Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

5 bölcsesség indián asszonyoktól

Érdekességek2019. március 28.

A szeretetből jöttünk, egykor egyek voltunk egymással, az állatokkal, a világgal… ma legfeljebb csak keressük ezt harmóniát. Az indián asszonyok szavára érdemes odafigyelni.

„Az idők kezdetén a szeretetből jöttünk. Mindnyájan egymás rokonai voltunk. A legendáink olyan időkről szólnak, mikor beszélni tudtunk az állatokkal, s az állatok megértettek minket, meg tudtuk értetni magunkat egymással. Valamikor az idők során már nem engedelmeskedtünk a parancsoknak, az egyetemes törvénynek, ezért többé nem értettük egymás szavát. S így egyre távolabb kerültünk a szeretettől.” (Vickie Downey, Tewa)

„Honnan tudnánk, hogyan éljünk, ha nem hinnénk valamiben, ami nagyobb nálunk? Ki tanítana meg bennünket az életre? Ki mondja meg a fának, mikor jön el az ideje, hogy kisarjadzanak a levelei? Ki mondja meg a rigóknak, hogy meleg lett, s újra észak felé repülhetnek? A madarak és a fák hallgatnak valamire, ami bölcsebb náluk. Gyakran üldögélek egyedül a sivatagban, elnézem a liliomokat s mindazt a sok szép rózsaszínű kis virágot, s azt kérdem magamtól: "Ki mondta Nektek, hogy tavasz van, s hogy virágozzatok?" Csak gondolkodom és gondolkodom, de mindig ugyanott lyukadok ki. Az, ami nagyobb nálunk, megtanít minden élőlényt arra, mit csináljon. Olyanok vagyunk, mint a virágok. Élünk és meghalunk, és magunktól semmit sem tudunk. De az, ami nagyobb nálunk, megtanít bennünket -, megtanít bennünket, hogyan éljünk.” (Chiparopai, Yuma)

„Van egy erő, amely más, mint a mindennapok ereje. Ez az az erő, amely megtanította nekünk a lebegést, amelynek segítségével elhagyhatjuk a testünket, hogy énekes madár módjára szállhassunk, s ez az az erő, amely Öreg Asszonyt köddé változtathatja, hogy szél hátán lovagoljon, vagy Öreg Asszony által szóljon. Ez az erő időtlen idők óta létezik, az itteninél több világban, az itteninél több Földön. Mint ahogy a tűz és víz, a hideg és a meleg, a puha és a kemény, férfi és nő egymás ellentettjei, úgy létezik a jó fajta erőnek is ellenpárja. Ez pedig a gonosz erő. Nem mindenki ismeri ezt a különbséget.” (Nootka indián asszony)


„Ha bizonyos dolgokat nem értünk, az még nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok nem léteznek. Sok ember számára egyszerűen nem léteznek azok a dolgok, amiket nem értenek vagy nem ismernek. Én azt mondom, sok minden lehetséges. Ha valamit nem ismerünk, az még nem jelenti azt, hogy az a valami nem is létezik. Egyszerűen csak nem ismerjük ezt az állapotot.” (Cecília Mitchell, Mohawk)

„Vannak asszonyok, akik azt hiszik, csak akkor lehetünk szabadok, ha olyanok leszünk, mint a férfiak. A természete szerint élő asszonynak ez nem válasz, mert ő tudja, hogy a férfiak és nők egyensúlyra teremtettek erre a világra, s mi lenne belőlünk, ha ezt az egyensúlyt megbontanánk? Csak körül kell nézni, hogy lásd, hová vezetett bennünket azoknak a férfiaknak a gondolkodása, akik ezt az egyensúlyt fel akarják bomlasztani... A bennünket legelőbb felszabadító életmód a természetes élet, amelyre születtünk, meg kell találnunk azt a harmóniát, amelyről elődeink oly sokat tudtak. És mindenekelőtt új alternatívákat kell találni, igazi alternatívákat, nem pedig ennek a rendszernek újabb változatát, amely elevenen felfal bennünket.” (Roberta Esparza)


forrás: Harmonet
hírek, aktualitások

Az ülõmunka csodálatos hatásai, avagy egyenes út a trombózis felé!

2026. október 04.

Te is ülõmunkát végzel? Tudod, hogy mozogni kéne, de mindig eszedbe jut egy "de", ami a mozgás útjába áll? A gyakorló természetgyógyász masszõr, Balobás Ferenc segítségével képet alkothatunk arról, hogy milyen összetett problémával állunk szemben, és kapunk néhány tanácsot, mit is tehetünk a megelõzésért. 



Tekintsük át, mi mindenre van hatással bennünk az, hogy munkánk révén, képletesen egy székhez vagyunk szegezve.
Elõször is az ülõmunka csontok, izületek, szalagok, és az izomszövetre gyakorolt hatásairól szólunk. Majd a vérérhálózat, nyirokrendszer és idegrendszerünkre ható folyamatokra térünk ki. Végül a meridiánok, csakrák szintjén feltételezhetõ változásokra hívom fel a figyelmet.
Jutalomként, feloldozásként, a cikksorozat túlélõi, kitartó követõi, megismerhetnek néhány technikát, életmódbeli tanácsot, amelyekkel az egyhangú, passzív munkavégzés káros hatásait csökkenthetik. Most álljunk fel és menjünk el sétálni!

