A büdös tojás és az empátia
Érdekességek2025. március 04.
A szakállas vicc szerint, miután már mindenki beletörődött abba, hogy az ifjú lord süketnéma, 18 évesen megszólalt reggeli közben: - Ez a tojás büdös! - Drága fiam! - kiált fel az anyja - Hát te tudsz beszélni!? Miért nem szólaltál meg eddig? - Mert nem volt büdös a tojás - hangzik a logikus válasz.
Mi az empátia?
Az értelmező szótárak és a pszichológia megközelítései szerint a beleélő képességet, az átélést jelenti, ám ne az álmodozás, hanem a művészi katarzis, vagy a másik ember helyzetének belsővé tétele során. Az empátia során egy olyan lelki kapcsolat jön létre, melyben az egyik ember szinte beleéli magát a másik helyzetébe és a másik ettől azt érzi, meghallgatták, és megkönnyebbül.
Ha nem büdös a tojás, minek szólni?
Hát igen. Ha jobban belegondolunk ez a vicc nem feltétlenül nevetséges, mint inkább tanulságos. Hiszen hányszor vagyunk úgy, hogy minek szóljunk? Egyáltalán minek figyelni bármi másra, mint a tojás szagára? Van nekünk elég bajunk, vagy nem?
Számtalan tanulmány készült már az emberi kommunikáció átalakulásáról, esetleges válságáról. Így arról is, hogy hány és hány kommunikációs fórum halt el, szűnt meg. A presszótól a falusi búcsúkig, a kiskocsmáktól a klubokig, szakkörökig, s lett belőlük tóksó, tévénézés. A baráti munkahelyi összejövetelekből pedig politikai vitakör, netán magányos italozás.
Mi veszett el menet közben?
Mert valami kétség kívül elveszett. – Hogy vagy? – kérdezzük a szembejövőtől. A legjobb nyitott kérdés, mely után a válaszadó szabadon dönthetné el, hogy egy – Kösz jól! válasszal elintézi a dolgot, tudatja velünk, hogy ő is agykontrollos, és azt mondja: - Egyre jobban! vagy éppen kitárja a szívét. Ám ha a szemben futó netán komolyan venné érdeklődésünket, már idegesen pislognánk az óránkra. Mire válaszra nyitná a száját, már rohanunk is tovább. Még hogy meghallgassam az ő baját, hisz van nekem is elég!
Ki kíváncsi ránk?
Hatalmas lelki terheket cipelünk, homlokunkat ráncoljuk, s szidjuk a környezetünket, hogy senki nem kíváncsi ránk, pedig csak méltó tükörképét kapjuk saját viselkedésünknek. Nem érdekel senkit, hogy nekünk mi fáj, mi a jó, minek örülünk és miért bánkódunk... Milyen jó volna elmondani! Mert ez fontos, és meg is könnyebbülhetnénk egy kicsit.
Érdemes odafigyelni!
A kommunikációs trénerek is azt tapasztalják a tanfolyamaikon, hogy az emberek igenis igénylik az értelmes és becsületes kommunikációt, az empatikus viselkedést. Azt, amikor bizalommal fordulhatok valaki felé, s az is bizalommal van irányomban. Amikor emberi gesztusokért érzelmeket, hasznos és értékes információkat adok, s ugyanilyet kapok is. Látjuk: az emberek zöme először meglepődik azon, ha valaki őszinte érdeklődést, s valóban tartalmas tiszteletet mutat iránta, majd amikor ráérez e társas kapcsolat már-már teljessen elfeledett ízére, örömmel és felszabadultan kommunikál. S a felszabadult ember érdekes módon nem segítséget vár. Ő akar adni. Ha kinyílnak előtte, nyitott lesz. Nem vigaszra vágyik, de ő sem vigasztalni akar, hanem tenni, kimozdítani a másikat nehéz helyzetéből.
Igen, ez olyan, mint a mesében. S nem azért, mert nem igaz, hanem mert olyan ritka lett ez a viselkedésmód, mint a mesebeli fehér holló. De legyünk optimisták, s mondjuk azt: - Egyelőre elég ritka. Hiszen már számos olyan hely van, ahol a meredt monitorbambulás, vagy az alkohol és üvöltő zene melletti látszat együttlétek helyett valódi kapcsolatok jönnek létre.
Éppen ezért – kezdeti lépésként – a reggelinél ne csak a tojást szagolgassuk, kérdezzük meg a velünk egy asztalnál ülőket, hogy hogy vannak. És ne szaladjanak el, ha el is akarják mondani.
Várnai Iván írásának felhasználásával készítette a HarmoNet.
forrás: Harmonet.hu
