Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Az akupunktúra - a kínaiak ősi gyógymódja

Érdekességek2021. március 06.

Azt talán sokan tudják, hogy az akupunktúra távol-keleti eredetű és nevezetesen kínai orvosok nevéhez kötõdik. Mielőtt azonban rátérnék a lényegére, előbb európai megjelenéséről írnék pár sort.  

Hazánkfia dr. Laner Antal 1830-ban egy orvosdoktori értekezést az akupunktúráról.[1]

Ebben többek közt megemlíti, hogy már 1683-ban a holland Willem ten Rhyne ízületi gyulladás és krónikus rheumatizmus ellen javasolja az akupunktúrát Angliában megjelent írásában. Az ottani éghajlati viszonyokat figyelembe véve ez eléggé indokolt lehet.Nagyobb karriert inkább Franciaországban indított az eljárás, mert 1811-ben L. V. J. Berlioz, a világhírű Hector Berlioz édesapja vezete be a gyakorlatba. Ez akkora sikert aratott, hogy - talán szükségképpen is - a közkórházakban csonttörést is ezzel a módszerrel akartak kezelni. Megjegyzedő, hogy csonttörés gyógyulását mindenképpen a megfelelő szakorvosi ellátás után(!) lehet segíteni akupunktúrás kezeléssel. Általában mindenféle operáció utáni állapoton lehet valamilyen mértékben segíteni, hogy a szövődmények kialakulása minél kisebb legyen és a gyógyulási szakasz rövidülhessen.

Az akupunktúra története

Kezdeti lépései az idők évezredeiben vész el. Régészeti feltárások eddig 10000 évben maximálták a leletek alapján a korát. Mindenesetre az első korrekt használható gyűjtemény i.e 221 után jelent meg. A dátum egy legendás császár a Ch’in dinasztiabeli Wang Cheng nevéhez fűződik, aki a megkoronázása után felvette a Sárga Császár (Huang Di) nevet.Viszonylag rövig (15 év) uralkodása alatt eseménydús életet élt. Egyesítette Kínát, nagyobbrészt felépíttette a Nagy Falat, beszélgetései első miniszterével Ch’i Po-val immáron halhatatlanná vált, mert ebből lett a Nei Ching, azaz a Sárga Császár Belső Könyve c. mű. Élete egyik fontos célkitűzése volt a halhatalanság elérése, de az udvari intrikák és a hataloméhes környezete megmérgezte. A hálás utókor csodálatos magasságokig emelte az erőszakról és roppant keménykezűségéről elhíresült uralkodót. Egyes források szerint az akupunktúrát egy korább császár nevéhez kötik, ő Fu Shi .
 
Ugyanitt kell megemlíteni az akupunktúta szellemi alapját képező taoizmust, mert ez adja a gyógymód filozófiai alapját. A legenda szerint Lao-ce az országot el kívánta hagyni, hogy öregségét meditációval töltse. A határon megállította egy őr és kérte, hogy jegyezze le a tudását. Így keletkezett az 5000 szavas Tao te king, azaz az Út és az Erény Könyve. Ebben a szerző leírja mindazt, ami a korabeli tudásszint mutat. Értelmezi az ember és a világ felépítését, egymás kapcsolatát.és iránymutatást ad az egymás közötti viselkedésről.
 
Leírásában ez úgy jelenik meg, hogy az Egység (az Út vagy Tao) először két részre bomlik az anyagi jellegű Yin-energiára és a kozmikus energiát képező Yang-energiára. Kettejük összege adja minden élő és élettelen létét. Ezek később tovább "bomlanak" az Öt Elemre vagy Öt Mozdulatra, melyek létrehozzák a "tízezer dolgot", azaz az élet sokszínűségét.

A gyógyítás elve

Mivel a mozdulatlan Angyagot (yin) mozgatni kell, ezért oda Energiát (yang) vezetünk. Ha a látható számítógépbe nem tesszük bele a láthatatlan programot, akkor gépünk legfeljebb szobadísz lehet (már akinek ez esztétikai élményt jelent). Minden felbontható erre a két pólusra, mjd azon belül tovább bontható, azaz minden szinthez képest yin-ebb vagy yang-abb. Azaz a deréktáj yang-abb, mint a lábfej, de yin-ebb, mit a fej, a hát yang és a has yin. Így minden felbontható.

Tehát az anyagot átjárja az energia és ezt ugyanolyan csatornákon teszi, mint ahogy a vérerek futnak a testben. Ezt az energiát az összes keleti és távol-keleti orvoslás ismeri és Indiában prána, Kínában ch’i (csi), Japánban qi, de még az ókori Görögországban is ismert pneuma néven.

Az energiaáramlás különböző jóga és csikung és más gyakorlatokkal a hétköznapi életben serkenthető és karbantartható.
 