Min ülünk?

Most, ebben a pillanatban , ülsz a monitor elõtt, olvasod ezeket a sorokat, miközben a szervezetedben pillanatról pillanatra, több ezer folyamat zajlik.

Alsó végtagjainkat a törzshöz a medencecsont kapcsolja, mely a csípõcsont, ülõcsont, és a szeméremcsont összecsontosodása révén jön létre. Az ülõcsont legmélyebb pontja az ölõgumó, erre hat nyomás, ha helyesen ülünk. (Egyenes háttal!) Farizmainkat ez nyomja belülrõl, a szék meg kívülrõl!
A medencecsont külsõ részén egy mély izületi árok található, ahová a combcsont ízesül. A combcsont szervezetünk legerõsebb csontja, - még!

A combnyak a csont viszonylag leggyengébb része, melynek vérellátása szegényes. Ezt még lehet fokozni rossz irányba, a titka, hogy keveset mozogjunk, és sok tápanyagszegény ételnek nem nevezhetõ, szennyezõanyagot vigyünk be a szervezetbe.
A combcsontunk fejének közepén, kis pormentes mélyedés van. Itt lépnek vérerek, szalagok, az izületi vápa mélyébõl a combcsont fejéhez.

Mit tegyünk a másnaposság ellen?

2026. október 04.

Fejfájás, kiszáradt száj, émelygés, hányinger - mindezek a szilveszteri túlzott alkoholfogyasztás következményei is lehetnek. Persze, csak ha nem vigyázunk magunkra, hiszen nem törvényszerû, hogy szenvedjünk tõlük! Ahhoz, hogy elkerüljük, nem árt, ha tudjuk, mitõl is jelentkezik a kellemetlen hatás, hogyan elõzzük meg, vagy milyen módszerekkel orvosoljuk. 

Szilveszterkor vagy más ünnepi alkalmakkor általában a szokásostól eltérõ mennyiségû szeszesitalt fogyasztunk, de nem is gondolunk az azt követõ másnaposság okaira. Pedig, ha tisztában vagyunk velük, könnyebben eligazodunk az "óvintézkedések" sûrûjében! Tudjuk-e például, mitõl van a rossz közérzet vagy az a furcsa lehelet, amely másnap (vagy a rendszeres ivóknál mindennap) jelentkezik? Ennek oka az acetaldehid nevû vegyi anyag, amely eredetileg harmincszor mérgezõbb, mint az alkohol. Szervezetünkben persze nem ilyen veszélyes formában keletkezik: emésztõrendszerünk - összetett folyamatok során - átalakítja az alkoholt, amelybõl utána acetát lesz. Ez ugyan szintén további átalakuláson megy át, de az "acetátos leheletet" emiatt érezzük.

A másnaposság magyarázata lehet az alkoholban lévõ metanol nevû anyag is. Ez az összetevõ kisebb-nagyobb mértékben okozhat kellemetlen tüneteket, attól függõen, milyen fajta alkoholt, és mennyit ittunk elõzõleg. Ha a legnépszerûbb italokban lévõ metanol-tartalom alapján osztályozunk, a következõ a sorrend: brandy, vörösbor, rum, fehérbor, gin és vodka (csökkenõ mérték szerinti felsorolásban). Így nem is hinnénk, hogy ha például túl sok vodka-tonikot, vagy netán tiszta vodkát iszunk, és becsípünk tõle, kevesebb bajt okozunk vele magunknak, mint amikor a brandy-ivást visszük túlzásba. Emellett nem szabad megfeledkeznünk egy riasztó tényrõl sem, amely "illusztrálja" a metanol jellegét, persze más megközelítésben: egyes versenyautókban üzemanyagként is használható! Így elképzelhetõ, milyen nagy munkát kell végeznie májunknak és vesénknek, hogy eltávolítsa szervezetünkbõl...

Kérdezze gyógyszerészét!

2026. október 03.

Hajlottabb korban sok ember kénytelen több gyógyszert szedni, mint ifjú éveiben - és a készítmények adagolása során is figyelembe kell venni a korosodás következményeként fellépõ változásokat. Idõsebb korban a test bizonyos funkciói is megváltozhatnak, ugyanakkor egyes hatóanyagokat is másképpen dolgoz fel a szervezet. 

Másképp kell adagolni

A gyógyszerek egy része például kevésbé hatékonyan szívódhat fel a bélbõl, illetve esetenként a máj lassabban bonthatja le. Ilyen korban jellemzõen növekszik a testben a zsírszövet mennyisége, ezért másként oszlik el a szervezetben a gyógyszerek hatóanyaga is. Az évek elõrehaladtával általában csökken a vesefunkció eredményessége is, azaz csökken a kiválasztás, a méregtelenítés hatékonysága, s ennek az a következménye, hogy bizonyos medicinák nem távoznak olyan gyorsan a szervezetbõl, mint a fiatalabbak esetében, hosszabb ideig raktározódnak tehát az éltesebb páciens testében. Amennyiben többfajta szert is szed az idõs páciens, természetszerûleg ezek egymással is kölcsönhatásba kerülhetnek. Ezért is fontos, hogy még a vény nélkül kapható készítmények esetében is mindenképpen ki kell kérni az orvos, illetve a gyógyszerész személyre szabott, a beteg szükségleteire, állapotára, betegségére vonatkozó tanácsát.