Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Tényleg árulkodik az arcunk?

Érdekességek2018. július 19.

Az első nyolc másodperc során eldől, hogy a másiknak bizalmat szavazunk, vagy ellenszenvesnek tartjuk. Elegendő megpillantanunk az arcát, és tudjuk, hogy kedvelni fogjuk, vagy sem. Vajon mi alapján hozunk ítéletet ilyen gyorsan?  

Születésünk óta olvassuk, és értelmezzük az arcokat, méghozzá a találkozások első másodperceiben. Mindannyian használunk olyan kifejezéseket, mint „nyílt tekintet”, „zord ábrázat”, „entellektüel”, „tökfej”, „őszintének tűnik”, vagy „sunyi alak”. Még az olyan tétova kijelentések is, mint a „nem tudom mi, de valami nagyon nem tetszik nekem ebben az emberben” valószínűleg összefüggésbe hozhatók az adott illető arcával.

Valamiért szimpatikus vagy!
A legtöbb információ, amely ilyen és ehhez hasonló kijelentésekre késztet bennünket, tudattalan. Az emberek négy perc alatt alkotják meg másokról alkotott véleményük 90 százalékát, és ennek 60-80 százalékát az arc, illetve a testbeszéd adja. Az első találkozás első másodperceiben már tudjuk, hogy az adott ember kedves, távolságtartó, agresszív, őszinte, vagy barátságos-e.
Pusztán azzal, hogy valaki arcába nézünk, meg tudjuk mondani, hogy az illető boldog, szomorú, bizonytalan, szégyenlős, nagylelkű, zárkózott, barátságos, gondos, megbízható, avagy fáradt-e. S az esetek többségében az első benyomásunk pontos lesz.
Ma már tudjuk, hogy az olyan ősrégi állítások, mint „Ne bízz abban, akinek túl közelülő szemei vannak!”, vagy „sötét pillantása van”, tényeken alapulnak.


Az arcunk sose hazudik
Kezdjük azzal, hogy megnézzük a formáját: kerek, négyszögletes, ovális, szív- vagy háromszög alakú? Természetesen nincs csak ilyen vagy csak olyan arcforma, a legtöbbünknek kevert formájú arca van, ami mutatja, hogy semmi sem csak fehér vagy fekete, minden ember összetett és sokrétű.
Évszázadok alatt a fiziognómusok - az arcvonásokkal foglalkozó szakértők - számos különböző módszert dolgoztak ki az arcok kategorizálására. Habár a nyugati fiziognómia a keletitől teljesen függetlenül fejlődött ki, mindkettő öt különböző típust – fa, tűz, víz, fém, föld – különböztet meg. Állítja Richard Webster: Arcolvasás mindenkinek című könyvében.

Az öt arcforma
1. A négyszögletes arcforma a magabiztos emberek sajátja, akik hatással vannak másokra, illetve jó vezetők. Praktikusak, határozottak és hatalmas akaraterővel rendelkeznek. Jellemzően sportosak.

2. A kerek arcú emberek társaságkedvelők, szociálisan érzékenyek, lelkesek és elfogadók. Élvezik az életet, és ami érdekli őket, azt hatalmas szenvedéllyel és energiával űzik.

3. A háromszögletű arcforma az álmodozók és gondolkodók sajátja. Gyakran találjuk őket kreativitást igénylő pozíciókban. A magabiztosság hiánya időnként hátráltatja őket saját előrehaladásukban.

4. Az ovális arcú emberek gondoskodók, jelentékenyek, szimpatikusak és empatikusak. Logikusak és képesek a problémákat minden oldalról megvizsgálni.

5. A kúp alakú arcot viselők intelligensek, kreatívak és vidámak. Tapintatosak és jól kijönnek másokkal, ugyanakkor nehezükre esik kiállni magukért.

A nyolc arcterület
Az arcolvasás tudománya részekre - 8 fő befolyási övezetre - tagolja az arcot, amelyeket szintén első pillantásra fel tudunk mérni a másik arcán. Ezek a benyomások határozzák meg az illetőhöz való további hozzáállásunkat.

  1. Homlok – Karrier: A homlok az egyén szakmai életéhez kapcsolható. A sima homlok annak jele, hogy tulajdonosa sikeres a munkájában.
  2. A két szemöldök közötti rész – Ambíció: Ha ez a rész keskeny, tulajdonosa társaságkedvelő, de nem túl ambiciózus. Minél szélesebb ez a rész, tulajdonosa annálkönnyelműbb, nagylelkűbb és megbocsátóbb.
  3. Közvetlenül a két szemöldök fölött – Család: Ennek a résznek az egyenletessége az otthont, a családi életet és a családtagok egymás közti szeretetét jelzi.
  4. A két szem külső csúcsa – Házasság: A szemek külső csúcsának deformáltsága mutatja mennyire sikeres, harmonikus és hosszú távú kapcsolatok várhatók.
  5. Az orca – Társadalom: Az orca arról árulkodik, hogy tulajdonosa milyen kapcsolatban áll a társadalommal és a barátokkal úgy általában. Ha az arccsontok tisztán kivehetők, a személyt erős és hosszú távú barátságok jellemzik.
  6. Az orr – Egészség, pénz és szerencse: A szemek közötti rész, amely az orrnyerget is magába foglalja, az egészséget jelöli. Amennyiben ez a rész széles, az egyén alapvetően jó egészségnek örvend.
  7. A száj és az orr közti rész – Jólét. Az áll – Otthon: A száj fölötti és alatti részek az egyén otthoniéletéhez kötődnek. Amennyiben ezek a felületek simák, úgy tulajdonosa egy stabil, kényelmes és boldog otthoni életet élvezhet.
  8. A homlok jobb és bal oldala – Utazás: Ezek a területek arról árulkodnak, hogy az ember mennyit utazik, és mennyit profitál más életstílusok és kultúrák megismeréséből.
 