Hagyományosan 14 főcsatornát használ a kínai rendszer, amiken 361 pontot állapított meg. Ez a pontszám azóta már 2000-nél is többre nőtt. Ezek a főcsatornák kötik össze a 6 Yin-szervet (tüdő, máj, lép, vese, szív és szívburok), valamint a 6 Yang-szervet (vastagbél, epehólyag, gyomor, húgyhólyag, vékonybél és hármas melegítő). Ehhez jön még egy a test elülső és egy a hátulsó felén középen. Az energia áramlása 2 óránként minden csatornában telítettséget jelent. Ilyenkor a hozzátartozó szervben felerősödnek a "munkafolyamatok": nagyobb intenzitással méregtelenít pl. a máj hajnali 1 és 3 óra között, gyomrunkat reggelivel 7 és 9 között kell(ene) megtölteni és a sikeresebb táplálékfelszívódás miatt 13 és 15 óra között üljünk le ebédelni. Ötórai teánkat pedig veséink fogják megköszönni egészen 19 óráig. Persze ezek az órai határok nem abszolutak és nem merevek, de mindenképpen irányadóak. Testsúlyunk is jónéven veszi, ha be tudjuk tartani.

A csatornákban az energia folyását lehet szabályozni tűszúrással, melegítéssel és nyomással. Tűszúrás alatt az akupunktúrát, a melegítés alatt a moxaterápiát és a nyomás alatt az akupresszúrát és a köpölyözést értjük.

Mértékegység

Ahogyan a zsiráfnak is ugyanannyi nyakcsigolyája van, mint egy embernek, úgy mindenkinek ugyanannyi pontja van a csatornáin. Tehát akkor adódik a kérdés, hogy hogyan lehet megtalálni az adott pontot? Erre a kérdésre egy zseniális megfigyelés adta meg a választ: a mértékegység mindenkinek a saját hüvelykujjának a szélessége! Alacsonyabb embernek vékonyabb, magasabb vagy erőteljesebb embernek szélesebb a "mértékegysége". Az elnevezése: 1 cun. Ezzel a szellemes húzással elintézték, hogy mindenkit a megfelelő helyen lehessen kezelni. A kínai gyógyászatban használt mértékegység

A pontokról

A pontok lényegileg kis nyílások, amelyeken keresztül energiacsere jön létre a külvilággal. Valamint itt lehet "belenyúlni" egy csatorna vagy egy szerv energiarendszerébe. Léteznek helyileg ható pontok és olyanok is amelyek nagy távolságokra hatnak. Pl. a nagylábujjról induló Máj-csatorna 2. pontjával javíthatunk a szem gyulladásán vagy glaukómán.

Tűkezelés

Eleinte kövek, csontok anyagából készítettek tűket, majd ahogy fejlődött a fémtechnológia először bronzból majd ezüstből és aranyból is készítettek tűket. Manapság rozsdamentes acéltűket forgalmaznak a könnyebb gyártás, tartósság és sterilizálhatóság szempontjából. A tűk mérete az 1cm-től a 15cm-ig terjed a felszínközeli és fülszúrásokhoz illetve a melyben futó csatornák eléréséhez. Mivel a konfucionista elvek miatt tilos volt a boncolás, így az anatómiai ismereteket vagy állatokon vagy titokban gyűjthették. Mivel a középvonalhoz képest mindkét oldalon ugyanazok a csatornák futnak, ezért oldalanként kell szúrni a megfelelő pontokat. A pontok manipulálásával el lehet érni, hogy a csatornában vagy a szervben a Többlet-energia szétszóródjon, illetve a Hiány feltöltődjön. Amikor pedig "csak úgy" van beszúrva a tű, akkor harmonizáló hatást elérni az adott csatornában/szervben.
 
Szúrási tilalmak: (a Sárga Császár irodalma szerint):
• részegség, nagy éhség, jóllakottság, nagyon szomjas, nagyon ijedt
• kimerültség, közvetlen hosszú utazás után, közvetlen szex előtt és után
A legújabb elvek szerint fokozott elővigyázatosság mellett várandós nők kismedence pontjai

Moxázás

 

Ezzel az eljárással hőenergiát juttathatunk be a szervezetbe. Alkalmazandó, amikor energiahiány lép fel és hideg, szél és nedvesség okozta kórképet látunk. Szárított és préselt feketeüröm (Artemisia vulgaris) papírhengerbe vagy gyapotszerű formában gyógynövényalátéttel a kezelendő pont felett meggyújtva hozza létre a kívánt hatást. Létezik még hideg moxa is. Ilyenkor a testre kerülő anyag picike hólyagot alakít ki és ez végzi el a pont ingerlését.
Ellenjavallatai jóval hosszabbak a tűkezelésnél. Tilos az arcon, szív körül, testnyílások mellett, nyakon és nyakszirten és még 45 pontot a csatornákon. Hasonló feladatokat lát el a lézerkészülék is.

