iszunk, és becsípünk tõle, kevesebb bajt okozunk vele magunknak, mint amikor a brandy-ivást visszük túlzásba. Emellett nem szabad megfeledkeznünk egy riasztó tényrõl sem, amely "illusztrálja" a metanol jellegét, persze más megközelítésben: egyes versenyautókban üzemanyagként is használható! Így elképzelhetõ, milyen nagy munkát kell végeznie májunknak és vesénknek, hogy eltávolítsa szervezetünkbõl...

Kérdezze gyógyszerészét!

2026. október 03.

Hajlottabb korban sok ember kénytelen több gyógyszert szedni, mint ifjú éveiben - és a készítmények adagolása során is figyelembe kell venni a korosodás következményeként fellépõ változásokat. Idõsebb korban a test bizonyos funkciói is megváltozhatnak, ugyanakkor egyes hatóanyagokat is másképpen dolgoz fel a szervezet. 

Másképp kell adagolni

A gyógyszerek egy része például kevésbé hatékonyan szívódhat fel a bélbõl, illetve esetenként a máj lassabban bonthatja le. Ilyen korban jellemzõen növekszik a testben a zsírszövet mennyisége, ezért másként oszlik el a szervezetben a gyógyszerek hatóanyaga is. Az évek elõrehaladtával általában csökken a vesefunkció eredményessége is, azaz csökken a kiválasztás, a méregtelenítés hatékonysága, s ennek az a következménye, hogy bizonyos medicinák nem távoznak olyan gyorsan a szervezetbõl, mint a fiatalabbak esetében, hosszabb ideig raktározódnak tehát az éltesebb páciens testében. Amennyiben többfajta szert is szed az idõs páciens, természetszerûleg ezek egymással is kölcsönhatásba kerülhetnek. Ezért is fontos, hogy még a vény nélkül kapható készítmények esetében is mindenképpen ki kell kérni az orvos, illetve a gyógyszerész személyre szabott, a beteg szükségleteire, állapotára, betegségére vonatkozó tanácsát.