Kate Winslet tipikus telt ajkai, széles homloka, széles állkapcsa arra utal, hogy életét a praktikum és a helyes út választása határozza meg.Hajlamos lefelé nézni és jól megválogatja szavait. Az ilyenszemélyiség hajlik a szemkontaktusra, de csak pillanatokra nyílik meg.

Renée Zellweger határozott fülei, enyhén átlátszó bőre és prominens álla olyan típusú embert rejt, aki gyakran mosolyog,és arca sokat változik, amitől sokan idegesnek látják, pedig csupán könnyed és alkalmazkodó. Az ilyen típus kezdeményező, mély és gyengéd.

 

Magas homlok, felfelé ívelt szemöldök jellemzi Jamie Lee Curtist. Az ilyen típus annak ellenére, hogy a homlokát szinte folyamatosan ráncolja, állja a tekintetünket, és nem kényelmetlen számára, hogy a szemünkbe nézve beszélje.


forrás: Harmonet
hírek, aktualitások

A körömgomba kezelése

2026. augusztus 22.

A körömgomba kórokozói a kéz és a láb körmeit egyaránt megtámadhatják. A gombás fertőzések ritkán gyógyulnak meg gyógyszeres kezelés nélkül, a terápia több hónapos, általában féléves időszakra is elnyúlhat, és a gyógyszeralkalmazás idő előtti megszakítása gyakran a gombás fertőzés kiújulását eredményezi.

Tegyük szabaddá a hatóanyag útját

A külsőlegesen alkalmazott krémek (a vény nélkül kapható gyógyszerek között pl. bifonazol tartalmúak) és körömlakkok (amolorfin vagy ciklopirox hatóanyaggal) közvetlenül a körmön kerülnek alkalmazásra, azonban a hatásuknak a vastag és sok esetben a hatóanyagok számára nehezen átjárható köröm szab határt. Ezt a „gátat” segít leküzdeni a köröm hidratáltságának növelése (pl. a kezelést megelőző vízben történő áztatás), de egyszerűen kivitelezhető a köröm kezelés előtti reszelése, horzsolása, lekaparása, ami során szintén csökkenthető a köröm vastagsága, így a hatóanyag jobban hozzáfér a gombás körömrészekhez. Gyógyszeres megoldások is léteznek a köröm „átjárhatóbbá” tételére. Ilyen céllal található meg - a gombaellenes hatóanyag mellett - a kezelés hatékonyságát fokozó karbamid egyes körömgomba ellenes szerekben.

Hogyan segíthetnek az édesítőszerek az energiaegyensúly fenntartásában?

2026. augusztus 22.

A boltok polcain sokféle édesítőszert találhatunk. Vannak olyanok, amiket csak utóízesítésre, vagy italaink édesítésére használhatunk, vannak olyanok, amikkel süthetünk és főzhetünk is. Vannak olyanok, amelyek szénhidráttartalma a cukoréval közel azonos, és vannak olyanok, amelyek energiamentesek. 

Mostanában gyakran találkozhatunk egy új, energiamentes édesítőszerrel, a sztíviával. A sztívia egy Dél-Amerikában őshonos növény, magyar nevén jázminpakóca, amelyet szteviának vagy steviának is neveznek.

A sztívia édesebb, mint a cukor

A sztívia édesítő ereje 200-300-szor nagyobb a cukorénál, így elég kis mennyiség is a megszokott édes íz eléréséhez. A dél-amerikai indiánok már évszázadok óta használják édesítésre ezt a növényt, hazánkban azonban csak pár éve kapható, mivel az Európai Unió 2011-ben engedélyezte felhasználását. Ma már a boltok polcain is találkozhatunk sztíviával édesített termékekkel.

Miért nem szeretik az emberek a pénzügyeket?

2026. augusztus 21.

Nem, nem a pénzről beszélek. Azt bármibe lefogadom, hogy kevés kivételtől eltekintve mindenki szereti (birtokolni). De gondját viselni? Na, azt már jóval kevesebben. Pedig a pénzre is igaz, hogy "a gazda szeme hízlalja a jószágot". A pénzed is csak akkor gyarapszik, ha törődsz vele. Ezt a törődést nevezzük pénzügyeknek. A törődés okos módját pedig pénzügyi intelligenciának. 

Az egyik pénzügyi intelligencia fejlesztéssel meglehetős küldetéstudatosan foglalkozó oldal fejlesztő programjának egyik videoját nézegettem, amelyben Kiyosaki sok okosságot mondott. Többek között a befektetés és a könyvelés kapcsolatáról (bár nekem ez inkább házasságnak tűnik...). Ott azzal viccelt Kiyosaki, hogy a befektetéstől rettegnek az emberek, a könyvelést meg utálják. Pénzügyi coachként pedig ezen elgondolkodtam...

Nemcsak a tőzsdén dönt mindenről a pszichológia

Pénzügyi coachként egyebet sincs alkalmam naphosszat megfigyelni, mint hogy mennyi érzelem kapcsolódik egy-egy emberben a pénzhez (vagyonhoz, gazdagsághoz). A már említett videoban Kiyosaki is sűrűn beszél tévhitekről, szent tehenekről, amelyeket meg is próbál ledönteni.