Akupresszúra

Nem teljes értékűen, de ugyanazokat a feladatokat lehet vele ellátni, mint tűvel. Azért lett hatásos kisegítője az akupunktúrának, mert vele könnyebben lehet kezelni kisgyerekeket, idős embereket és a tűtől irtózó betegeket. Sürgős esetben is nagyon hatékony tud lenni.

Köpöly

 

"Ahány csészéd van, annyi köpölyöd", mondja a kínai. Ennek két változata létezik: meggyújtott vattalabdacsot teszünk a köpölybe és hirtelen ráfordítjuk a pontra vagy ráhelyezzük a köpölyt a pontra és kiszivattyúzzuk a belőle a levegőt egy szintig. Ebből látható, hogy a köpöly vákuumot hoz létre, ami nagy felületi ingerlést biztosít.
Több ellenjavallata van: fertőző betegségek, várandós nők deréktáji pontjai, menstruáció, rosszindulatú daganatok, magas láz stb.
 

Összefoglalás

Összegzésképpen elmondható, hogy az akupunktúra többezer év alatt, sok 100 millió emberen kipróbált gyógyító eljárás, melyet állatfajokon is hatékony (ami nem véletlen, hiszen bennük is ugyanolyan energiacsatornák futnak). Ráadásul mindez a Föld legnépesebb területei. Ekkora létszámú embercsoport, ilyen roppant időtávlatok alatt semmiképpen sem hagyta volna, hogy csak a "hitére" appellálva gyógyították volna meg.
 
Irodalom:

The History of Acupuncture
History of acupuncture in China
A brief history
A brief chinese chronology
Akupunktúra az állatorvoslásban

1.Laner Antal: Az akupunktúráról. Akadémiai Kiadó Bp., 1988 

(A cikk szerzője a téma szakértője)


forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Elsavasodhat-e a szánk?

2026. augusztus 24.

A fogszuvasodás valójában egy hosszabb időtartamot magába foglaló folyamat: a szájüregben lévő baktériumok - amelyek savat képeznek - lebontó munkájának mellékterméke, mely csökkenti a szájüreg pH értékét.

Ez normál esetben az enyhén savas kémhatástól a semleges, pH 7- ig terjed. Az erózió elsősorban akkor alakul ki, amikor a szájüreg pH-értéke 5,5 alá esik, tehát kimondottan savas kémhatásúvá válik. Ilyenkor jelentős ásványi anyagok oldódhatnak ki fogainkból. A fogszuvasodást az elsődleges tényezőkön túl (baktériumok, táplálék), másodlagos tényezők is befolyásolják, mint a kor, a nem, genetikai tényezők, a nyál összetétele, de akár a földrajzi elhelyezkedés vagy szociális és gazdasági tényezők is. A fogszuvasodás kialakulásának két kulcsfontosságú szereplője a Streptococcus mutans nevű baktérium és a cukor. A Streptococcus mutans az elfogyasztott cukor lebontása közben savat termel, amely jelentős mértékben megbontja a fogzománcot és fogszuvasodást okoz.

Vigyázzunk a szemünk fényér

2026. augusztus 24.

Érzékszerveink közül a legösszetettebb, de egyben a legérzékenyebb a szemünk. A túl erős sugárzással szemben a szem védekezik, a pupilla összehúzódásával válaszol.

Természetes védelem

Láthatatlan veszélyt jelent a 380 nm hullámhossznál rövidebb, szemmel nem látható ultraibolya sugárzás, valamint a nagy energiájú kék fény (400-475 nm), mely a napsugarakból érheti szemünket. A természet szerencsére gondoskodott a szem automatikus védekezéséről ezekkel a sugarakkal szemben is egy „belső napszemüveg” által, amely képes elnyelni őket és nem engedi, hogy az éleslátás helyén, a makulán kárt okozzanak. Ezt a védelmet a makula felszínén koncentrálódott védőanyag: a lutein és a zeaxantin eredményezi.

A forró nyári napok különösen megterhelik a szervezetet

2026. augusztus 23.

A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és gyógyszerszedés is befolyásolja. Ezért fontos, hogy alkalmazkodjunk a meleg, forró napokhoz.


Zuhanyozzunk langyos vagy hideg vízzel, naponta akár többször is;
érdemes ventillátort használni, 1-2 órát légkondicionált helyiségben tölteni;
a déli órákat lehetőség szerint töltsük zárt helyen, sötétített helyiségben;
fogyasszunk vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek;
NE fogyasszunk kávét, alkoholos italt, cukros, illetve szénsavas üdítőt;
a szabadban érdemes széles karimájú kalapot, napszemüveget viselni;
hordjunk világos színű, bő szabású, pamut öltözetet;
használjunk bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet;
a csecsemőket, kisgyermekeket árnyékban levegőztessük, ne sétáltassunk a hőségben kisbabát;
sose hagyjunk gyermeket, állatokat (kutyát) zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban.