Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A bolygó vízkészletének csupán töredéke érhető el könnyen

Érdekességek2019. május 04.

Fotó: pixabay.com

A Föld vízkészletének csupán 0,007 százaléka van felszínen, vagyis könnyen elérhető, nem túl szennyezett és majdnem azonnal használható. Ezt hívják úgy, hogy hidrológiai James Bond-arány – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatóság igazgatóságának vezetője.

Magyarországon biztosított a lakosság vízellátása, és ebben jelentős tartalékok állnak rendelkezésre, ugyanakkor például a mezőgazdaságban előfordul vízhiány.

Két évvel ezelőtt egy háromhetes aszály több mint 100 milliárd forintos kárt hagyott maga után. A Homokhátság régióban, például, évente 10-15 centiméterrel csökken a talajvíz szintje, ha nem tesznek valamit, akkor ez a régió 15-20 éven belül el fog sivatagosodni.

“Tehát van vízhiány Magyarországon, s a spórolásnak szükséges, hogy helye legyen” – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, mivel a víz előállításához energia kell, aki “kidobja” a vizet, tehát nem spórol vele, az az energiát is kidobja.

Ráadásul Magyarországon is jelentős problémát okoz a szennyezés, és – az igazgató szerint – ebben az esetben szem előtt kell tartani, hogy egyetlen csepp olaj, akár ezer liter vizet is fogyasztásra alkalmatlanná tehet.


A fejlődő világban a szennyvíz 80-90 százaléka tisztítatlanul jut vissza a természetbe. “Két végén égetjük a gyertyát: az egyik végén egyre kevesebb édesvíz jut egy főre a világban a száraz régiókban, s jellemzően ugyanezen régiókban a szennyvízkibocsátás sokkal nagyobb, mint amit a természet önmagában képes kezelni” – mutatott rá Kőrösi Csaba.


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

A helyes szájápolás alapjai

2026. március 05.

Fogmosás, pohár és fogkefe higiénia

A szájhigiénia nem csupán a kellemes lehelet és a szép mosoly miatt fontos, hanem az általános egészség megőrzésében is kiemelt szerepet játszik. A mindennapi fogmosás mellett figyelmet kell fordítanunk a fogmosáshoz használt eszközökre is: a fogkefére, fogkefe fejre és a pohárra. Ezek megfelelő tisztítása és cseréje sokat számít a baktériumok elszaporodásának megelőzésében.

Szájhigiénia, szájápolás alapjai

A szájhigiénia a fogak, fogíny és a szájüreg egészségének megőrzésére irányuló rendszeres ápolás, melynek alapja a napi legalább kétszeri fogmosás, a fogközök fogselyemmel vagy fogköztisztító kefével történő tisztítása, valamint a nyelv tisztítása és szájvíz használata. 

A helyes szájhigiénia megelőzi a fogszuvasodást, az ínybetegségeket és a rossz leheletet, továbbá jótékony hatással van az egész szervezet egészségére. 

A fogmosás jelentősége

A fogmosás elsődleges célja a lepedék, amelyben baktériumok telepedhetnek meg, eltávolítása. Ha nem tisztítjuk fogainkat rendszeresen, fogszuvasodás, ínygyulladás, sőt hosszabb távon fogágybetegség is kialakulhat. A napi kétszeri, fogkrémmel végzett alapos fogmosás segít megőrizni a fogak és az íny egészségét.

Menopauzális tünetek: magas érintettség, alacsony tájékozottság

2026. március 05.

A Richter Gedeon nemzetközi kutatása rávilágít arra, hogy a menopauza időszaka sok nő számára fizikailag és érzelmileg is megterhelő. A menopauzában lévő magyar nők átlagosan 5,4 tünetet tapasztalnak, 58%-uk ezek közül legalább egyet napi szinten is. Ennek ellenére a menopauzát megélő nők 67%-a nem fordult orvoshoz. A leggyakoribb tünetek a hőhullámok, az alvászavarok, a fáradtság, a testsúly növekedése, a hangulati zavarok, és a csökkent szexuális vágy. Az alvászavarok és az ezekkel járó fáradtság más panaszok elviselését is nehezíti.

A válaszadók 41%-a arról számolt be, hogy ebben az időszakban egyedül marad a nehézségeivel, ami érzelmileg még kiszolgáltatottabbá teheti őket. A menopauzát megélő nők az általános egészségi állapotuk és szexuális életük minőségének romlását, valamint a mentális jóllétük visszaesését élik meg a menopauza legnegatívabb hatásaiként. A kezelési lehetőségek ismertsége továbbra is alacsony: a hormonális és nem hormonális terápiákról a menopauzával kapcsolatos tüneteket tapasztaló nők mindössze harmada hallott. Ugyanakkor a 45–59 éves korosztály kétharmada nyitott a kezelésekre, és csupán 22% utasítaná el a hormonális megoldásokat.

Tavaszi vegán menü

2026. március 04.

Ezt a menüt ugyan vegánoknak - tehát tojás és tejterméket sem fogyasztó vegetáriánusoknak - állítottam össze én szívből ajánlok húsevőknek is! Tele van ízzel, színnel, illattal! Jó étvágyat kívánok hozzá!

Tavaszi zöldségleves 

Hozzávalók: 1 kis fej karfiol, 1 csokor új répa, két marék új zöldborsó, 1 zsenge karalábé, só, bio ételízesítő, egy nagy csokor petrezselyemzöld, kevés pirospaprika, 1-2 ek. olivaolaj

A zöldségeket megtisztítom, karikáka ill. kockára vágom, a karfiolt kis rózsákra szedem. Az olivaolajon átforgatom a zöldségeket, kicsit megpárolom. Ezután rászórom az ételízesítőt és a paprikát, kicsit átkeverem és felöntöm annyi vízzel, ami bőségesen ellepi. Sózom és beleszórom az apróra vágott petrezselyemzöldet!

Addig főzöm, míg a kellő puhaságot el nem érik a zöldségek - ezt mindenkinek a saját ízlésére bízom!

Levesbetétként kínálhatsz hozzá tojásmentes csigatésztát, de én úgy gondolom, hogy ebben a receptben nem is igazán szükséges a sok zöldség mellé a tészta!