Az elfeledett szépség dicsérete
Érdekességek2020. december 26.
Amikor ünnepre készülünk, feldíszítjük a környezetünket. Az otthont, az asztalt, önmagunkat. Mégis gyakran felejtkezünk meg arról, hogy a díszek legbelül vannak elrejtve, s onnan érdemes az ajándékokat előhívni azok számára, akiket érdemesnek tartunk rá.
Zötykölődik alattam a busz. Minden egyes macskakő jól érezhetően meg-megdobálja az utasokat, akik a megszokott budapesti közlekedéshez hűségesen rosszkedvűen és mélabúsan néznek ki az ablakokon. Nem néznek egymásra, ha igen, akkor is rövid ideig, s lopva teszik. Néhány külföldi harsány jókedve inkább rosszallást von maga után, a vidámság láthatóan nem ragályos. A hideg idő csak ront a helyzeten, mintha a vacogó fogak a lelkeket is zúzmarával vonnák homályosra.
Ahogy nézelődöm megpihen a tekintetem egy nőn. Talán asszonyon? Anyán? Lehetetlen kitalálnom. Szeretem nézni az embereket. Sokat elárul a közérzetükről az arckifejezésük, a fizikai hátterükről a testtartásuk, s lelki életük nagyon jól tükröződik a szemükben. A meghatározhatatlan korú nő tekintete kapcsolódik az enyémbe s riadtan tovasiklik. Meg-megrebbenő mozdulatai félelemről és bizonytalanságról árulkodnak. A terápiás munka hátrányaihoz tartozik, hogy nem könnyű civilnek maradni, és néha akkor is láthatóvá válik egy téma, ha az nem egy rendelő falain belül szólít meg.
Az említett helyzet azonban inkább inspiráló volt. Felkeltette az érdeklődésemet a lány. Igen, első pillanatban fiatal lánynak tűnt - ez tükröződött a testén. A szeme egy megfáradt, kiszipolyozott öregasszonyé volt, aki nem az élményekben gazdag múltra emlékezik, hanem várja az elmúlást. Az arca volt a legelgondolkoztatóbb: egyszerre volt ártatlanul szépséges és megfogalmazhatatlanul tartózkodó, szinte sütött róla a szégyen.
Ez volt az a pont, amikor elkezdtem kérdezni. Kérdezni és figyelni, hogy hogyan hatnak rám a saját válaszaim, hogyan alakítanak a kimondatlan kommunikációra adott reakcióink.
Miért szomorúak a szemei egy ilyen csodaszép nőnek? Mi történhetett vele, az életével, amiért elhanyagolta magát és kopott kabátban, majdnem tréningruhában adja meg magát a sorsának? Szegénység, áldozathozatal elegendő ok arra, hogy egy nőisége csúcsán lévő asszony megfelejtkezzen arról, hogy ápolni és díszítenie kellene a szépségét, ahogy egy virágot is öntözni? Mekkora traumának kell történnie ahhoz, hogy egy nő tökéletesen megfelejtkezzen arról, hogy a szépségének értéke van? A szépség mindig belülről fakad, ugyanakkor az önértékelést nagyban meghatározza, hogy milyen visszajelzéséket, megerősítéseket kap. Mintha szeretne elfelejtkezni valamiről, vagy arra vágyik, hogy róla felejtkezzenek el?
Rendkívüli ajándék, amikor egy idegen álarca mögül felsejlik a valóság és megajándékoz bennünket egy igazi találkozás misztériuma, még akkor is, ha ez csupán néhány másodpercig tart.
Amikor ünnepre készülünk, feldíszítjük a környezetünket. Az otthont, az asztalt, önmagunkat. Mégis gyakran felejtkezünk meg arról, hogy a díszek legbelül vannak elrejtve, s onnan érdemes az ajándékokat előhívni azok számára, akiket érdemesnek tartunk rá. Ha nem tiszteljük önmagunkat, megfosztjuk életünket a változástól és a megújulástól. Minden Karácsonyt más és más hangulatban ünnepelünk meg. Miről fog szólni az idei évben? A külsőségekről, az új receptekről, az áremelésről és a türelmetlenségről? A takarításban és ajándékcsomagolásban megfáradt szavakról, vagy önmagunk újratalálásáról és a felfedezett belső szabadság továbbadásáról? Meg tudjuk bocsájtani, ha elfeledtük saját isteni szépségünket, és újra tudjuk gondolni életünk értékeit?
Ne felejtsük el, hogy Karácsonykor a Fény arra vár, hogy saját bensőnkből ragyoghasson kifelé azokra, akiket szeretünk. Így válhat az este: Szentté.
forrás: Harmonet.hu
